A legtöbbször megállított filmjelenetek

Régen, amikor a videotékából kivettünk egy kazettát, látni lehetett, mikor állították meg sokan a lejátszást. Például az Elemi ösztön híres kihallgatási jelenete jóformán már csak fel-le szaladó csíkokból állt. Megállított, visszatekert, léptetett filmjelenetekről lesz szó.

E.T. a Baljós árnyakban

Több kikacsintást, easter egget is eldugtak a Skywalker-saga kronológiailag első részében, köztük E.T.-t, a földönkívülit, méghozzá rögtön hármat is, a Köztársaság Szenátusának tagjaiként. Steven Spielberg az E.T.-ben szerepeltette Yodát, és George Lucas a Baljós árnyakban viszonozta a baráti gesztust, és ennek köszönhetően a hosszú nyakú, totyogó lények rögvest bele is kerültek a Star Wars kánonjába. A messzi-messzi galaxisban a fajt asogian néven ismerik, szülőbolygójuk a Brodo Asogi, azaz a Zöld Bolygó – ugyanaz, ami Spielberg filmjének folytatásregényében, William Kotzwinkle E. ​T. – A Zöld Bolygó könyve című történetében szerepel. És hogy teljes legyen a kép: a lények szerepelnek a Baljós árnyak előzménykötetében is, de ami érdekesebb, egy eléggé csapzott, sárga színű asogian már jóval korábban, 1984-ben felbukkant a Star Wars-univerzumban, méghozzá a Marvelnél kiadott (azóta már nem kánon) képregénysorozat 89. számában.

 

SEX az Oroszlánkirályban

A rajzfilm egyik jelenetében, Simba, Timon és Pumba a csillagokat nézik, majd Simba leroskad egy kiugró szirt szélére, és a felkavart por a SEX szót rajzolja ki az égen. Illetve nem azt, de sokan ezt vélik látni, és még csak nem is lehet őket ezért kárhoztatni. Pedig az SFX akar lenni, amit a rajzfilm speciális effektjeiért felelős csapat rejtett el apró kis poénként  SEX vagy SFX, tökmindegy, a Disney a kétezres évek elején kiirtotta a jelenetből a betűket, azóta a felkavart por egyszerűen csak továbblebben.

 

Három férfi és egy bébi és egy szellem

Kísérteties pillanat, amikor az 1987-es vígjáték alábbi jelenetében, egyszer csak feltűnik egy alak a függöny mögött. Sokáig tartotta magát a városi legenda (és valószínűleg sokan a mai napig ragaszkodnak hozzá), hogy az épületben, ahol forgattak, egy fiú gyilkosság áldozata/öngyilkos lett, és az ő szelleme tűnik fel egy pillanatra. A magyarázat természetesen sokkal prózaibb: Ted Danson egy színészt játszik, és később ugyan kivágták, de néhány jelenet bemutatja, hogy egy kutyaeledel-reklámot forgat, az ablakban álldogáló alak pedig egy ahhoz készült, a színészt ábrázoló, csaknem életnagyságú kartonfigura.

 

A Jelek osonó földönkívülije

Ha az előbbi "szellem" nem volt elég hátborzongató. M. Night Shyamalan ufós filmjének home video jelenete mindenkit kiugrasztott a székből, aki pedig a moziban látta, sokáig nem felejtette el azt a rémületet. Ott csak egy pillanatra láthattuk, és később, amint otthon lehetőségünk nyílt rá, hogy újranézzük a jeleket, tuti, hogy az ijedtség után, épp úgy, ahogy a filmben Joaquin Phoenix,
újra megnéztük , hogy mégis, mi a fene sunnyog ott a bokorban? 

 

Jessica Rabbit nem hord bugyit?

Fura hely ez a világ: Roger nyúl rajzolt felesége a mai napig szexszimbólum. Szemfüles rajongói kiszúrtak a filmben három képkockát, amelyeken úgy tűnik, az eltúlzottan telt idomú nyúlné nem visel bugyit. Abban a jelenetben, amikor Benny, a rajzfilmtaxi gyanútlanul belehajt a Doom bíró által az útra öntött Löttybe, Eddie Valiant és Jessica kiesnek az autóból – a firkanő ruhája fellebben, és a bizonyos három képkockán beláthatunk a lábai közé, ami bizony bőrszínű. Hogy véletlen volt, vagy az animátorok pajzán tréfája, nem tudni, ami bizonyos, hogy a Roger nyúl a pácban DVD-kiadására tisztességesen felöltöztették Jessicát.

 

Sharon Stone viszont tényleg nem hord bugyit

Legalábbis az Elemi ösztön híres kihallgatás-jelenetében, amit a videózás aranykorában mindenki visszapörgetett, leállított, kikockázott. Mindenki.