10 kalózos film, ami Johnny Depp nélkül is bitang jó

A Hook, A herceg menyasszonya és Errol Flynn régi klasszikusai mellett Bud Spencer és Terence Hill négyféle szinkronnal vetített filmjét is ajánljuk a Nemzetközi Beszélj Úgy, Mint Egy Kalóz!-nap alkalmából. Horgonyt fel, feszesebbre azt a vitorlát, szárazföldi patkányok!

Aki figyelmesen olvassa a PORT.hun megjelenő listás cikkeket, annak feltűnhetett már, hogy ezeknek az összeállításoknak az apropója sokszor valami kimondottan vicces vagy épp hajmeresztően őrült ünnepnap. Ilyen volt például június 13., a fejszedobálás világnapja (ennek örömére megmutattuk a szórakoztatóipar 10 legjobb baltahajigálását, amit híres emberek vittek végbe) vagy június 17., ami a szemétszállítók világnapja volt (össze is szedtük az 5 legjobb kukásokról szóló filmet). A bolondos ünnepnapok közé tartozik szeptember 19. is, ami nem más, mint a Nemzetközi Beszélj Úgy, Mint Egy Kalóz!-nap, amikor az ilyesmire fogékonyak előszeretettel rendelnek így italt a kocsmában:

Három sört és ugyanennyi rumot ide, te nyavalyás szárazföldi patkány, különben kiköttetlek az árbocrúdhoz!

Vagy legalábbis átállítják a Facebook-oldalukat olyanra, hogy mindenkit matey-nek szólítsanak, és mondataik végére automatikusan odakerüljön, hogy HAAARRR! A furcsa évforduló tiszteletére most 10 olyan kiváló kalózos filmet szedtünk össze, amelyek már akkor is nagyon népszerűnek bizonyultak (vagy legalábbis jelen sorok írója odavolt értük gyerekként), amikor még Johnny Depp sem nőtt össze a habókos Jack Sparrow kapitány figurájával, és hírét sem hallottuk a filmenként 1 milliárd dollárt termelő A Karib-tenger kalózai franchise-nak.

 

1. Blood kapitány / Captain Blood (1935)

A kifestett arcú, csimbókos hajú, rumot nyakaló, furcsa beszédű Jack Sparrow felbukkanása előtt nem Johnny Depp jelentette a hollywoodi kalóz mintapéldányát, hanem a kimondottan jó svádájú Errol Flynn, aki a legádázabb kardpárbajokat is fogpaszta-reklámokba illő vigyorral vívta a vásznon. Jelentősen hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a kalózokra ne úgy gondoljunk ma, mint törvényen kívüli rablógyilkosok részeges bandája, hanem afféle tengeri Robin Hoodként kezeljük őket, akik valaha talpig becsületesek voltak, de egy gonosz udvaronc vagy karibi kormányzó kisemmizte őket, ezért kénytelenek voltak törvénytelen eszközökkel revansot venni. Kertész Mihály 1935-ös Blood kapitánya, ami legalább olyan horderejű alapmű a kalózos zsánerben, mint (szintén tőle) a Casablanca a film noirban, tipikusan ilyen hollywoodi bosszútörténet. Peter Blood, a felségárulás vádjával Port Royalba deportált angol orvos (Errol Flynn) a rabszolgaság helyett a kalózkodást választja, és csakhamar a Karib-tenger Spartacusaként száll harcba a helyi zsarnokkal, no meg persze azért, hogy övé legyen a végén az imádott nő, Arabella Bishop (Olivia de Havilland).

 

2. Hét tenger ördöge / The Sea Hawk (1940)

Bár Kertész Mihály és Errol Flynn állítólag ki nem állhatták egymást, ilyesmi egyáltalán nem hátráltatta őket abban, hogy a nagy sikerre való tekintettel ismét a vitorlájukba fogják a kalózos filmek népszerűségét, és néhány évvel a Blood kapitány után ismét közösen forgassanak grandiózus kosztümös kalandfilmet (a kettő között ráadásul elkészítették a saját műfajában szintén alapműnek számító, 1938-as Robin Hood kalandjait!). A Hét tenger ördögében Errol Flynn ezúttal Geoffrey Thorpe kapitányt alakítja, aki félelmet nem ismerve harcol a spanyol armada ellen a karibi vizeken. A főhős vigyori fizimiskáját elnézve nagyon kellene már egy remek remake, Ryan Goslinggal a főszerepben, nem?

