A Netflix uralja a Golden Globe-jelöléseket

Összesen 34 nominációjukkal minden más szórakoztatóipari cégnél többet zsebeltek be: a mozis és tévés kategóriákat is dominálják a Netflix gyártotta alkotások.

Hat jelölése van a Noah Baumbach rendezésében, Scarlett Johansson és Adam Driver főszereplésével készült Házassági történet című filmdrámának, öt Martin Scorsese gengszterfilmjének, Az írnek. Tévés fronton a The Crown (A korona) című Netflix sorozat négy nominációval büszkélkedhet, ahogy az Unbelievable (Hihetetlen) című bűnügyi széria is.

A streamelős óriás által gyártott produkciók mellett a 2020. január 5-én tartandó 77. Golden Globe-gálán öt jelöléssel labdába rúghat még Quentin Tarantino Volt egyszer egy… Hollywoodja, illetve a Csernobil című HBO sorozat, amely négy nominációval indul csatába. A Netflix dominanciájával egyébként egyértelműen új időszámítás vette kezdetét Hollywoodban.

Az eddigi diszkrimináció és fanyalgás után most már egyértelmű, hogy a streamelős szolgáltatások is ugyanakkora eséllyel indulnak a fontos díjakért, mint a hagyományos mozifilmek – sőt, jelöléseik számát tekintve sokkal nagyobbal. A Netflix mellett találunk jelölt alkotást a Golden Globe-on a Hulutól (A 22-es csapdája), az Amazon Prime-tól (The Marvelous Mrs. Maisel) és az Apple TV+-tól is (The Morning Show).

Habár a Golden Globe egy ideje remek előrejelzés arra, mely filmek sikerére lehet számítani később az Oscar-díjátadón, az Oscartól eltérően itt nem egyedül legjobb filmes kategória van, hanem megkülönböztetnek legjobb filmdrámát és legjobb vígjátékot/musicalt is. Ezért alakulhatott úgy, hogy a Volt egyszer egy… Hollywood a legjobb vígjátékok között versenyez, olyan vetélytársakkal, mint a Jojo nyuszi, a Tőrbe ejtve, A nevem Dolemite és a Rocketman.

A jelölések teljes listája a következő:

Legjobb filmdráma:
Az ír
Házassági történet
1917
Joker
A két pápa

Legjobb színésznő filmdrámában:
Cynthia Erivo (Harriet)
Scarlett Johansson (Házassági történet)
Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
Charlize Theron (Botrány)
Renée Zellweger (Judy)

Legjobb színész filmdrámában:
Christian Bale (Az aszfalt királyai)
Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség)
Adam Driver (Házassági történet)
Joaquin Phoenix (Joker)
Jonatha Pryce (A két pápa)

Legjobb vígjáték vagy musical:
A nevem Dolemite
Jojo nyuszi
Tőrbe ejtve
Volt egyszer egy… Hollywood
Rocketman

Legjobb színésznő vígjátékban vagy musicalben:
Ana de Armas (Tőrbe ejtve)
Awkwafina (The Farewell)
Cate Blanchett (Hová tűntél, Bernadette?)
Beanie Feldstein (Éretlenségi)
Emma Thompson (Talk show)

Legjobb színész vígjátékban vagy musicalben:
Daniel Craig (Tőrbe ejtve)
Roman Griffin Davis (Jojo nyuszi)
Leonardo DiCaprio (Volt egyszer egy… Hollywood)
Taron Egerton (Rocketman)
Eddie Murphy (A nevem Dolemite)

Legjobb animációs film:
Jégvarázs 2.
Így neveld a sárkányodat 3.
Az oroszlánkirály
A hiányzó láncszem
Toy Story 4.

