Trokán Nóra: Nincs az a pénz, hogy elszavaljam a Himnuszt, akkora stressz

A Wolf Áramlat vendégeként a színésznő mesélt nemzetközi castingos tapasztalatairól, a Pilvakerről, valamint arról, hogy előny vagy hátrány volt számára a Trokán vezetéknév.

Miért is mondta Trokán Nóra, hogy nem adná elő, nem szavalná el, nem énekelné el nagy közönség előtt a Himnuszt? Azért, mert óriási stressz. Ha abba belebakizik az ember, az nagyon kellemetlen. Ezért is sajnálta annak idején Király Lindát, akit lehet, hogy ma már nem azzal a bizonyos történetével azonosítanak, de tény, hogy nagyon sokan emlékeznek még rá. Trokán Nóra saját bevallása szerint nem lenne rá képes, hogy kiálljon és előadja az ilyen és ehhez hasonló műveket.

Bezzeg Kautzky Armand simán megcsinálja. Akár egy Pilvakeren is, ahol több ezer fiatal hallgatja néma csendben.

A színésznő egyébként még nem tapasztalt ilyet, mint amit a Pilvakeren, hogy baseballsapkás fiatalok már-már tombolva tapsolnak egy vers után.

Szerinte a Pilvakert itt, a csúcson kellett befejezni. Így volt jó. Így volt kerek a történet. Ez sokszor nincs meg olyan esetekben, mint mondjuk egy fontos film szereplőválogatásakor. Wolfie is elmesélte személyes élményét, hogy egyszer castingolták egy szerepre, majd semmi visszajelzést nem kapott, hogy megnyerte-e vagy sem. Trokán Nóra gyakrabban találkozik ezzel a jelenséggel.

Sokáig nem is szólalt meg az ügyben, de egyszer nagyon ki akart jönni belőle. Amikor egy fontos szerepről volt szó, és már a sokadik meghallgatáson esett át, sőt, közösen próbált több színésszel is a szerepre, majd egyszer csak egy kollégától hallotta, hogy ez a bizonyos szerep elkelt.

A magyar filmes szakma pedig nem túl nagy, tényleg mindenki ismer mindenkit, így lehetetlen, hogy ne derüljön ki egy ilyen incidens. És pont a piac mérete miatt sem lehet azt mondani, hogy nem lehet tájékoztatni valakit egy elutasítás esetén. Furcsamód egy nemzetközi produkciónál képesek voltak küldeni neki egy emailt, hogy köszönik a jelentkezést, de nem őt választották. 

A színésznő szerint ez bőven elég. Ezzel le van zárva az ügy, nem agyal tovább az ember fölöslegesen, hogy akkor vajon most ez a szerep, ez a meló van vagy nincs.

Itt lehet megnézni a teljes beszélgetést, aminek a végén Trokán Nóra még rappel is egyet.