Amikor Whitney Houston a lelkét is kiénekelte a Több mint testőrben

Az I Will Always Love You több mint sláger.

Harminc éve mutatták be a Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével leforgatott Több mint testőrt, amely az 1992-es év egyik legnagyobb kasszasikere lett. Kevés olyan film létezik a mozi történelmében, amelyet ennyire meghatároz a soundtrackje, úgy hogy nem musical a műfaja.

Whitney Houston dalának nemrég külön cikket szentelt a BBC, amelyben megpróbáltak utánajárni, hogyan lett az I Will Always Love You nem csupán sláger, hanem egy igazi kulturális jelenség is.

Az 1992 novemberében, a film főcímdalaként kiadott szerzemény 14 egymást követő héten át vezette a Billboard Hot 100 listáját - ami akkor rekordnak számított -, és két Grammy-díjat is nyert. Harminc évvel a megjelenése után még mindig ez minden idők legtöbb példányban eladott, női előadó által jegyzett kislemeze. A Több mint testőr filmzenealbumából, amely Houston négy további slágereit, köztük az I'm Every Woman és az I Have Nothing című dalokat tartalmazta, 45 millió példányt adtak el világszerte.

Az I Will Always Love You-t eredetileg Dolly Parton írta és vette fel 1973-ban, aki a dalt mentora, Porter Wagoner iránti tiszteletadásként és búcsúként fogalmazta meg. Parton visszafogott, szelíd verziója első helyezést ért el az amerikai Hot Country Songs listán, az énekesnőnek azonban egyáltalán nem volt ellenére, ahogy Houston a dalt később power balladává változtatta. 2020-ban így emlékezett arra, hogy milyen volt először meghallgatni Houston feldolgozását

"Az volt az egyik legletaglózóbb érzés, amit valaha is éreztem, amikor szembesültem vele, milyen gyönyörűen és nagyszabásúan alakították át. Fogalmam sem volt róla, hogy egy olyan dalt írtam, ami ennyire fontos lehet... Whitney sokkal többet kihozott belőle annál, mint ami benne volt."

Houston feldolgozása azért taglózta le a világot, mert zavarba ejtő technikai zsenialitás keveredik benne Parton gyengéd szövegének átszellemült előadásmódjával. Yvie Burnett hangképzés-oktató úgy véli, hogy az I Will Always Love You azért egy mestermű, mert Houston vokális teljesítménye hasonlóan kiváló hangszereléssel párosul – utóbbi David Foster munkája, aki a zeneipar veteránjaként korábban Celine Dionnal és Aretha Franklinnel is dolgozott.

Houston önkontrollja a dal nyitószakaszában létfontosságú összetevője a dal sikerének. A vokális képességeit visszafogva kezdi a dalt, és a nyers érzelmekre hagyatkozik, majd „amikor a zene beindul, megtartja ezt az éteri énekminőséget, tökéletesen eltalálja a magasabb hangokat, miközben visszatartja az énekesi erejét" – magyarázza Burnett, aki szerint ettől az építkezéstől lesz még katartikusabb az énekesnő későbbi »vokális tűzijátéka« a dal tetőpontján.

Vagy hihetetlenül jó színésznő, vagy a való életben is átélte ezeket az érzéseket. Ebben az esetben a saját történetét meséli el nekünk".

Az I Will Always Love You kétségkívül több generáció egyik legfontosabb dala lett Mariah Carey Hero-ja és a Celine Dion-féle My Heart Will Go On mellett. Óriási hatással volt a feltörekvő énekesnőkre, akik talán még a kelleténél is jobban a hatása alá kerültek. A BBC által megszólaltatott vokális coach-ok, akik a Pop Idolra és hasonló tehetségkutató műsorokra készítették fel a versenyzőket, azt tapasztalták, hogy majdnem minden énekes az I Will Always Love You-t, a The Greatest Love of All-t vagy az I Have Nothing-ot akarta előadni.

 

Legtöbbjüknek valami könnyebbel kellett volna próbálkoznia - sok énekes pontozta ki magát azzal, amikor megpróbálta Whitney-t utánozni."

Houston nem a semmiből robbant be, olyan nagyszerű R&B-elődei voltak, mint Dionne Warwick és Aretha Franklin a 60-as, és Gladys Knight, illetve Patti Labelle a hetvenes években, de ő kitágította, kvázi mainstreammé tette az R&B-t.

Whitney nélkül nem lett volna tömegigény Mariah Carey, Christina Aguilera, Beyoncé vagy Jennifer Hudson zenéje számára."

Az olyan bombasztikus power balladák, mint az I Will Always Love You ma már nem divatosak – még ha akad is néha egy-egy kivétel – lásd Adéle repertoárját. Houston azonban továbbra is inspirálóan hat az olyan énekesekre, mint például a koreai származású ausztrál Dami Im, aki szerint Houston a hangterjedelem és a dinamika használatával minden énekesnő számára magasra tette a lécet.

Megmutatta, hogyan lehet a hangod egyszerre finom és gyengéd, ugyanakkor rendkívül erőteljes is, ha kell."

 

Forrás: InterCom

 


Még néhány érdekesség a Több mint testőrről:

  • Az anyagi siker ellenére a film a kritikusok körében nem aratott osztatlan sikert. Hét kategóriában jelölték az Arany Málna-díjra. A legrosszabb film, a legrosszabb színész, a legrosszabb színésznő, a legrosszabb forgatókönyv, a legrosszabb új sztár (két jelölés) és a legrosszabb eredeti dal (!) is esélyes volt, de végül egyik díjat sem vitte el.
  • 20 évvel a premier után sikeres színpadi musicalt készítettek belőle. A musical nagyobb hangsúlyt fektetett Whitney Houston karakterére, Rachel Marronra, és több dalt épített be a történetbe Houston munkásságából.
  • A soundtracket az az Alan Silvestri írta, aki többek közt a Vissza a jövőbe (1985), a Roger nyúl a pácban (1988), a Jól áll neki a halál (1992), a Számkivetett (2000) és a Bosszúállók (2012) zenéjét is jegyzi.

Tovább triviák egy korábbi cikkünkben, ide kattintva olvashatók.

Via: BBC