 

3. A fekete kalóz / Il corsaro nero (1971)

Blackie kalózkapitány (Terence Hill) tudomást szerez egy aranyat szállító hajóról, és hogy a zsákmányt megszerezze, szövetséget köt Don Pedro kapitánnyal (George Martin), akinek részesedést ígér az aranyból. A hajó azonban elterelő hadművelettel homokot szállít. Közben foglyul ejtik az alkirály feleségét, Isabellát (Silvia Monti) a szolgálójával együtt. A szépséges hölgy ugyancsak az arany megszerzésének érdekében ügyködik, ahogy sokan mások is... Bud Spencer egy Skull nevű kalózt alakít ebben a filmben, melynek érdekessége, hogy idehaza nemcsak A fekete kalózként ismert, de Kalózok háborúja, Kalózok kincse és Blackie, a kalóz címen is kiadták VHS-en és dvd-n, illetve játszották a tévécsatornák. A négy cím négy különböző szinkront is takar egyúttal, de valamiért egyikben sem hallható Terence Hill örökös szinkronhangja, Ujréti László (helyette Szakácsi Sándor, Szersén Gyula, Selmeczi Roland és Schnell Ádám hangján szólal meg Blackie).

Forrás: VICO

 

4. A tigris még él - Sandokan, a felkelő / La tigre é ancora viva: Sandokan alla riscossa! (1977)

Jelen sorok írójáról több olyan fénykép is fennmaradt a '80-as évekből, amelyeken a tiszaörvényi búcsúban vásárolt, piros Sandokan-pólóban, alufóliás hengerből fabrikált karddal hadonászva, törülközőbe bugyolált fejjel alakítja épp a Tenger Tigrisét, miközben a hétvégi telken egy hokedliről ugrik át a kempingágyra, ami természetesen nem más, mint egy megcsáklyázott angol hajó! Az 1976-ban olasz-francia-NSZK-angol koprodukcióban leforgatott, kultikus Sandokan tévésorozat (leánykori nevén: Maláj tigris) akkora siker volt a maga korában, hogy már egy évre rá folytatás készült hozzá filmes formátumban – így természetesen ez sem hiányozhat a legjobb kalózos alkotásokat felsoroló cikkünkből. A tigris még él - Sandokan, a felkelő címet viselő történetben a jellegzetes szakállú, turbános hősünk (Kabir Bedi), szerelme, Mariann halála után magába fordul, és Indiába utazik önkéntes száműzetésbe. Eközben Sandokan ősellensége, Lord Brooke (Adolfo Celi) Mompracen szigetén terrorizálja a megfélemlített és éhező lakosokat, akik apátiába esnek. A fiatal Jamilah (Teresa Ann Savoy) elhatározza, hogy megkeresi Sandokant, és a segítségével megmenti az embereket.

 

5. Kincsvadászok / The Goonies (1985)

Az idén áprilisban elhunyt Richard Donner nemcsak olyan kultikus alkotásokat rendezett, mint az Ómen, a Maverick, no és persze a Halálos fegyver 1-4, de ő jegyzi a világ legjobb ifjúsági kalandfilmjét is, a Kincsvadászokat, amelyben olyan, ma már világszerte ismert, nagynevű hollywoodi sztárok szerepeltek gyerekszínészként, mint Sean Astin és Josh Brolin. Pont ők ketten alakítják a két civakodó testvért, Mikey-t és Brandet, akik a kis barátaikkal felkerekednek, hogy egy régi kincses térkép alapján megtalálják egy hajdanvolt kalózkapitány, Félszemű Willy aranyát, amire égetően nagy szükségük van, ha meg akarják menteni az otthonukat, és el akarják kerülni a költözést. Az elején csak Mikey hisz abban, hogy Félszemű Willy kincse valóban létezik, lelkesedése azonban fokozatosan átragad a többiekre is. Útjuk során találkoznak egy veszedelmes olasz maffiózó családdal, és egy iszonyúan ronda, de rendkívül jólelkű szörnyszülöttel is, aki végül a segítségükre lesz.

 

6. Kalózok / Pirates (1986)

Roman Polanski, a Vámpírok bálja, a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed és egy seregnyi további kultfilm rendezője (akinek a ragyogó életművét sajnos egy szexuális zaklatási botrány árnyékolja be évtizedek óta) 1986-ban egy látványos tengeri csatákban, kalandban és humorban bővelkedő, grandiózus filmet forgatott a Furcsa pár és megannyi másik parádés vígjáték főszereplőjével, Walter Matthauval. A 2000-ben elhunyt sztár a hét tenger legkegyetlenebb és legmogorvább kalózát, a szőrös szívű és még szőrösebb képű Thomas Bartholomew Red kapitányt alakítja a nyílt tengeren hányódik szárnysegédjével, Békával (Cris Campion), valamint néhány kiéhezett cápával maga körül. A két rettenetes kalóz éhségében már majdnem egymást falná fel, mikor szerencséjükre rájuk talál a Neptun nevű spanyol gálya legénysége és megmenti őket. A falábú kapitány azonnal szövögetni kezdi a gonosz tervét, hogyan vegye át a hatalmat a Neptunon, ugyanis a hajó gyomra rejti az évszázad legnagyobb fogását: egy színarany azték trónszéket!

