A 10 valaha készült legjobb sportfilm

A sport hálás téma, ugyanakkor nehéz feladat a filmesek számára, nem véletlen, hogy annyi gyenge és közhelyes alkotás születik ezen a téren. De akadnak nagy klasszikusok is!

10. Tűzszekerek (1981)

A két megszállott futó, Harold (Ben Cross) és Eric (Ian Charleson) vérre menő küzdelmet vívnak egymással a győzelemért. Eric, az elszánt skót misszionárius Isten dicsőségéért fut, míg Harold a győzelmeivel akarja bebizonyítani jogos helyét a társadalomban. Ők ketten képviselik Angliát az 1924-es párizsi olimpián, s miután a futás mindkettőjük számára az életet jelenti, küzdelmeik során hihetetlen indulatok és ellentétek feszülnek közöttük – miközben végig sportemberek maradnak. A Vangelis ikonikus zenéjével halhatatlanná tett film az amatőr sport itt talán kissé idealizált, de mindvégig nemes eszméket képviselő világába visz el minket, a film eleji mezítlábas futás a tengerparton pedig a filmtörténet legjobbjai közé tartozik.

 

9. Zsákolj, ha tudsz! (1992)

 

Sidney és Billy a kosárlabdapályán ismerkedik meg egymással. A fekete bőrű Sidney (Wesley Snipes) lekezelően közelít a totyakos gatyában és legyűrt zokniban feltűnő új sráchoz, Billről (Woody Harrelson) azonban kiderül, hogy zsonglőrként bánik a labdával – pedig

a fehér pasik nem tudnak "ugrani",

ahogy az eredeti cím mondja. Hamarosan összeállnak egy csapatba, hogy lesöpörjenek a grundról minden ellenfelet. Egy bökkenő van csupán: Billy csomó pénzzel tartozik, a gengszterek a sarkában vannak. Nincs más választásuk, beneveznek egy hírhedt utcai versenybe. Minden jól alakul, ám most a barátnőikkel van gond. Megígérik, hogy még egy utolsó meccsre elmennek, aztán vége. Mi sem bizonyítja jobban Ron Shelton kosaras vígjátékának kultstátuszát, hogy éppen most készült hozzá egy remake a Hulun, ami még jól is hangzik.

8. Foxcatcher (2014)

Bennett Miller megtörtént eseményeken alapuló filmje az 1988-as olimpiát megelőzően játszódik. A gigászi DuPont-vagyon örököse, az enyhén paranoid és skizofrén John Eleuthére du Pont (Steve Carell) leigazolta privát birkózócsapatába a Schultz-testvéreket (Channing Tatum és Mark Ruffalo), azzal a céllal, hogy dicsőséget szerezzen az USA-nak és magának. A Foxcatcher nem az olimpiai eszme nagyszerűségéről szól – ellentétben mondjuk a Tűzszekerekkel -, hanem

a testvérek közötti rivalizálásról, a gátlástalan ambíciókról és a szent cél érdekében elkövetett bűnökről.

Meg egy őrült milliárdosról, aki vonzódott az egymással birkózó férfiak látványához, és sokáig senki sem mondott nemet neki, mert rengeteg sportoló van kiszolgáltatott helyzetben. Ruffalo és Tatum is jók a szerepben, de a show-t az általában komikusszerepekben látható Steve Carell műorra lopja el.

Forrás: InterCom

 

7. Az aszfalt királyai (2019)

 

Ha csak egy autóversenyzős filmet kell választanunk, akkor legyen ez, pedig James Mangold munkája nem elsősorban a versenyről szól, hanem arról a két, valóban élt emberről, akik kifejlesztették azt a versenyautót, amely Az aszfalt királyai központi eleme. Vagyis azoknak szól, akik szeretik nézni, ahogy az olyan emberek, akik imádják a szakmájukat, és

annak minden fogása a kisujjukban van,

diadalmaskodnak minden akadály ellenére, amiket a náluk tehetségtelenebbek és ostobábbak rendre eléjük gördítenek. A valós események alapján készült filmnek ráadásul Matt Damon és Christian Bale a főszereplője, akik egyrészt most is zseniálisak, és annak ellenére is nagyon érzik egymást, hogy baromira különböző színjátszási iskolát képviselnek. És ami azt illeti, ebben a tálalásban az autóversenyzés is elképesztően izgalmas.

Forrás: Forum Hungary

 

6. Pénzcsináló (2011)

Billy Beane (Brad Pitt) igazi őstehetség volt. A baseball szupersztárja lehetett volna belőle, ám maga sem hitte, hogy képes lehet erre. Ha kiváló játékos nem is, de remek játékosfigyelő, majd csapatfőnök lett belőle. Azután találkozik Peterrel (Jonah Hill), a Yale-en végzett fiatal közgazdásszal, aki saját programot fejlesztett a baseball-játékosok statisztikai elemzésére. Billy társul vele, és a program segítségével olyanokat szerződtetnek, akikről már mindenki lemondott. Merthogy a program olyasmit is elemez, ami az adott játékos adott posztján nem feltétlen releváns, más posztnál viszont abszolút az lehet. A történet ugyanis

paradigmaváltást mutat be a sport világában,

amikor egy teljesen új szemléletmód került a legnagyobb csapatok játékostoborzásának előterébe. És nem csak a baseball, hanem ma már az angol labdarúgó bajnokság minden egyes csapata alkalmaz elemző szoftvereket, még akkor is, ha mi, egyszeri halandók csak a nagy sztárok adásvételére kapjuk fel a fejünket.

