Alakul az élőszereplős Pinokkió, Tom Hanks lesz Geppetto

Hanks részvételét egy ideje már pletykálják, de most már egyre biztosabbnak tűnik a dolog. A sztár ráadásul ismét régi harcostársával, Robert Zemeckisszel dolgozhat együtt.

Arról, hogy Pinokkió jóságos apukáját a Forrest Gump színésze alakíthatja, 2018 novemberében írtunk először: akkor még úgy volt, hogy a filmet a Paddington direktoraként ismert Paul King fogja rendezni, az olasz Carlo Collodi meséjén kívül Chris Weitz (Egy fiúról) és Simon Farnaby (Paddington 2.) forgatókönyve alapján.

A rendező személye azóta megváltozott: nem más lett, mint Robert Zemeckis, aki az elmúlt évtizedekben már háromszor is dolgozott együtt Hanksszel. Először a Forrest Gumpot forgatták közösen, majd a Számkivetettet, végül pedig a Polar Expressz című animációs filmet (ezek közül a Forrest Gump elhozta a sztár számára a második főszereplői Oscart). Sőt: a jövőre érkező BIOS című sci-fiben is együtt vettek részt – ennek a színész a főszereplője, Zemeckis pedig az egyik producere volt.

Tom Hanksnek az ősz haj és arcszőrzet már megvan a figurához. Forrás: Dominik Bindl / FilmMagic / Getty Images

 

Újabb közös filmjük az elmúlt években elharapódzó élőszereplős Disney önremake-ek (A dzsungel könyve, A szépség és a szörnyeteg, Aladdin, Dumbó, Az oroszlánkirály, Mulan stb.) sorát fogja gyarapítani, Hanks mellett várhatóan rengeteg CGI-vel a főszerepben.

De a Collodi-mesekönyv amúgy is nagyon népszerű a filmesek körében: olyan sok adaptáció készült már belőle, hogy

csak Robert Benigni olasz színész kettőben is szerepelt

(a saját maga által rendezett 2002-es verzió elég nagyot bukott, a tavalyit, amiben nem a címszerepet, hanem Hankshez hasonlóan Geppettót játszotta, jól fogadták). Jelenleg pedig a Disney produkcióján kívül Guillermo del Toro is dolgozik egy sötétebb, animációs változaton, amelyben Ewan McGregor lesz a Tücsök, Tilda Swinton pedig a tündér szinkronhangja.


(via Uproxx)