Stabilizálták az ittasan súlyos balesetet okozó Anne Heche állapotát

A Hat nap, hét éjszaka és a Fedőneve: Donnie Brasco sztárja pénteken hajtott bele ittasan vagy bedrogozva autójával nagy sebességgel egy Los Angeles-i családi házba. Az általa okozott súlyos tűzben – amit 59 tűzoltó oltott több mint egy órán keresztül – ő maga is komolyan megsérült.

Amerikai lapértesülések szerint Heche-t intubálni kellett, és számos égési sérülést is szenvedett. Szóvivője közlése szerint jelenleg stabil az állapota. A TMZ nevű pletykasite úgy tudja, a színésznő kék Mini Cooperével először egy apartmanház garázsába is belehajtott, de amikor a segítségére siettek, ő nem volt hajlandó kiszállni az autóból, hanem tovább vezetett.

Ezután okozta azt a súlyos balesetet, amelynek eredményeként majdnem porig égett egy családi ház. A házban tartózkodó lakó szerencsére nem sérült meg. Habár letartóztatás – vélhetően Heche sérülései miatt – nem történt az ügyben, az első rendőri jelentések arról szóltak, hogy a Fedőneve: Donnie Brasco sztárja alkoholos vagy kábítószeres befolyás alatt vezette a járművet.

 

Anne Heche 2010-ben. Forrás: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images


Mivel még folyamatban van a felépülése, a rendőrség nem tudta kihallgatni, szóval hivatalosan nem erősítették meg az ittas vezetés tényét, de annyi biztos, hogy az incidens után a helyszínen Heche zavarodottan viselkedett. Ezt ugyanakkor okozhatta mentális betegsége is (vagy akár a kettő együtt), amiről korábban Call Me Crazy című önéletrajzi könyvében vallott.

A Hat nap, hét éjszaka sztárjának egyébként korábban is volt már egy zűrös ügye, amiért rendőrt kellett hívni rá. Akkor (még 2000-ben) elautózott a kaliforniai Fresnóig, majd közel két és fél kilométert gyalogolt a sivatagban, hogy végül

egy szál melltartóban és rövidnadrágban beállítson egy vadidegen férfi farmjára, ahonnan nem volt hajlandó távozni, és egyebek mellett azt állította, hogy ő Isten,

és azért van itt, hogy mindenkit visszavigyen a mennyországba az űrhajójával. Az incidensről itt írtunk korábban részletesebben, ahogy arról is, mi minden vezetett odáig, hogy a színésznőnek ilyen problémás az élete.


(via EW, The Hollywood Reporter)