Annyi durva dolog történt az X-Men 2 forgatásán, hogy az összes főszereplő ki akart szállni

Halle Berry állítólag ekkor mondta dühében Bryan Singer rendezőnek: „Megcsókolhatod a fekete s*ggem!”

Az biztos, hogy a mai képregényfilmes dömping nagyon sokat köszönhet Bryan Singernek és az X-Men franchise-nak, mivel a mutánsok 2000-ben bemutatott, legelső mozifilmje volt a kasszarobbantó Marvel-adaptációk első fecskéje. Csakhogy Singer már 20 évvel ezelőtt is egy igen megosztó figurának számított Hollywoodban: ma már négy férfi is azt állítja, hogy a '90-es évek végén, tinédzser korukban kerültek szexuális kapcsolatba rendezővel (aki ekkoriban leitatta vagy bedrogozta a partnereit), és nemcsak pár éve esett meg vele olyan, hogy telefondobálássá fajult a Rami Malekkel folytatott szakmai nézeteltérése, mert a visszaemlékezések szerint Singer már jóval korábban is hajlamos volt arra, hogy elveszíti a fejét a forgatáson egy-egy vita során.

Forrás: Port.hu

 

A The Hollywood Reporter a napokban terjedelmes cikkben mutatta be, hogy Bryan Singer egyáltalán nem az a pénznyomtató csodagyerek, akinek sokan hiszik, hanem egy igazi szörnyeteg. Igencsak beszédes például az a történet, ami a 2003-as X-Men 2 forgatásán esett meg, és ami miatt majdnem otthagyta a forgatást a teljes főszereplőgárda. Produkcióközeli források ugyanis azt állítják, hogy Singer a film forgatása idején enyhén szólva nem vetette meg a narkotikumokat, ám ezek hatása alatt felelőtlen döntéseket kezdett hozni, ami egy alkalommal a színészek életét is súlyosan veszélyeztette.

A beszámolók szerint ugyanis Singer annyira siettette a forgatást, hogy egy alkalommal az X-Men csapat szuperszonikus repülőgépén játszódó, közös jelenetét, amelyben mindegyik sztár szerepelt (a Magnetót alakító Ian McKellen kivételével) anélkül kezdte el felvenni, hogy jelen lett volna egy profi kaszkadőr koordinátor. A mulasztásnak meg is lett sajnos az eredménye – a Rozsomákot alakító Hugh Jackman megsérült, Singert viszont nem érdekelte, hogy a színész sebe a kamerák kereszttüzében vérzik.

A film producere, Tom DeSanto viszont rettegett attól, hogy bárki is megsérüljön a forgatáson, így amikor a fülébe jutott, hogy Singer drog hatása alatt áll, ráadásul megkerülve a biztonsági előírásokat kaszkadőr nélkül forgat, elrendelte a munkálatok szüneteltetését. Singer azonban dacosan utasításba adta, hogy ne álljanak le, forgassanak tovább. A stábtagok ezután egy másik producernek, a ranglétrában DeSanto felett álló Ralph Winternek is elmondták a történteket, mire válaszképp ő is leállította a forgatást. Ez ellen Singer már nem tiltakozhatott.

Forrás: Port.hu

 

Tom DeSantót azonban a filmet finanszírozó 20th Century Fox visszarendelte a forgatásról a Los Angeles-i irodájukba. Kilátásba helyezték a kirúgását is, mivel az X-Men 2-től kasszarobbantó bevételt váró stúdióvezetőség inkább a csodagyerek Bryan Singer mellé állt a vitás kérdésekben. Csakhogy a film stábja másnap DeSanto után utazott a Fox-rezidenciába, ahol a főszereplők ráadásul (Ian McKellent és Rebecca Romijnt kivéve) teljes szuperhősmaskarában mentek be balhézni a stúdiófőnökhöz. Meg is fenyegették, hogy ha kirúgja Tom DeSantót, akkor az összes főszereplő ott fogja hagyni a filmet. A vitán jelen volt Bryan Singer is, akinek állítólag ekkor vágta a fejéhez Halle Berry a következőket:

Megcsókolhatod a fekete seggem!

A vitázó felek végül valamiféle kompromisszumra jutottak, mert az X-Men 2 elkészült, és még az első résznél is többet, 407,7 millió dollárt kaszált a mozikban. Tom DeSanto viszont soha többé nem vállalt produceri feladatokat egyetlen X-Men-mozifilmben sem (holott állítólag nagyobb képregényrajongó volt, mint maga Singer!), elszegődött inkább a Transformers franchise útját egyengetni, és ő lett mind az öt mozifilm, valamint az Űrdongó spin off producere. Bryan Singer a 2006-os X-Men - Az ellenállás vége stábjában már nem kapott semmilyen posztot (a filmet Brett Ratner rendezte meg helyette), és csak jóval később tért vissza a mutánsokhoz, mint a 2014-es X-Men - Az eljövendő múlt napjai és a 2017-es X-Men - Apokalipszis rendezője – amely filmek a Bosszúállók franchise árnyékában már nem igazán tartoznak a Marvel-rajongók kedvencei közé. (via Indiewire)