Angelina Jolie kérésére az FBI is nyomozott Brad Pitt után

Kiderült, amit eddig csak pletykáltak: gyermekbántalmazási ügy miatt indult FBI-nyomozás és polgári per Brad Pitt ellen, Angelina Jolie indítványozására. Vádemelésig nem jutott el az ügy.

Számos pletyka és találgatás után most kiderült, hogy kik voltak annak a 2016-os névtelen polgári pernek az alanyai, amelyben a felperes azt állította, hogy „akkori férje” egy magánrepülőgépen bántalmazta őt: a per felperese és alperese Angelina Jolie és Brad Pitt voltak.

Angelina Jolie és Brad Pitt (forrás: Jonathan Leibson/Getty Images)

 

A Puck magazin beszámolója szerint Angelina Jolie néhány évvel ezelőtt elmondta egy FBI-ügynöknek, hogy Brad Pitt „fizikailag és verbálisan bántalmazta őt és gyermekeiket, amikor a repülő fedélzetén ültek. Az ügynök akkori feljegyzései szerint Pitt állítólag a gép hátsó részébe vitte Jolie-t, megragadta a vállát, és olyan dolgokat kiabált neki, mint hogy

Elb*szod ezt a családot!

Jolie azt állította, hogy ugyanezen a repülőúton egy másik fizikai összetűzésre is sor került, ami miatt sérüléseket szenvedett, többek között a könyökén. Azt is elmondta, hogy Pitt akkoriban ivott, és sört öntött rá. Brad Pitt jogi csapata minden vádat tagadott.

Az FBI-ügynök ezután találkozott egy ügyészhelyettessel, de arra jutottak, hogy nem fognak büntetőeljárást indítani. Ez arra késztette Angelina Jolie-t, hogy névtelenül benyújtson egy keresetet az FBI ellen, hogy megkapja a Brad Pitt elleni szövetségi nyomozással kapcsolatos dokumentumokat. Az, hogy Jolie engedélyt kapott arra, hogy névtelenül nyújtson be keresetet az FBI ellen, a Politico cikke szerint „érdekes döntés volt”.

Angelina Jolie a beadványa szerint „[a névtelen nő, Ms. Doe] több éve kéri a visszatartott információkat, hogy biztosíthassa, hogy a gyermekei megfelelő ellátásban és tanácsadásban részesüljenek az elszenvedett károk miatt. A DOJ [Department of Justice, Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma – a szerk.] és az FBI által visszatartott információk egyértelmű bizonyítékai a károkozásnak. Ezen információk folyamatos megtagadása a nő számára (aki maga is a bántalmazás áldozata) akadályozta és továbbra is akadályozza azon erőfeszítéseit, hogy gyermekei számára a szükséges folyamatos orvosi ellátást megszerezze, és további károkat okoz a gyermekeknek a családjogi rendszerben”.

2016-ban Pitt ellen állítólag az FBI és a Los Angeles-i Gyermek- és Családvédelmi Hivatal is nyomozást folytatott gyermekbántalmazás miatt a családi magángépen történtek miatt. Pitt állítólag fizikailag is összeverekedett fiával, Maddoxszal, miután az akkor 15 éves tinédzser közbelépett egy Pitt és Jolie között kirobbant vitában.

Brad Pitt, Maddox Jolie-Pitt, Pax Jolie-Pitt és Angelina Jolie a World War Z 2013-as londoni díszbemutatóján (forrás: Dave M. Benett/WireImage for Paramount/Getty)

 

Pitt jogi csapata cáfolta, hogy bántotta volna a fiát, és a következő hivatalos közleményt adták ki a People magazinnak:

[Brad Pitt] határozottan állítja, hogy az eset nem érte el a fizikai bántalmazás szintjét, senkinek sem esett fizikai bántódása. Semmilyen módon nem ütötte arcon a gyermekét. Nem tett ilyet, ezt határozottan állítja. Kezet emelt rá, igen, mert a vita hevében elveszítette az önuralmát.

Nem sokkal a repülőn történt incidens után a sztárpár elvált, Brad Pitt pedig nyilvánosan bejelentette, hogy felhagyott az ivással. A színész ellen végül nem emeltek vádat gyermekbántalmazás miatt. (via Variety)