Legjobb idegen nyelvű film:
The Farewell
Fájdalom és dicsőség
Portré a lángoló fiatal lányról
Élősködők
Nyomorultak

Legjobb mellékszereplőnő:
Kathy Bates (Richard Jewell balladája)
Annette Bening (The Report)
Laura Dern (Házassági történet)
Jennifer Lopez (A Wall Street pillangói)
Margot Robbie (Botrány)

Legjobb mellékszereplő:
Tom Hanks (Egy kivételes barát)
Anthony Hopkins (A két pápa)
Al Pacino (Az ír)
Joe Pesci (Az ír)
Brad Pitt (Volt egyszer egy… Hollywood)

Legjobb rendező:
Bong Joon-ho (Élősködők)
Sam Mendes (1917)
Todd Phillips (Joker)
Martin Scorsese (Az ír)
Quentin Tarantino (Volt egyszer egy… Hollywood)

Legjobb forgatókönyv:
Házassági történet
Élősködők
A két pápa
Volt egyszer egy… Hollywood
Az ír

Legjobb eredeti filmzene
Kisasszonyok
Joker
Házassági történet
1917
Árva Brooklyn

Legjobb eredeti betétdal:
Beautiful Ghosts (Macskák)
I’m Gonna Love Me Again (Rocketman)
Into the Unknown (Jégvarázs 2.)
Spirit (Az oroszlánkirály)
Stand Up (Harriet)

Legjobb drámai tévésorozat:
Hatalmas kis hazugságok
A korona
Megszállottak viadala
The Morning Show
Utódlás

Legjobb színésznő drámai tévésorozatban:
Jennifer Aniston (The Morning Show)
Olivia Colman (A korona)
Jodie Comer (Megszállottak viadala)
Nicole Kidman (Hatalmas kis hazugságok)
Reese Witherspoon (The Morning Show)

Legjobb színész drámai sorozatban:
Brian Cox (Utódlás)
Kit Harington (Trónok harca)
Rami Malek (Mr. Robot)
Tobias Menzies (A korona)
Billy Porter (Póz)

Legjobb vígjátéksorozat:
Barry
Fleabag
A Kominsky-módszer
The Marvelous Mrs. Maisel
A politikus

Legjobb színésznő vígjátéksorozatban:
Christina Applegate (Halott vagy)
Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)
Kirsten Dunst (On Becoming a God in Central Florida)
Natasha Lyonne (Végtelen matrjoska)
Phoebe Waller-Bridge (Fleabag)

Legjobb színész vígjátéksorozatban:
Michael Douglas (A Kominsky-módszer)
Bill Hader (Barry)
Ben Platt (A politikus)
Paul Rudd (Az élet önmagammal)
Ramy Youssef (Ramy)

Legjobb limitált hosszúságú sorozat vagy tévéfilm:
A 22-es csapdája
Csernobil
Fosse/Verdon
A legharsányabb hang
Hihetetlen

Legjobb színésznő limitált hosszúságú sorozatban vagy tévéfilmben:
Kaitlyn Dever (Hihetetlen)
Joey King (A tett)
Helen Mirren (Nagy Katalin)
Merritt Wever (Hihetetlen)
Michelle Williams (Fosse/Verdon)

Legjobb férfi színész limitált hosszúságú sorozatban vagy tévéfilmben:
Christopher Abbott (A 22-es csapdája)
Sacha Baron Cohen (Az izraeli kém)
Russell Crowe (A legharsányabb hang)
Jared Harris (Csernobil)
Sam Rockwell (Fosse/Verdon)

Legjobb mellékszereplőnő sorozatban, limitált hosszúságú sorozatban vagy tévéfilmben:
Patricia Arquette (A tett)
Helena Bonham Carter (A korona)
Toni Collette (Hihetetlen)
Meryl Streep (Hatalmas kis hazugságok)
Emily Watson (Csernobil)

Legjobb mellékszereplő sorozatban, limitált hosszúságú sorozatban vagy tévéfilmben:
Alan Arkin (A Kominsky-módszer)
Kieran Culkin (Utódlás)
Andrew Scott (Fleabag)
Stellan Skarsgård (Csernobil)
Henry Winkler (Barry)


(via Variety)