A film csak az eredeti, 1952-ben kiadott regény utolsó részét fedi le. Elia Kazan később azt mondta, nem tetszett neki a könyv első része, amely a Raymond Massey és Jo Van Fleet által alakított karakterek fiatalkorával és házasságával foglalkozik. A több nemzedéket átölelő történetet amúgy is nehézkes lett volna adaptálni, ezért Kazan úgy döntött, hogy csak a regény utolsó részére összpontosít,

a Cal és az apja, valamint testvére közötti konfliktusra.

Ezzel aztán finoman és tapintatosan kellett megközelítenie az érzékenységéről ismert írót, John Steinbecket, hogy hozzájáruljon a változtatásokhoz. Szerencsére Steinbeck és Kazan jól ismerték egymást, hiszen együtt dolgoztak a rendező előző filmjén, a Viva Zapata!-n, (1952), amelynek Steinbeck írta az első forgatókönyvvázlatát, és közben össze is barátkoztak. Steinbeck nem ellenezte, hogy Kazan Paul Osborn írót is bevonja a forgatókönyv megírásába, és önként vállalta, hogy nem látogat ki a forgatásra, nehogy elbizonytalanítsa a filmeseket a jelenlétével.

Elia Kazan először eljátszott a gondolattal, hogy Marlon Brandót kérje fel Cal szerepére és Montgomery Clift játssza Aaront, de 30, illetve 34 évesen egyszerűen túl öregek voltak ahhoz, hogy ők alakítsák John Steinbeck tizenéves testvérpárját. Ironikus módon a fiatalos külsejű Paul Newman, aki mindössze egy évvel volt fiatalabb Brandonál, döntős volt Cal szerepére, amelyet végül barátja, James Dean kapott meg. Dean hét évvel volt fiatalabb Newmannél.

A történet Káin és Ábel allegóriája, az Aron és Caleb nevek is az eredeti nevekre utalnak. Ezenkívül Salinas az Édenkertet, Monterey az azon túl található bűnös világot jeleníti meg, Kate pedig Éva szimbóluma, aki elutasítja a tiszta életet azzal, hogy megeszi az almát. A filmben Salinast békés városként, Montereyt meg sivárnak mutatják be, de ironikus módon azóta teljesen megfordult a helyzet, mivel Salinasnak komoly bűnözési mutatói lettek, és az utcai bandák komoly problémát jelentenek, míg Monterey turistaparadicsommá vált, részben a filmnek köszönhetően. Sokan ugyanis azért érkeznek ide, hogy megnézzék, hol játszódik John Steinbeck története.

1954 elején, amikor még a forgatókönyvön dolgoztak, Paul Osborn azt javasolta Elia Kazannak, hogy menjen el megnézni James Deant, aki nagy figyelmet keltett Andre Gide Meztelen című darabjának New York-i előadásában egy kisebb szerepben. Kazan ismerte Deant az Actors’ Studióból, amelynek alapításában annak idején részt vett, sőt, ők ketten rövid ideig dolgoztak egy kis projekten is, de nem tartotta sokra a fiatal színészt. Osborn javaslatára azonban úgy döntött, behívja a Warner Brothers irodájába.

Dean csak ült mogorván, és alig reagált az eseményekre,

de felajánlotta Kazanak, hogy üljön fel a motorkerékpárjára, és menjenek egy kört. Kockázatos és megrázó élmény volt a rendező számára, de rögtön rájött, hogy megvan Cal. Elküldte Deant, hogy találkozzon Steinbeckkel. Az író válasza a találkozó után az volt, hogy személy szerint nem kedveli Deant, de "Ő az!". A színész még két hétig vállalta a színházi előadást, majd átadta másnak a szerepét, hogy játszhasson a filmben.

A forgatás megkezdése előtt Elia Kazan elküldte James Deant Palm Springsbe (Kalifornia), hogy hízzon meg és barnuljon le kicsit. Azt akarta, hogy tényleg úgy nézzen ki, mint aki egy igazi farmon nőtt fel. Dean utált napozni, levágatni a haját, és napi fél liter tejszínt meginni, hogy meghízzon. A színész azt is gyűlölte, ha sminkelték, és a bátyját alakító Richard Davalos szerint időnként beszaladt a fürdőszobába, hogy egy kis sminket ledörzsöljön magáról: „Szerintem nem maradt rajta semmi smink a nap végén."

Az a fajta kettősség, hogy a rendező tökéletesnek tartja Deant a szerepre, de nem gondolja különösen jó színésznek, nyilván meg is látszott. Elia Kazan cáfolta a pletykákat, miszerint nem kedveli James Deant:

Nem lehet nem kedvelni egy srácot, akiben annyi fájdalom van... Van az a mérges kutya, amelyik csahol és vicsorog rád, aztán megsimogatod a fejét, és rögtön eláraszt a szeretetével. Dean is ilyen volt."

Kazan azonban szigorúan közbelépett, amikor Dean elkezdte érezni, hogy egyre felkapottabb sztár lett, és tiszteletlenül bánt a stáb többi tagjával.

