A leghülyébb dolgok, amik forgatásokon történtek

Egy forgatás is olyan, mint egy munkahely, szóval nem ritkák a különféle tréfák. Sőt: a színészek igen gyakran oldják úgy a feszültséget, hogy megviccelik egymást. De olyan is van, hogy a vakvéletlen folytán alakul ki bizarr szituáció. Előbbire és utóbbira is mutatunk pár példát.

Fényes nyergek: betévedő bámészkodó

Mel Brooks westernparódiájának abban a jelenetében (nagyjából a játékidő 1 óra 27. percében), amelyben a negyedik falat áttörve az összes színész kirohan a stúdió kapuján, van egy kardigános ember, aki nem tartja az irányt, sőt, feltűnően bámulja a kollégáit. A dolog megoldása, hogy az illető

nem egy statiszta volt, csupán egy járókelő, aki valahogyan bekeveredett a forgatásra.

Emberünk nem lehetett a legélesebb kés a fiókban, mert a rendező hiába próbálta kizavarni a jelenetből, ő nem értette a szituációt, és nem tágított. Brooks végül megunta a huzavonát, és inkább aláíratott egy beleegyező nyilatkozatot a férfival, akiből így botcsinálta statiszta vált – lehet, hogy igazából ez volt a célja?


Trumbo: Bryan Cranston lelazult a meztelen jelenetben

A Római vakáció forgatókönyvírójaként ismert Dalton Trumbóról szóló életrajzi filmben a Breaking Bad sztárja játszotta a címszerepet (méghozzá Oscar-jelölést érdemlően), ami azt jelentette, hogy jó pár meztelen jelenetet is be kellett vállalnia. Például akkor, amikor a kommunista párttag Trumbót bebörtönzik ideológiai elköteleződése miatt.

Cranston pedig úgy próbálta oldani a feszültséget, hogy elkezdett mindenféléről, például fociról és egyéb, oda nem illő témáról csevegni.

Pontosabban csak csevegett volna, a stábtagok ugyanis ettől még kínosabbnak érezték a szituációt, így a színész feszültségoldó kísérletét döbbent csend fogadta.


Az éhezők viadala: A kiválasztott – Befejező rész: Jennifer Lawrence bepisilt Liam Hemsworth miatt

Az éhezők viadala-filmek forgatása során a három fiatal főszereplő, Jennifer Lawrence, Liam Hemsworth és Josh Hutcherson nagyon összetartott – éppen azért, mert ők voltak a legfiatalabbak a színészgárdában, az olyan veteránokkal szemben, mint Stanley Tucci vagy Woody Harrelson. Ez a véd- és dacszövetség azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy folyamatosan szívassák egymást. Hemsworth ennek jegyében egy nap (részben persze azért, hogy oldja a feszültséget Az éhezők viadala: A kiválasztott – Befejező rész nagy csúcspontja forgatásakor)

elrejtett egy kamu holttestet Lawrence lakókocsijában.

A tréfa sajnos túl jól sült el: amikor a színésznő belebotlott a „hullába”, szó szerint összepisilte magát a váratlan eseménytől, kollégája legnagyobb gyönyörűségére. A folytatás azonban már nem tetszett neki annyira, hiszen Lawrence úgy feldühödött, hogy fejbe vágta, amitől Hemsworth-nek agyrázkódása lett. Ezek után már annyira nem folyt barátságos mederben a forgatás maradék része.


Trónok harca: Emilia Clarke hozzáragadt egy vécéhez

Igen, jól olvastátok: a népszerű fantasyszéria Daenerys Targaryenje nem beragadt egy vécébe, hanem konkrétan hozzáragadt. A sorozat első évadának hatodik epizódja forgatása során történt, hogy a sztár – szerepe jellegénél fogva nem túl szokatlan módon – talpig művérrel borítva kereste fel a mosdót, hogy könnyítsen magán, és

csakhamar azt vette észre, hogy nem tud visszamenni folytatni a munkát, mert a ragacsos művér miatt hozzáragadt a vécéhez.

Clarke hányattatásai ezzel nem értek véget: ugyanezen jelenet forgatása során meg kellett ennie egy ló szívét. A szóban forgó testrész természetesen gumiból készült, de a színésznőnek így is nem kevés nehézséget okozott az aktus: folyton hányingere lett, amikor rá kellett harapnia a gumiszívre.


Amerikai Horror Story: Evan Peters mutogatta magát

Evan Peters azon kevés kitüntetett egyike, akik az Amerikai Horror Story című antológiasorozat eddigi összes évadában szerepeltek. A második, Zárt osztály című évadban Peters a címbeli elmegyógyintézet egyik lakóját formálta meg, így egy kórházi köpeny lett a szinte állandó jelmeze – ami alatt nem viselt semmit. Egy nap pedig rosszul mozdult, és

véletlenül felfedte magát két kolléganője, Jessica Lange és Sarah Paulson előtt.

A színész később „végtelenül megalázó”-nak nevezte a pillanatot – pedig a színésznők nem jöttek zavarba, sőt, Paulson azzal próbálta oldani a feszültséget, hogy megpuszilta Peters arcát. De sajnos ez sem segített.


Harry Potter és az azkabani fogoly: a fingógép

Az éhezők viadala-filmektől eltérően a Harry Potter-franchise részeinek forgatása közben nem a fiatal, hanem pont az idősebb korosztály tagjai voltak a legnagyobb mókamesterek. Közülük is élen járt a néhai Alan Rickman (Piton professzor megformálója), aki – a bölcs öreg Dumbledore-t alakító Michael Gambonnal karöltve – a harmadik rész munkálatai során poénból becsempészett egy fingógépet a címszereplő, Daniel Radcliffe hálózsákjába, amikor azt a jelenetet vették fel, amelyben a roxforti diákok a kastély csarnokában éjszakáznak.

Rickman minden egyes csapó után titokban újra beindította az eszközt, totál zavarba hozva ezzel szegény Radcliffe-et, aki ráadásul megkérte a stábot, hogy hadd rakja a jelenetben egy olyan lány hálózsákja mellé a sajátját, aki tetszett neki. De persze az sem segített a dolgon, hogy egy igen csendes, drámai képsorról van szó – szóval el tudjuk képzelni az újra és újra működésbe lépő masina által kiváltott hatást. Amikor a fiatal színész később, már 2014-ben felelevenítette az incidenst, azt mesélte: biztos volt benne, hogy valamelyik gyerekszínésztársa szívatja (fingatja), de később kiderült számára, hogy „a brit színészfejedelmek köréből” származott az éretlen tréfa ötlete.


A kedvenc: a zavarba ejtő szivacs

Aki látta Yorgos Lanthimos görög rendező történelmi fekete komédiáját, megértheti, miért alakult ki a forgatás során szoros kötelék a három főszerepet alakító színésznő, azaz Olivia Colman, Emma Stone és Rachel Weisz között. Ez azonban nem gátolta meg Colmant abban, hogy ne viccelje meg egy kicsit partnernőjét egy különösen kényes képsor forgatása közben. A sztár a The Graham Norton Show-ban mesélte el, hogy az első szexjelenet felvételekor Stone tudta nélkül egy szivacsot dugott a két lába közé, hogy meglepje egy kicsit az oda nyúló színésznőt. Colman úgy gondolta, fiatalabb társa is viccesnek találja majd a tréfát, de az kissé visszafelé sült el. 

„Láttam az arcán az iszonyatot”

– mesélte a sztár, akinek így sikerült még kínosabbá tenni az amúgy is feszült perceket.


(via Looper, IMDb)