10 színész, aki nem kompatibilis Hollywooddal, mégis sikeres

Van aki, alacsony, van, aki magas, és van, aki nem felel meg az Álomgyár szépségeszményének, mégis befutottak.

Hollywood a tökéletességre törekszik, szépségeszménye a divatmagazinok oldalaival kompatibilis, legalábbis ez jó darabig így volt. Az Álomgyár általában antaginsta szerepbe szuszakolta azokat a színészeket, akik eltértek az általa átlagosnak (vagy átlagon felülinek) tartott kinézettől. Ebbe a közegbe érkeztek olyan színészek, akiket ma már kultikus státusz övez, pedig egyáltalán nem passzolnak abba a típusba, ami a vásznon erre predesztinálta volna őket. 10 kiváló színészt szedtünk össze, aki valamilyen módon ebből az előnytelenségből faragott előnyt. És nem mellesleg imádjuk őket.

 

Danny DeVito

Forrás: CineMax

A 147 centi magas, mélynövésű színész klasszikus utat járt: mivel a katolikus iskolában folyton piszkálták az osztálytársai, aminek úgy vetett végett, hogy elkezdte parodizálni a papokat és a nővéreket. Érdekes módon, kezdetben mégis kozmetikusnak készült. Bár elsősorban úgy ismerjük, mint a balszerencsés, zsörtölődő karakterek megtestesítőjét, a komikus alakítások (A smaragd románca, Dobjuk ki anyut a vonatból!, Ikrek) mellett remekül megállja a helyét drámai szerepekben is (Száll a kakukk fészkére, Reneszánsz ember, Batman visszatér). DeVito termete a MED (Multiplex Epiphysialis Dysplasia) nevű rendellenesség miatt maradt alacsony, amely a csontok növekedését befolyásolja.

 

Marty Feldman

Forrás: Tv2

December másodikán lesz negyven éve, hogy elhunyt az egyik legkiválóbb komikus, aki remekül tudta kamatoztatni külsejét. Ha felmerül a neve, szinte mindenki úgy tudja beazonosítani, hogy ő “a gülüszemű komikus”, esetleg még érdemes hozzátenni, hogy Mel Brooks filmekben játszik.  Valóban, láthatjuk őt Az ifjú Frankensteinben és a Bombasikerben is, de szerepelt a Végre itt az 1948-as show című szkeccs-sorozatban a későbbi Monty Python egy részével (John Cleese, Graham Chapman, Eric Idle). Feldman  karizmatikus személyiség volt, és többen is hangsúlyozzák a pályatársai közül, hogy kifejezetten vonzónak találták a nők. 

 

Peter Dinklage

Forrás: Fórum Hungary

Népszerűségét egyértelműen a Trónok harca széria hozta elm, melyben Tyrion Lannistert alakította olyan átéléssel, hogy az embernek a szíve szakad meg néha (nem véletlenül vitt haza két Emmy- és egy Golden Globe-díjat). Dinklage a szerepeiben folyamatosan használja 135 centis termetét és reflektál is rá. A Marvel-moziverzumban sajátos gegként egy óriást alakít: ő Eitri, a mágikus fegyverek kovácsa, aki új fejszét készít Thornak a Végtelen háborúban. 2021-ben pedig egy különleges Cyrano adaptációban szerepelt, amelyben a címszereplő jellegzetessége nem a nagy orra, hanem alacsony termete. A színész magasságát az achondroplasia befolyásolja, ami a csontok rendellenes növekedését eredményezi.

 

Rowan Atkinson

Mr. Bean megformálóját valószínűleg be sem kell mutatni, hiszen a legendás fintorairól ismert színész valamelyik burleszk jelenét úgyis mindenki látta már. Kinézetét elsősorban komikusként kamatoztatja (legutóbb A férfi a méh ellen című Netflix-sorozatban), de próbálkozott komolyabb szerepekkel is: 2016 és 2017 közt négy tévéfilmen keresztül formálta meg Georges Simenon híres nyomozóját, Maigret felügyelőt. 

 

Steve Buscemi

Forrás: port.hu

Ha klasszikus szépségideált vesszük, Buscemi nem igazán passzol bele. Mégis, ő az egyik olyan színész, aki a legnagyobb természetességgel uralja a képernyőt, és karakterisztikus megjelenése lenyűgöző színészi játékkal párosul. Olyan rendezőkkel dolgozott már együtt, mint Quentin Tarantino (Kutyaszorítóban), Michael Bay (A sziget), Jim Jarmusch (Kávé és cigaretta) és a Coen testvérek (Fargo). A Con Air – A fegyencjáratban, az Armageddonban és a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó című sorozatban is nagyot megy. 

