A majmoknak is tetszett Jesse Eisenberg agyament jetifilmje

Kiderült az is, mit néznek a bonobók, amikor nem a Sasquatch Sunsetet vetítik nekik.

Szerencsésebb helyeken már mozikba került a Jesse Eisenberg főszereplésével készült Sasquatch Sunset című agymenés, amely egy jeticsalád mindennapjait követi nyomon.

Eisenberg, a társfőszerepet alakító Riley Keough és a többi színész jetikosztümben és maszkban alakítják a jeticsaládot, emberi dialógok nélkül. A színészek "majomtáborban" tanultak meg főemlős karakterük bőrébe bújni, úgyhogy mi sem természetesebb annál, hogy a filmet a napokban bemutatták a majmoknak is.

Forrás: Square Peg

 

David Zellner és Nathan Zellner rendezőpárosa, illetve Eisenberg, aki producerként is jegyzi a filmet, elvitte azt egy csoport bonobónak az Iowa állambeli Des Moines-ban található Ape Initiative-be.

A látogatásról készített felvételen látszik, ahogy több főemlős is figyelmesen nézi a filmet. Dr. Jared Taglialatela, az Ape Initiative igazgatója elmondta a People magazinnak, hogy a majmok, akik amúgy máskor is szoktak filmet nézni, nagyon kíváncsiak voltak a Sasquatch Sunsetre.

A bonobók többsége még soha nem látott filmet olyan lényekről, amelyek ennyire hasonlítanak rájuk és ugyanúgy viselkednek, mint ők, ugyanakkor ennyire hasonlítanak az emberekre is."

Taglialatela megdicsérte az alkotókat, mondván, hogy "sok mindent eltaláltak" a bonobószerű lények filmbeli ábrázolásával kapcsolatban.

Az iowai Ape Initiative a világ egyetlen bonobó-kutatóközpontja, és a tudósok feladata többek közt, hogy a főemlősöket "stimuláló, gazdagító ingerekkel lássák el, amelyek lekötik az elméjüket és a kezüket". A filmeknek és a televíziónak való kitettség ennek része.

"A bonobók az érintőképernyős számítógépek segítségével választhatják ki, hogy mit nézzenek. A személyzet például behozza a Netflixet az érintőképernyős számítógépen, és a Teco nevű főemlős végiglapozza a filmeket, és a borítóra koppintva kiválasztja, mit szeretne nézni."

A Sasquatch Sunset vetítése során néhány bonobó kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a képernyőn látható jeti karaktereket. Teco megütötte a képernyőt, amikor az alfa jeti megjelent, amit dr. Taglialatela azzal magyaráz, hogy Teco a matriarcha, Elikya fia, és a státuszát az anyjától kapja. (Matriarchális fajként a bonobó nőstények irányítják a csoportot.)

Az Ape Initiative-ben élő bonobók filmes ízlése azonban nem egységes. Teco például imádja a Disney Jégvarázs és Moana című filmjeit, valamint a Netflixen látható Süti vagy nem süti?-t. Kanzi szereti az olyan filmeket, mint a Hook, a Macskanő és a Nacho Libre, ha pedig az Alkonyat megy, Nyota a képernyő előtt ül, és puszikat dobál Kristen Stewart karakterének, Bellának.

A bonobók jelenleg veszélyeztetett fajnak számítanak, csak a Kongói Demokratikus Köztársaságban élnek. A vadonban csökken a számuk, és ez főként az emberek tevékenységének köszönhető. Az Ape Initiative munkatársai ezért igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megismertessék a világot ezekkel a csodálatos élőlényekkel.

Via: THR