 

7. Kincses sziget az űrben / L'isola del tesoro (1987)

Robert Louis Stevenson legismertebb kalandregénye, minden elásott kincsekkel és félszemű kalózokkal teli történet ősapja, a Kincses sziget kereken 140 éve ragadja meg a képzeletét minden gyereknek és gyereklelkű felnőttnek (először ugyanis 1881 és 1882 között jelent meg folytatásokban lehozva a Young Folks magazinban). A könyvből megannyi mozifilmes és tévés adaptáció készült már az elmúlt évtizedekben, és mindegyik nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kalózokat ne részeges, rosszarcú bűnözőkként tartsa számon a kollektív emlékezet, hanem a rabszolgatartó gyarmatbirodalmak ellen fellázadó, szabadságszerető romantikus hősökként tekintsünk rájuk. Az eddigi Kincses sziget-adaptációk közül nekem személy szerint a Kincses sziget az űrben című hétrészes olasz minisorozat a kedvencem – helyesebben annak a 2 és fél órásra összevágott verziója, amelyet a '90-es évek elején emlékeim szerint Magyarországon is nagy sikerrel vetített a tévé. A történet lényegében ugyanaz, mint az összes többi adaptációban, annyi különbséggel, hogy itt Billy Bonest Ernest Borgnine alakítja, Long John Silvert pedig Anthony Quinn, a Flint kapitány kincsét kereső csapat pedig nem a Hispaniola nevű bárkával, hanem egy űrhajóval vág bele a veszedelmes kalandba.

 

8. A herceg menyasszonya / The Princess Bride (1987)

Gyerekkorunk kedvenc kosztümös-kardozós fantasy meséjében Peter Falk nagyapaként mond el egy olyan esti mesét a betegeskedő unokájának (Fred Savage), ami nemzedékek óta száll szájról szájra a családjukban. A mese pedig a néző szeme láttára elevenedik meg: a szép Boglárka hercegnő (Robin Wright) kezére pályázó gonosz Humperdinck herceg (Chris Sarandon) emberrablástól, gyilkosságtól, sőt háborútól sem riad vissza, ha ez az egyetlen módja, hogy elnyerje kiszemeltjét. Ám egy kicsiny, de annál lelkesebb kompánia indul útnak a hercegnő kiszabadítására. De még milyen kompánia! Inigo Montoya (Mandy Patinkin), a világ legbecsületesebb kardforgató csibésze, Fezzik, a félelmetes, de aranyszívű behemót (André, az Óriás), és a talpig feketébe öltözött, titokzatos Roberts kalóz (akinek az igazi kilétét inkább nem áruljuk el, hátha valaki még nem látta ezt a kultfilmet).

 

9. Hook (1991)

Steven Spielberg 30 évvel ezelőtti blockbustere nem volt más, mint a jól ismert Pán Péter a Kensington Parkban című könyv folytatása, amelyben az örök gyerek Pán Péter időközben felnőtt és Peter Banning néven sikeres ügyvéd lett New Yorkban (a filmben Robin Williams alakítja) Peternek látszólag mindene megvan – mégsem boldog. Amikor ősi ellensége, Hook kapitány (Dustin Hoffman) és a kalózkompánia elrabolja a gyermekeit, rá kell döbbennie, hogy ő az a fiú, aki réges-régen Seholsziget felett repdesett, tündér pajtása, Giling-galang (Julia Roberts) pedig visszavárja, mert ő az egyetlen, aki legyőzheti Hookot és kiszabadíthatja a fogságba vetett gyermekeket. A film egyik vicces érdekessége, hogy Glenn Close is szerepelt benne – szakállas kalózként (hogy pontosan melyik jelenetben látható, arról ebben a cikkben írtunk)!

 

10. A kincses bolygó (2002)

Ebben a méltatlanul alul értékelt Disney-mesében a patinás rajzfilmgyár ugyanúgy parádés sci-fi környezetbe helyezte át Stevenson népszerű ifjúsági kalandregényét, ahogy a '80-as években az olaszok tették. Az alapsztori itt sem sokat változott: az átlagos kamaszfiút, Jim Hawkinst egy nap utoléri a nagy kaland: megtalálja a kincses bolygó térképét, és egy habókos tudós, Doppler professzor társaságában nekivág a végtelen űrnek. Űrvitorlásuk legénysége azonban gonosz tervet forral. Jimék a kapitány és néhány hű embere társaságában még idejében elmenekülnek a lázadók elől, de tudják: a kiborg Long John Silver és rettegett kalózai addig nem tágítanak a nyomukból, míg meg nem szerzik a régi űrkalózok legendás kincsének térképét!

Forrás: InterCom