9 dolog, amit nem tudtál A Grincsről!

Hamarosan, egész pontosan december 6-án kerül a mozikba a régi Dr. Seuss mese új, egész estés animációs feldolgozása, és mi úgy ráizgultunk, hogy össze is szedtünk egy csomó érdekességet az undok zöld manóról.

Kicsoda a Grincs „apja”?

Theodor Seuss Geisel (1904-1991) német származású amerikai író, karikaturista. Több mint 60 gyerekkönyvet írt rímes, verses formában, illetve rajzolt félreismerhetetlen, egyedi, kicsit rémisztő stílusban, egyszerű, közérthető nyelvezettel. Korai rajzait Dr. Theophrastus Seussként írta alá, hogy tudományos külsőt kölcsönözzön fura állattárának. Így adódott a Dr. Seuss név (anyja leánykori neve) első könyvénél, mely 1937-ben jelent meg And To Think I Saw It On Mulberry Street címmel. Művei fontos erkölcsi tanulságokkal szolgálnak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, anélkül, hogy szájbarágósak lennének, és eközben végtelenül szórakoztatóak is. Dr. Seuss hét egyetemen kapott irodalmi és művészeti doktori címeket, és 1984-ben megkapta a Pulitzer-díjat.

És hogyan született az undok zöld szőrmók?

A Grincs Redbook magazin 1955 májusi számában látta meg a napvilágot, akkor még egy 32 soros versként, aminek The Hoobub and the Grinchvolt a címe, könyv formában pedig 1957-ben adták ki, és az akkori magyar fordításban Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt? nevet kapta, aminek az rajzait és Dr. Seuss készítette. Kilenc évre rá, 1966-ban született meg a könyv első feldolgozása egészestés animációs tévéfilmként, amit a legendás Chuck Jones rendezett How the Grinch Stole Christmas! címmel, és ahol a horrorlegenda Boris Karloff volt mind a narrátor, mind a Grincs hangja. Aztán 2000-ben elkészült a Ron Howard rendezte A Grincs, aminek Jim Carrey, de az anyja sem ismert rá. Most pedig újra itt van az undok Karácsony-utáló zöld lény, vagyis A Grincs, amelyben hősünk hangját Benedict Cumberbatch kölcsönzi – magyar hangja Nagy Ervin!

Mikor lett zöld?

Dr. Seuss rajzán a Grincs még fekete-fehér, az író a ruhákhoz még adott egy kis piros színt, de méregzöld színt Chuxj Jones és csapata találta ki. Jim Carrey aztán kicsivel sötétebb zöld színt kapott, „szőrzete” pedig egy latexruhára felragasztott zöldre festett jakszőr volt. ami rendkívül könnyű és finom, legalábbis kezdetben, csak pár órányi hordás után – aztán kezd kicsit  más állagú lenni.

Jim Carrey megpróbáltatásai

Az élőszereplős film fő kihívását a Dr. Seuss-i világ megteremtése jelentette; a Kiknek és környezetüknek, használati tárgyaiknak egyszerre kellett groteszknek, emberinek és szerethetőnek lenniük. A maszkmester Rick Bakerre nem kis feladat hárult: nem pusztán Jim Carreyt kellett átváltoztatnia, hanem valamennyi színészt is. Carrey napi három és fél órát szenvedett a sminkszobában: két és fél óráig tartott, amíg ráadták a Grincs jelmezt, majd ismét egy, amíg levették róla - összesen 92 napon át. A sminkeseknek arra is figyelniük kellett, hogy bőrbarát ragasztóanyagokat használjanak az orr (és egyes esetekben a fülek) felhelyezéséhez, hiszen a maszkot a színészek egész nap viselték. A munka kifizetődött, Baker Oscar-díjat vihetett haza a Legjobb smink és maszk kategóriában.

Játékra fel!

A 2000-es Jim Carrey film egy videójátékot is „szült”, aminek csak The Grinch, volt a neve, és ami többféle konzolon és PC-én is játszható volt, a játékos maga a Grincs volt, legfőbb fegyvereként pedig büdös leheletét használhatta, de persze ugrott és futhatott is. És persze ajándékokat lopott. Ez annyira sikeres lett, hogy 2007-ben követte a Nintendo DS verzió követte, aminek a filmmel azonos címe volt, vagyis How The Grinch Stole Christmas.

Árukapcsolás

A Gru 3--ban (2017) Gru legidősebb kislánya, Margo olyan pólóban látható az egyik jelenetben, amin a Grincs képe díszeleg – az Ilumination Entertainment annak idején így ágyazott meg új munkájának, de ez náluk bevett dolog. Az első Gru (2010) filmben Margo még egy Lorax pólót hordott, aki szintén Dr. Seuss „gyermeke”, és aki aztán két év múlva kapta meg a saját filmjét, természetesen az azóta sikert sikerre halmozó Illumination Entertainmenttől Lorax (2012) címmel.

Max más lett

A Grincs állandó társa Max kutya, aki a korábbi feldolgozásokban a zöld manó egyfajta rabszolgája, aki rendszerint vissza is él gazdai hatalmával, a félénk kutyus pedig mindig meghunyászkodott előtte. Ilyet ma már nem lehetne előadni, a különböző állatvédő internetes csoportok szétszednék a filmet, még akkor is, ha Max csak egy rajzolt eb, így aztán A Grincs készítői megváltoztatták a kis kedvenc és gazdája viszonyrendszert, és a Grincs a kutya szerető és gondoskodó tulajdonosa lett, egy ponton még játszik is vele, ahogy általában is kevésbé gonosz, inkább csak undok.

Na jó, a Grincs is más

A Grincs nem csak kevésbé elviselhetetlen, de máshogy is néz ki, mint az előző verziókban, külseje kevésbé eltúlzott, kevésbé előnytelen, inkább néz ki egy kedves pelyhes zöld kutyaember, mint egy gonosz öreg manó méregzöld arccal, mint Carrey-nél. A szeme is átlagos, nem a korábbi, kicsit horroros sárga és vörös változat. A pocakja és kisebb, és kevésbé antiszociális, sőt, kiderül, hogy gyakran látogatja meg Kifalvát, ahol a Kik nem különösen törődnek vele, nyilván megszokták, míg a korábbi filmekben lenézték és féltek is tőle.

Benedictben is van egy kis Grincs

Amikor egy interjúban Benedict Cumberbatchnek szegezték a kérdést, van-e benne is egy kis Grincs, igennel felelt, beismerve, hogy van a Karácsonynak olyan része, amit szívből utál: „Az a rengeteg csomagolás, abból van elegem. Egy olyan korban élünk, ahol egymást követik a környezeti katasztrófák, és nem érem fel ésszel, miért nem vetnek ki különadót vagy büntetést a műanyag csomagolásra. Azok a játékok, amiket becsomagolunk, szintén műanyagól készültek, és erre jön rá a következő réteg műanyag. Műanyag a műanyagon, ettől leszek én is olyan, mint a Grincs, és persze attól, amikor rengeteg felesleges dolgot veszünk.”