40 éves az a Monty Python-film, amiről nem szeretünk beszélni

1983-ban mutatták be a Monty Python: Az élet értelmét, ami ugyan elnyerte Cannes-ban a zsűri nagydíját, de a legtöbb nézőnél kiverte a biztosítékot, különösen a sugárban hányó kövér pacákkal.

Miután befejezték a nyugat-londoni Queenswayben a Monty Python: Az élet értelme (1983) adott részének folytatását – egész konkrétan Az alkonyat évei című epizód felvételét –, több mint 100 kilogramm műhányást kellett feltakarítani, másnap ugyanis lakodalmat tartottak az étteremben. Az adott jelentről később így emlékezett meg a nagy mozirajongó, Quentin Tarantino:

„Soha nem néztem félre filmnézés közben, kivéve Az élet értelme vetítésén, amikor az a dagadt gazember elkezd rókázni. Émelyegni kezdtem, mert egyszerűen túl sok volt az egész. Körülnéztem, és arra gondoltam, ha valaki itt rosszul lesz és elhányja magát, akkor én is kidobom a taccsot. Épp csak bennmaradt az ebédem, de ha eszembe jut ez a jelenet, öklendezni kezdek."

Ez talán érzékelteti, milyen reakciókat váltott ki minden idők legviccesebb társulatának negyedik és egyben utolsó nagyjátékfilmje, amit pont 40 éve mutattak be.

Forrás: InterCom

 

Amennyire kultuszfilm és hivatkozási pont lett a Gyalog galopp (1975), majd a Brian élete (1979), annyira elfelejtődött és háttérbe szorult Az élet értelme. A Monty Python társulat itt visszatért első egészestés filmjük, a több, egymástól nagyrészt független epizódokból felfűzött És most valami egészen más (1971) stílusához. Sőt, ez a film nem csupán külön-külön epizódokból áll, de még ebbe is belekavarnak rendesen.

Valamiért jó ötletnek tartották, hogy a film előtt legyen egy kisfilm,

a Bíborszín örökös biztosító, amiben egy rakás öreg könyvelő kalóznak áll, és nagy biztosítótársaságokat támadnak meg, majd ez az egyébként pocsék kisfilm a film közepén is beköszön. Hogy kicsit kibillentsen minket, miközben az alkotók az élet értelmét keresik meglehetősen sötétre és pesszimistára sikerült szkeccsekben. Amiben a szülészek pont leszarják, mi van a vajúdó anyával, csak a drága műszerekre vigyáznak, a katolikus apa kénytelen tudományos kísérletekre eladni vagy 50 gyerekét, mert nem használhat kotont, az angol katonák pont roham közben akarnak drága búcsúajándékokat adni tisztjüknek, egy szervdonornak még életében veszik ki a máját, és így tovább.

Forrás: InterCom

 

Persze néha visszatér a klasszikus Monty Python-humor, például a zulu háború alatt játszódó részben, de a legtöbb epizód fáradt, erőltetett és kedvetlen. Michael Palin így emlékezett arra, hogyan írták meg a forgatókönyvet:

„Az írás elég nehézkesen ment. Rengeteg anyagot fel sem használtunk. A Gyalog galoppnak volt szerkezete, ha laza is, akárcsak a Brian életének. Ennek nem volt, és a végén azt mondtuk: a francba vele, vannak jó anyagaink, legyen a lehető leglazább váz, az élet értelmének keresése.”

Így is lett, hanyagul megírt jelentek követik egymást teljesen random módon, de szóba kerül a születés és a halál. Pedig ez a film nagyobb költségvetésből készült, mint a korábbiak, ami lehetővé tette tömegjelenetek, drága díszletek, meztelen csajok és nagyszabású revüjelenetek használatát is, és a kezdeti fogadtatás sem volt rossz.

Forrás: InterCom

 

A film Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját, a mozikban bőven visszahozta a gyártási költségeket – igaz, nem mindenki nézte végig, aki jegyet vett rá! - és még profitot is hozott. Csakhogy nem volt elég vicces, szerethető vagy újszerű, hogy emlékezetes lehessen – vagy kompenzáljon a gusztustalan részekért, de legalább Palin, Graham Chapman, Terry Jones, Terry Gilliam, Eric Idle és John Cleese női ruhába öltözhettek, ami nyilván az egyik legfontosabb cél volt. És mi az élet értelme? Az is kiderül, mert felolvassák egy borítékból:

Legyünk kedvesek másokhoz, ne együnk zsírosat, időnként olvassunk, sétáljunk, és éljünk békében más hitű és nemzetiségű emberekkel.”

A film megnézhető a SkyShowtime-on.