A skinheadfilm, ami 30 éve sztárt csinált Russell Crowe-ból

Az ausztrál Romper Stomper (1992) a harmadik legveszélyesebb film a világon, de nem ezért szeretjük, hanem azért, mert itt fedezték fel Russell Crowe-t, akiből egy csapásra sztár is lett.

Russell Crowe helyi szinten is viszonylag ismeretlen színész volt, amikor elvállalta a Romper Stomper (1992) egyik főszerepét, egy Hando nevű kitetovált, közveszélyes, de rendkívül karizmatikus skinhead vezér szerepét, aki egy melbourne-i bandát vezet a helyi ázsiai közösség ellen. Csakhogy a sokat zaklatott vietnami bevándorlók egyszer csak összefognak ellenük, majd a csajának (Jacqueline McKenzie) és a korábbi jobbkezének (Daniel Pollock) is elege lesz a céltalan erőszakból, így az üldözőkből üldözöttek lesznek, amíg le nem zárul az ördögi kör – amihez kiszámíthatóan SPOILER! Hando halála szükségeltetik. És Crowe olyan energiával és átéléssel hozta ezt a gyűlöletes karaktert, hogy a több mérvadó külföldi fesztiválra is eljutó film bemutatása után rögtön jöttek is a hollywoodi felkérések – a többi már filmtörténelem.

 

És micsoda az a világ legveszélyesebb filmjeinek listája, és miért került fel a Romper Stomper a harmadik helyre? A tekintélyes filmes magazin, a Premiere állított össze egy olyan, 25 filmből álló listát, amelyben üzenetükben és legfőképp utóéletükben rendkívül káros alkotásokat sorolnak fel. Geoffrey Wright munkája több szempontból is kiérdemelte a dobogós helyet, noha ez messze nem a rendező hibája, legalábbis közvetlenül. A forgatás olyannyira intenzív és megviselő élmény volt a másik főszereplő, Daniel Pollock számára, hogy a bemutató előtt öngyilkos lett – Pollock a szupermarketes jelenet során súlyosan megvágta magát, a szexjelenetet pedig élesben vették fel Jacqueline McKenzie-vel, vagyis jócskán alámerült a karakterben.

 

 

A filmnek utóélete is volt,

Hando annyira szuggesztív, karizmatikus figura volt, hála nagyrészt Crowe alakításának, hogy a valódi skinhead mozgalom is rátalált,

és egyfajta hősként ünnepelték a kitalált karaktert, sőt. 2000 tavaszán egy fiatal angol rab, bizonyos Robert Stewart egy széklábbal agyonverte muszlim cellatársát - saját állítása szerint azért, mert két nappal korábban megnézte a Romper Stompert. Dylann Roof, Charleston templomi mészárlás elkövetője is a film rajongója volt, a személyes honlapján ott virított a haldokló Hando fotója. Ami nem a legjobb referencia a film számára, de hangsúlyozom, erről nem az alkotók tehetnek.