Amerikai pite: a szexi Nadia ma már máshogy látja híres jelenetét

Shannon Elizabeth szerint a most húszéves tinivígjátéknak nem mindegyik része öregedett szépen – a vele forgatott ikonikus képsor például ma már nem számít szalonképesnek.

Paul Weitz rendező nagy dobása igazából már húsz évvel ezelőtt sem volt politikailag korrekt, de a #MeToo mozgalom után egyes jelenetei mai szemmel nézve kifejezetten durvák. A film bemutatásának július 9-én volt a huszadik évfordulója, és ennek kapcsán több színész is nosztalgiázott egy kicsit: a minap Jason Biggs osztotta meg egy interjúban az általa meggyalázott pite igaz történetét, most a szexi cserediákot, Nadiát alakító Shannon Elizabeth mesélt egy kicsit – ám ő némileg keserűbb szájízzel emlékszik vissza a filmre.

A sztori szerint ugyanis Biggs karaktere, Jim felhívja magához a színésznő által alakított Nadiát, majd amikor kezdenek felforrósodni a dolgok, és a lány elmegy átöltözni (levetkőzni), a fiú az egészet (és az azt követő szexet) felveszi egy rejtett kamerával, és élőben közvetíti az egész iskolának (utóbbit véletlenül, eredetileg csak a haverjaival kukkolták a lányt). Az eset után Nadiát hazaküldik Szlovákiába, Jim és haverjai viszont bármiféle következmény nélkül megússzák a dolgot.

„Te jó ég, még engem küldenek haza? Ha ez a film a #MeToo mozgalom után készült volna, elég nagy problémát jelentett volna, és szerintem egészen más kifutása lett volna a jelenetnek” – mondta Elizabeth a Page Sixnek adott interjúban. Azt is elmesélte ugyanakkor, hogy a képsor forgatása szerencsére nem okozott kellemetlenséget a számára, mert zárt forgatás volt, és csak ő és a boom operátor tartózkodott az elszeparált kis helyiségben, mindenki másnak el kellett hagynia a helyszínt.

„Leginkább erre emlékszem az egészből: csak én és a boom operátor fickó, és megpróbáltam viccelődni a rendezőkkel, mivel ha én nem vagyok ideges, hátha ők sem lesznek azok. Megpróbáltam nem csinálni nagy ügyet a dologból” – mondta a színésznő, aki a ma már kissé bicegő jelenet miatt azért nem bánta meg, hogy elvállalta a szerepet. Sőt: tudja, hogy sokat köszönhet az Amerikai pitének.

„Akkoriban úgy éreztem, hogy ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem.

Ez a film indította be az egész színészi karrierem, szóval nagyon hálás vagyok érte”

– nyilatkozta Shannon Elizabeth, aki a nagy sikerű tinifilm után zsinórban több mindenben is szerepelt (Amerikai pite folytatások, Jay és Néma Bob visszavág, Vad kanok), de azóta egy kicsit eltűnt a radarról (bár hamarosan meglesz a nagy visszatérése, hiszen jelenleg is készül a Jay és Néma Bob visszavág reboot).


(via IndieWire)