A jövő egyik sztárja lesz az új Hófehérke

A Spielberg által felfedezett húszéves Rachel Zeglert láthatjuk majd a Disney most készülő élőszereplős Hófehérke és a hét törpéjében – közvetlenül a West Side Story-remake után.

Maga a forgatás majd csak 2022-ben kezdődik, de az IMDb-s adatlap szerint az animációs klasszikus újráját még valamikor abban az évben be is mutatják. A rendező pedig az a Marc Webb lesz, akit az 500 nap nyár című bájos romkom és A csodálatos Pókember-filmek direktoraként ismerhetünk.

Zegler a West Side Story forgatásán. Forrás: James Devaney / GC Images / Getty Images


Rachel Zeglert eddig még semmilyen filmben nem láthattuk, hiszen Spielberg teljesen ismeretlen diákként fedezte fel a West Side Story-remake castingja során. Az általa készített YouTube-videók azonban bizonyítják, hogy kiváló hangja van, amiről idén december 9-én minden bizonnyal végképp meggyőz minket a filmmusical főszereplőjeként.

„Rachel elképesztő hangi adottságai csak a sor elejét jelentik

sokoldalú tehetségét illetően. Az általa képviselt erő, intelligencia és optimizmus pedig szerves része lesz annak, ahogy újra felfedezzük ezt a klasszikus Disney-tündérmesét” – nyilatkozta Webb színésznőjéről, aki egyébként már az élőszereplős Hófehérke forgatása után is be van táblázva, hiszen szerepelni fog a 2023-ban érkező Shazam!-folytatásban (Shazam! Fury of the Gods) is.


A Grimm fivérek 1812-es meséjén alapuló 1937-es Disney-rajzfilm, a Hófehérke és a hét törpe volt egyébként az animációs stúdió legelső egész estés animációs filmje, és csoda, hogy eddig elkerülte a sorsát, hiszen az 1950-es Hamupipőke is megkapta már a maga élőszereplős újrafeldolgozását, ahogy egy sor más klasszikus is A szépség és a szörnyetegtől kezdve a Dumbón át az Aladdinig vagy a Szörnyella formájában a 101 kiskutyáig.


(via Independent)