7 film, amely durván megosztotta a kritikusokat

Van köztük komédia, bulifilm, sorozatgyilkosos őrület, és persze a Wachowski testvérek agymenése sem hiányozhat.

Baz Luhrmann új filmjét, az Elvist nem dicsérték agyon a kritikusok (annyira mi sem, de azért szerettük), a Metacritic nevű kritikaösszesítő portálon például 64%-on áll, miközben a nézők 94%-ra értékelték a Rotten Tomatoes-on. Ez adta az ötletet az IndieWire szerkesztőinek, hogy összeszedjék a közelmúltból a kritikusokat leginkább megosztó 25 filmet – amit mi tovább szűkítettünk a 7 leg-legmegosztóbb filmre.

anyám!

Az túlzó állítás lenne, hogy kritikusi ováció fogadta volna Darren Aronofsky filmjét a 2017-es Velencei Filmfesztiválon, de voltak méltatói bőven. Néhány héttel később, szeptemberben a mozik is bemutatták a papíron „pszichothrillernek” nevezett kísérleti alkotást, és ugyan voltak, akik a rendező egyik legmerészebb filmjeként ünnepelték, dicsérve a közelképekkel operáló operatőri munkát és az allegorikus történetmesélést, a nézők a CinemaScore-skálán "F"-et adtak neki, és a mozipénztáraknál meg is bukott. Sokan pedig azért kárhoztatták, mert a játékidő nagy részében Jennifer Lawrence karakterének szenvedését és megkínzatását kell néznünk. De legalább Aronofsky elárulta fél évvel később, hogy miről is szól valójában a film.

Brüno

Sacha Baron Cohen munkásságára a világsikert arató Borattal bezárólag túlnyomórészt pozitív reakciók érkeztek, ami Brünóval megváltozott. Voltak olyan kritikák, amelyek a meleg osztrák divatriporter kalandjait "tagadhatatlanul viccesnek" (The Chicago Sun Times) találták, mások szerint viszont Baron Cohen humora kezd kifulladni, és azt jósolták, hogy

a Borat és a Brüno sokkolásra építő humorát már nem lehet hová fokozni"

(Newsweek). Mick LaSalle a San Francisco Chronicle-ben azt írta, hogy "több benne a rossz, mint a jó, és kínos pillanatokból több van benne, mint nevetésből.” A New York Post viszont elragadtatással nyilatkozott („hasfalszaggatóan vicces”), akárcsak a Detroit News ("A Brüno felháborító, nyugtalanító, bátor, aktuális, leleplező, megdöbbentő és következetesen fergeteges, egyszerre éles kulturális kommentár és zseniális posztmodern komédia").

A jogász

Az októberi premier, a sztárszínészek (Brad Pitt, Michael Fassbender, Javier Bardem, Penelope Cruz és Cameron Diaz), valamint az elismert író, Cormac McCarthy forgatókönyve miatt sokan hitték úgy, hogy Ridley Scott új filmje az Oscar-díj nagy esélyese lesz.

Tévedtek, és nem kicsit.

A jogász megbukott a mozikban, és az év első számú „csak utálni vagy szeretni lehet”-típusú filmjévé vált. A Pulitzer-díjas kritikus, Wesley Morris például rajongott érte ("Mocskos, undorító, szexi, abszurd, megdöbbentő és üdítő, és sikerül Cormac McCarthy regényíró sivárságát és Ridley Scott sikkes stílusát ötvöznie"), de sok filmítész lehúzta. "Egyszerűen csak egy nagyon rossz filmötlet" - írta a The Daily Telegraph, míg Stephen Whitty szerint "a film egy órával hosszabbnak érződik, és sok jelenete egyszerűen nem vezet sehova."

Csak Isten bocsáthat meg

Nicolas Winding Refn a Drive-val alaposan berobbant a köztudatba, a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, a film pedig villámgyorsan kultstátuszba került. A következő rendezését, a Csak Isten bocsáthat meget így aztán óriási várakozás övezte, főleg azért, mert Refn újra a Drive sztárjával, Ryan Goslinggal dolgozott együtt. Második közös munkájukat azonban Cannes-ban kifütyülték, és sok kritikus szerint

Refn a stílus oltárán feláldozta a tartalmat, és az erőszakot is túltolta.

Wesley Morris a kritikájában úgy fogalmazott, hogy a film "egydimenziós videójáték a halálról", míg Eric Kohn, az IndieWire munkatársa szerint a produkció bebizonyította, hogy Ryan Gosling manírjai kezdenek kiöregedni. A Little White Lies mégis ötcsillagos kritikával jutalmazta a filmet, és "egy pszichoanalitikus nedves álmának" nevezte, míg a Chicago Sun Times úgy látta, hogy érdemes "az év egyik legsokkolóbb és egyik legjobb filmje" címére.

A ház, amit Jack épített


A 2018-as cannes-i filmfesztiválon állítólag több mint 100 ember hagyta el Lars von Trier sorozatgyilkosos filmjének, A ház, amit Jack épített világpremierjét, és a kritikák is legalább ennyire megosztóak voltak. Von Trier erőszakábrázolása nem a gyengébb idegzetűeknek való, de A ház, amit Jack épített még az ő mércéjéhez képest is extrém, még ha lehet a látottakat úgy is értelmezni, hogy a címbéli gyilkos tettein keresztül a művészi folyamatról értekezik. Eric Kohn, az IndieWire vezető kritikusa nagyon jó véleménnyel volt róla, és a rendező eddigi

legborzasztóbb, legszadistább és talán legzseniálisabb"

filmjének nevezte.

Spring Breakers – Csajok szabadon

Harmony Korine tudja, hogyan kell provokálni, így nem meglepő, hogy a Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Rachel Korine és Ashley Benson főszereplésével készült unortodox bulifilm, a Spring Breakers is megosztotta a kritikusokat. A The Guardian

A Spring Breakers nemcsak egy szörnyű film, hanem a nemi erőszak kultúráját is megerősíti"

címmel írt a filmről, míg a The New York Post, a USA Today ("kizsákmányoló") és az Associated Press ("zsibbasztóan önismétlő") is elmarasztalta. Volt azonban olyan is, aki meglátta a remekművet Korine filmjében, közülük is kiemelkedik Manohla Dargis a The New York Times-tól és az IndieWire, amely a Spring Breakerst a 2010-es évek 50 legjobb filmje közé sorolta.

Felhőatlasz

A Wachowski testvérek olyan filmeket készítenek, amelyeket a nézők azonnal imádnak (Mátrix, Fülledtség), azonnal utálnak (Jupiter felemelkedése), vagy nem szeretnek a premier idején, de később átértékelik őket (a Mátrix folytatásai és a Speed Racer), de ebben a sorban a Felhőatlasz kakukktojásnak számít. David Mitchell regényének adaptációja alaposan megosztotta a kritikusokat, akik

vagy ambiciózus mesterműnek, vagy nevetséges kudarcnak tartották.

A Felhőatlasz fogadtatása olyannyira nem volt egységes, hogy a The Playlist az év legellentmondásosabb filmjének kiáltotta ki, míg Eric Kohn, az IndieWire munkatársa már csak a technikai megvalósítása miatt is „lenyűgöző teljesítménynek" nevezte, amellyel Mitchell könyvét háromórás, nem kronologikus montázzsá alakította át. Kohn hozzátette: " A Felhőatlasz egy tipikus Wachowski-produkció... A film problémás részei ellenére az ambíció, amely előremozgatja, nem vonható kétségbe.”