Macbeth tragédiája – Királygyilkosság Coen módra

Denzel Washington és Frances McDormand közreműködésével készítette el Joel Coen a saját Shakespeare-adaptációját. Látvány van, katarzis nincs.

Már hat éve, hogy bemutatták Michael Fassbender Macbeth-filmjét, mikor jön már az újabb feldolgozás?!

Ez az a kérdés, amit egészen biztos, hogy senki nem tett fel a tavalyi év folyamán. Még a legnagyobb Shakespeare-rajongók sem állíthatják azt, hogy a skót királydrámát méltatlanul elhanyagolták volna a filmesek. Az elmúlt évtizedekben emlékezetesnél emlékezetesebb feldolgozások készültek, kezdve Orson Welles klasszikusától Kuroszava legendás szamurájátiratán át (Véres trón) Roman Polanski vérrel és meztelenkedéssel teli verziójáig, de létezik indiai (Makbul), venezuelai (Sangrador), madagaszkári (Makibefo) vagy brazil (Floresta Que se Move) verzió is,  illetve tévéfilm Patrick Stewarttal, és még egy modern fekete komédia is (Scotland, Pennsylvania).

Forrás: Apple Tv+

 

Alapos indok kell ahhoz, ha valaki ezek után mégis hozzá akar nyúlni a Macbeth-hez. Az újszerű koncepció, az aktuálpolitikai kiszólások vagy a szokatlan szereposztás is lehetne megfelelő ürügy, de a közönség jelentős részét valószínűleg már ezekkel a modernizációs trükkökkel sem lehet rávenni arra, hogy két órán át archaikus szövegeket szavaló kosztümös emberek párhuzamos monologizálását nézzék. Ha viszont a rendezői székben a Fargo, A nagy Lebowski és a Nem vénnek való vidék alkotója, Joel Coen ül, aki ráadásul 40 éves karrierje során először dolgozik a testvére nélkül, akkor máris ígéretesebbnek tűnik a produkció.

A hír bejelentésekor még akár egy olyan verzióban is reménykedhettünk, amelyben a John Goodman által alakított Duncan királyt Steve Buscemi Macbeth-je sűrű bazmegelések közben szurkálja halálra, aztán hasra esik a kiömlött vérben, amikor rohan vissza a feleségéhez, akit természetesen Frances McDormand alakít minnesotai akcentussal. Az utóbbi várakozás be is jött (az akcentus leszámítva), de

Coennek eszébe sem jutott elviccelni vagy akár kortárs környezetbe helyezni a történetet.

Még a szövegkönyvbe se nyúlt bele jelentősen, minden fontosabb dialógus és monológ elhangzik, pont úgy, mint az előző adaptációkban. A casting sem mondható éppen felforgatónak, a főszerepet alakító Denzel Washington, illetve a riválisát játszó Corey Hawkins bőrszíne a sztori szempontjából teljesen lényegtelen.

Amiben eltér a kánontól a film, az a két főhős életkora. Macbeth története hagyományosan a féktelen hataloméhségről és ambícióról szól, Washington királygyilkosa azonban már hetvenfelé jár, benne nem az ifjonti hév dolgozik, és az őrülete is csendesebb, mint az elődeié. A másodhegedűsként eltöltött hosszú évtizedek után joggal érezheti úgy, hogy a trón a megérdemelt jussa, és becsületbeli kérdés, hogy felüljön végre a csúcsra. Lady Macbeth drámáját is súlyosbítja a tudat, hogy már a kora miatt sem tudna utódot, vagyis trónörököst szülni a férjének, közös végeztük így még elkerülhetetlenebbnek tűnik.

Coen adaptációjában emellett nagyobb hangsúlyt kap a természetfeletti, már a sztorit „elspoilerező” boszorkány is olyan, mint egy bizarr, túlvilági látomás (Kathryn Hunter zseniális alakítása), a film külső és belső terei pedig olyan stilizáltak, mintha nem is a fizikai valóságot, hanem a szereplők tudatának kivetüléseit jelenítenék meg. A kontrasztos fekete-fehér képek Bergman lélektani drámáit, illetve a Carl Theodor Dreyer-féle, közelikből építkező Jeanne D'Arc-ot ,  a szigorú geometriai formák, a fény-árnyék játékok és a döntött képsíkok pedig a harmincas évek német expresszionizmusát idézik, legalább annyira nyíltan, mint amennyire a noirhagyományokból merítettek a korai Coen-filmek.

Forrás: Apple Tv+

 

Polanski verziójával vagy Justin Kurzel 2015-ös rendezésével ellentétben Coen adaptációja  kifejezetten statikus, meg sem próbálja nagyszabású akciójelenetekkel felütni a fajsúlyos kamaradrámát, de még tömegjelenetei sincsenek, a vérengzésekről, a szexről és a szenvedélyről nem is beszélve. Így állhat elő az a paradox helyzet, hogy

Coen filmje a legszínpadiasabb és a legabsztraktabb Macbeth-feldolgozás, de egyben a leglátványosabb is.

Forrás: Apple Tv+

 

A rendezőt ebben az egyenletben az emberi dráma érdekelte a legkevésbé, ami persze nem újdonság a Coen-testvérek életművében. Filmjeik többségében a szereplők csak annyira hús-vér figurák, mint Tarantino karakterei, a műfajok kiforgatását izgalmasabbnak tartják, mint a katarzist. A Véresen egyszerű, A halál keresztútján vagy a Fargo – hogy csak a shakespeari ihletésű munkáikat említsük – viszont képes érdemben kommentálni vagy újabb rétegekkel bővíteni a megidézett zsánereket, és ráadásul még veszettül szórakoztató is. A Macbeth tragédiájáról sajnos egyik sem mondható el.

A film az Apple Tv-n látható magyar felirattal.