Forrás: InterCom

 

5. Borg/McEnroe (2017)

 

Wimbledon, 1980. Évtizedek óta a legcsapadékosabb nyár. Mindenki várja, hogy a világ első számú teniszezője, a svéd Björn Borg (Sverrir Gudnason) megszerezze az ötödik wimbledoni bajnoki címét. De csak kevesen tudnak a színfalak mögött zajló drámáról: a mindössze 24 éves Borg az összeomlás határán áll: fásult, kimerült, kételyek gyötrik. Eközben kihívójának, a húszéves amerikai fenegyerek John McEnroe-nak (Shia LaBeouf) feltett szándéka, hogy letaszítja a trónról az eddigi bajnokot. A Borg/McEnroe ugyan felépítésében nem sokban különbözik a legtöbb klasszikus sportfilmtől, hiszen itt is

megkapjuk a felemelkedést, a motivációt, a rangadóhoz vezető rögös utat

és a nagy rivalizálást, a hangulata viszont egészen egyedi. Amihez kellett a Borgot játszó, nálunk ismeretlen, hazájában is inkább krimisorozatokból ismert Sverrir Gudnason is, aki olyan tömény melankóliával tud nézni maga elé a semmibe, hogy abba belehasad a néző szíve.

Forrás: A Company Hungary

 

4. Én, Tonya (2017)

 

Tonya Harding története a kilencvenes évek egyik legnagyobb port kavart sztorija volt. A tehetséges fiatal műkorcsolyázó karrierje ragyogóan ívelt felfelé, amelyben az egyébként asztmás és az edzések mellett fizikai munkát is végző lány elszántsága mellett vitathatatlan része volt a nem éppen finomkodó nevelési és edzői módszereket alkalmazó, szabad szájú anyjának. Aztán Tonya egy nap megismerkedett egy férfival, és az élete innentől egészen más irányt vett. Amibe például

a legnagyobb riválisa elleni merénylet is belefért.

A sportolónő egyszeriben közellenséggé vált, pedig lehet, hogy ő is csak egy áldozat volt, neveltetése és expasija áldozata. Craig Gillespie szatirikus formában dolgozta fel az eseményeket az emlékezeteset alakító Margot Robbie-val a főszerepben. A sztár anyját játszó Allison Janney-t is Oscarra jelölték, és meg is kapta a szobrot.

Forrás: Vertigo Media

 

3. Rocky (1976)

A kevésbé sikerült folytatások fényében – beleértve a hamarosan nálunk is bemutatásra kerülő Creed - Apollo fiát - talán nehéz ma meglátni mindazt, ami oly népszerűvé tette a Rockyt, pedig teljesen más filmről van szó, mint a később róla lehúzott bőrök. Az első Rocky film egyszerű és puritán, egy igazi underdog történet egy senkiről, akivel csak azért áll ki a nagy bajnok, mert már mindenkit megvert, és más nem mer vele ringbe szállni. Rocky Balboa, akinek csak a „művészneve”, az Itáliai Csődör hangzatos, ráadásul nem is nyer: bár sikerül kiütnie a bajnokot, Apollo Creedet (Carl Weathers), az feláll, és végül pontozással nyer. Hősünk azonban,

bár elképesztő verést kap, végigharcolja az összes menetet

és erkölcsi győzelmet arat, majd hazamegy csúnyácska feleségéhez. Talán ezért a szerénységért kapott a film három Oscar-díjat is – és innen indult be igazán Sylvester Stallone karrierje, hogy aztán a 80-as évek egyik legnagyobb akcióhősévé váljon.

 

2. A pankrátor (2008)

Az egyszerűség kedvéért vegyük sportnak a pankrációt is, hiszen hiába koreografáltak a meccsek,

a sorozatos agyrázkódások és csonttörések nagyon is valódiak,

a versenyzőknek pedig elképesztő fizikai állapotban kell lenniük. Ennél fogva a legnagyobb ellenfelük saját testük tűrőképessége, elhasználtsága és öregedése, és ennél fogva Darren Aronofsky tanmeséjének hőse, Randy "The Ram" Robinson sorsa egyáltalán nem egyedülálló a profi pankrátorok között, Mickey Rourke pedig zseniális az egykoron sztárnak számító, kiöregedett pankrátor szerepében, aki még egy utolsó nagy dobást akar, miközben megpróbál kibékülni elhidegült lányával. Lehet, hogy a film vége kétértelmű, de a konklúzió nem az: még ha Randy nem is halt meg, a legszebb napjai már jóval azelőtt véget értek, hogy megismertük volna.

Forrás: SPI

 

1. Dühöngő bika (1980)

Jake La Motta a negyvenes évek második felének profi középsúlyú ökölvívó világbajnoka volt. Szívós, brutális és bivalyerős bokszoló, aki belül remekül állta és adta az ütéseket a szorítóban, azon kívül minden kicsúszott a kezei közül. Az ő emlékiratai alapján készült Dühöngő bika Martin Scorsese legjobb munkái közé tartozik, Robert De Niro pedig – aki maga beszélte rá Scorsesét és Paul Schrader forgatókönyvírót, hogy La Motta történetéből készítsenek filmet – a vehemens bokszoló megformálásáért megkapta második Oscar-díját. De Niro a tőle megszokott alapossággal készült szerepére:

több kilót felszedett, az igazi La Mottával edzett, valódi bokszmeccseket vívott,

Scorsese pedig minél realisztikusabb ábrázolásmódra törekedett. Nem véletlen az olasz neorealista stílusjegyek előfordulása és a számtalan, improvizált jelenet, például melyben La Motta arra kéri fivérét, Joey-t (Joe Pesci), hogy sózzon be neki egyet, De Niro és Pesci pedig valóban megütötték egymást. Ebben a filmben De Niro igazi dúvad, nemcsak az ütései, de a tekintete is félelmet keltő.