 

Rodney Dangerfield

Forrás: Film+

A 2004-ben elhunyt színész sikeres stand-uposként indult, és a Las Vegas-i kaszinók egyik fő attrakciójává nőtte ki magát. Sikerének egyik titka az önirónia volt, szinte minden viccét úgy kezdte, hogy “Olyan szegény voltam, hogy…”, “Olyan csúnya voltam, hogy…”, vagy “Olyan hülye voltam, hogy…”. Ez a szófordulat a védjegyévé vált. Hatásos mimikával játszott rá nem hétköznapi arcszerkezetére. Filmjei közül kimagaslik a Vissza a suliba, a Golfőrültek és a Botrány TV.

 

Linda Hunt

Az 1945-ben született színésznőnél tinédzserkorban diagnosztizáltak gyermekkori növekedésihormon-hiányt (GHD; growth hormone deficiency), melynek következtében összesen 145 centire nőtt meg. Színészi pályafutását a színpadon kezdte, 1975-ben debütált a Broadway-n az Ah, Wilderness! című darabban. Öt évvel később már a vásznon is feltűnt: Robert Altman élőszereplős Popeye-ében Mrs. Oxheart szerepében láthatjuk. 1982-ben Mel Gibsonnal és Sigourney Weaverrel játszott A veszélyes élet éve című filmben. Billy Kwan szerepéért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, és ezzel ő lett az első, akit úgy díjazott az Akadémia, hogy ellenkező nemű karaktert alakított. Láthattuk még David Lynch 1984-es Dűnéjében Shadout Mapes szerepében (az új verzióban Golda Rosheuvel játssza a karaktert). A Nőstényördögben áplónőt, az Ovizsaruban szigorú igazgatót, a Spionfiókában bérgyilkost alakít. 2002-ben nővérként tűnt fel a Szitakötő című filmben. Szinkronszínészként is hallhatjuk rekedtes hangját, többek közt az ő szólaltatta meg a Pocahontas eredeti, angol hangsávján Fűzanyót.

 

Phil Leeds

Az 1998-ban elhunyt színész a második világháború (ami alatt az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgált) után kezdte karrierjét. Kezdetben stand-up komikusként lépett fel, majd számos sitcomban és filmben láthattuk. Egyik leghíresebb szerepe a Ghostban a kórházi kísértet, de benne volt Roman Polanski filmjében, a Rosemary gyermekében is. 80 évesen cameózott a Roseanne című sitcom halloweeni epizódjában, ahol a Rosemary gyermekének paródiájában találja magát. 82 évesen hunyt el, és egész haláláig aktív volt.

 

Michael J. Anderson

Forrás: HBO

A legtöbbünknek talán úgy ugrik be az 1953-as születésű színész, mint a “Twin Peaks törpéje”. Persze a sorozatban nem így szerepel: ő a The Man from Another Place (‘az ember a másik helyről’). A Vörös Szobába fura alakja (akinek beszédét visszafelé vették fel, majd fordítva játszották le) hamar kultikus státuszba emelte Michael J. Andersont, aki eredetileg számítógépes technikus volt, és többek közt egy NASA-projekten is dolgozott. A 109 centis színészt a vándorcirkuszos X-akták epizódban (Szemfényvesztés) is láthatjuk, ahol még viccet is csinál alacsony termetéből. Nem véletlenül kapott kvázi főszerepet egy hasonló témában utazó sorozatban: a 2003-ban indult és két évadot megélt HBO-szériában, a Carnivàle - A vándorcirkuszban ő alakítja Samsont, a cirkusz igazgatóját (plusz érdekesség, hogy sorozatban a láthatatlan főnökség a listánkon is szereplő Linda Hunt hangján szólal meg). Anderson a Mulholland Drive című David Lynch-filmben is látható, ahol egy átlagos méretű karakter alakít egy testprotézis segítségével. Egy ideje azonban már visszavonult a színészettől, a Twin Peaks harmadik szezonjában sem ismételte meg kultikus szerepét.

 

Carel Struycken

Egy újabb Twin Peaks-színész, aki átlagon felüli termetéről lett nevezetes. A Vörös Szobában ő Az Óriás, ám a széria ügyesen egymásba játssza az ő és Michael J. Anderson karakterét, mivel egy ponton elhangzik, hogy a kettő egy és ugyanaz. A holland színész 221 centi magas, ami az akromegália miatt van így: az agyalapi mirigye túl sok növekedési hormont termelt. A Twin Peaks mellett talán leghíresebb alakítása az Addams Family komornyikja, Lurch, akit mindkét kultikus mozifilmben eljátszott, sőt, még a harmadik részben is elvállalta. Egy kisebb szerepre feltűnt a Men in Black - Sötét zsarukban és a Star Trek - Az új nemzedékben ő alakította Mr. Homn-t.