James Dean sokszor görcsös feszültsége és félénksége mindig megnyilvánult fizikailag, ezért a rendező megengedte a színésznek, hogy eltorzult, kínos testtartásokat vegyen fel a karakter megjelenítése során: „Majdnem pszichotikus volt. Pontosan olyan, mint azok az emberek, akiket a diliházak kórtermeiben látni."

Több szereplő beszámolt arról, hogy James Dean érzelmei olyan erősen eluralkodtak rajta, hogy gyakran sírni kezdett. Elia Kazan általában csak hagyta, hogy ezek a pillanatok elmúljanak, mielőtt folytatta a forgatást, de Dean egyik összeomlását bent hagyta a filmben. Abban a jelenetben láthatjuk, amelyben Calt összetöri, hogy apja visszautasítja azt a pénzt, amit a fia keresett meg. Merthogy a rendező tudta, mitől viselkedik így a színész. Amikor először megérkeztek Los Angelesbe, Elia Kazan elkísérte Deant az elidegenedett apjához, aki akkoriban ott élt. Itt aztán láthatta, hogy az apa milyen rosszul bánt Deannel, és a fiú mennyire a kedvében akart járni. Ahogy jobban megismerte, rájött, hogy ez a kapcsolat mekkora frusztrációt és dühöt okozott a fiatal színésznek.

Ahelyett, hogy az óriáskeréken játszódó jelenethez az ilyenkor szokásos háttérvetítést alkalmazták volna, Elia Kazan bérelt egy igazi óriáskereket egy utazó karneváltól, amit felállított a Warner Brother egyik telkén. Kölcsönkért egy darut, amelyet még a Disney használt a Nemo kapitány (1954) forgatásán, azon helyezték el a kamerát, a fényeket és a hangberendezéseket, hogy megörökítsék a „meghitt, romantikus” jelenetet. Hogy a lehető legkényelmetlenebbül érezze magát az óriáskerekes jelenetben, James Dean egész nap nem volt hajlandó vizelni, amíg a felvétel be nem fejeződött.

Elia Kazan később úgy jellemezte a női főszerepet játszó Julie Harrist, mint „az egyik legcsodásabb ember, akit valaha ismertem" , és neki tulajdonította azt, hogy James Dean kezelhető maradt a forgatáson, mindig hallgatott ugyanis a színésznőre, akivel néha órákat beszélgetett. Kazan imádta Harris hangját, az igényességét, az intenzitását, és azt, amit a tisztaság és a szexuális kisugárzás tökéletes kombinációjának látott benne. Pedig  a Warner akkori főnöke, Jack L. Warner ellenezte, hogy Julie Harrist alkalmazzák, mivel egy évtizeddel idősebb volt az általa játszott karakternél.

Ehhez képest nem Harrist jelölték Oscarra, hanem az anyát alakító Jo Van Fleetet, aki meg is kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot, az egyetlent a film négy jelöléséből (a másik három: a legjobb rendezés, forgatókönyv és férfi főszereplő). James Dean alakítását imádta a közönség, a kritikusok azonban fanyalogtak,

csak egy olcsó Marlon Brando utánzatnak látták.

Korai halála azonban mindent megváltoztatott:  következő filmje, a Haragban a világgal bemutatója előtt, 1955. október 29-én szenvedett balesetet, és vonult be – megérdemelten vagy sem – a legnagyobbak közé.

Nicolas Cage egy 2014-es interjúban elmondta, hogy Dean és a filmben nyújtott alakítása miatt lett belőle színész: „Azért kezdtem el színészkedni, mert olyan akartam lenni, mint James Dean. Láttam őt a Haragban a világgal és az Édentől keletre-filmekben. Semmi sem hatott rám úgy – se rockdal, se klasszikus zene –, mint Dean az Édenben”. Egy 2019-es MTV-interjúban Leonardo DiCaprio is kijelentette, hogy az Édentől keletre volt az az alkotás, amely „a filmek megszállottjává" tette:

Emlékszem, hihetetlenül meghatott James Dean az Eden keleti részében. Volt valami nyers és erőteljes abban az előadásban. A sebezhetősége... a zavarodottsága az egész történetével, az identitásával, a szeretet iránti sóvárgásával. A játékával összetörte a szívem."

A filmből készült 1981-ben egy minisorozat Timothy Bottoms , Jane Seymour és Karen Allen főszereplésével, de musicallé  is átdolgozták már. 2009-ben a Universal Pictures próbálta vászonra vinni, egy darabig úgy volt, Ron Howard rendezi az adaptációt, és Jennifer Lawrence lett volna a női főszereplő. De az éveken át húzódó projekt végül nem jött össze. Nemrég a Netflix jelentette be, hogy elkészítik a saját minisorozatát, amelynek írója és producere Elia Kazan unokája, Zoe Kazan lesz, a női főszereplő pedig Florence Pugh, aki egyben koproducerkedik is. A forgatást tavaly év végén el is kezdték.