Vajda Judit:

„Én még feltakarítok egy hányást. Nyugi, nem az enyémet!”,

„Na most járok a szexnél”, „Ittatok már üvegből töményet?”, „Akkor nem csak pisilek, keverek is egy piát”, „Én már a szagától elájulok”, „Fú, ez a málnás sör olyan, mint egy romlott Piroska szörp”, „Jaj, majd ne felejtsünk el hidratálni, különben rosszul leszünk”, „Nagyon kíváncsi vagyok, mit mutatna most nekünk a szonda”, „Igyál, muszáj szinten tartani magunkat!”, „Elkezdtem szédülni”.

Korábban soha nem gondoltam volna, hogy a munkanap kellős közepén ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el az én és a kollégáim szájából. A fentebb leírt kísérletet ugyan home office-ban végeztük el, a többi munkatársunkra való tekintettel – de így is vicces és meglepő eredményeket hozott. A filmbeli „kísérletezők” egyébként tanárok, akik a munkahelyükön isznak, és spiccesen tartanak (amúgy fergeteges) órákat.

Mivel mi filmes újságírók vagyunk, igaz, hogy otthon, de

ebben az állapotban is megpróbáltuk azt csinálni, amit máskor:

megnéztünk közösen egy filmet (mindenki a saját otthonában, de egyszerre elindítva), majd megkíséreltünk írni egy-egy cikket. A megnézendő film stílszerűen maga a Még egy kört mindenkinek lett, a szóban forgó írások viszont nem készültek el, csak jóval később.

Amikor eszembe jutott az ötlet, hogy mi is kipróbálhatnánk a filmben látottakat, azt gondoltam, laza lesz. Korábban volt ugyanis olyan, hogy ha otthon írtam cikket, és már nap vége volt, egy pohár itallal ültem le, ami felszabadította a kreatív energiáimat, és kiváló hangulatban, ellazult állapotban dolgoztam egy kicsit. Ezúttal azonban rá kellett jönnöm: az, hogy folyamatosan fenn kell tartani a spicces állapotot, fárasztó dolog, és nem kedvez a produktivitásnak.

A kísérlet követelményeinek megfelelően egyáltalán nem rúgtunk be keményen, viszont az ember nem tudja becsapni a testét. A viselkedésünkön még tudjuk leplezni a szalonspiccet,

Egy másikunk pedig valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva – hiába indítottuk egyszerre a filmet – lemaradt vagy öt perccel (erre vonatkozott a fentebb idézett „Na most járok a szexnél” mondat).

Végeredményben pedig a munkanap végére annyira elfáradtam a folyamatos ivászatban, hogy úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Szóval munkaidőben már csak egy újabb filmet megnézni és kisebb cikkeket szerkesztgetni volt erőm; a nagyobb cikk megírása késő éjszakára maradt, amikorra már teljesen kijózanodtam. Őszintén fogalmam sincs, hogy a film hősei hogyan tudták sorozatosan benyomva lenyomni a munkanapjaikat, de mindenki másnak azt tanácsolnám, hogy ne próbálja ki – még otthon sem!

Baski Sándor:  

Csak a Jeges pokol volt pokoli."

A tüske (más néven kőműves actimel vagy csavaros kifli) létezése elég egyértelmű bizonyíték rá, hogy mifelénk tömegek hajtják végre minden nap a Még egy kört-kísérletet, ezért nem is áltattam magam azzal, hogy úttörő projektet végzünk. Tudtam, hogy bármi is lesz a kísérlet vége, mi csak lelkes amatőrök lehetünk az igazi profikhoz képest. Igaz, ez egy olyan tömegsport, amiben ép ésszel nem is akar senki aranyérmes lenni. Kiderült viszont, hogy (spoiler) akár életvitelszerűen is tudnám művelni.

Kezdhetném azzal, hogy 17:00 előtt még soha nem ittam alkoholt, de ezt úgyse hinné el senki. Nyaralás alatt, vagy hétvégén, az ebéd mellé nyilván fogyasztottam már egy-egy pohár sört vagy bort, és ilyenkor a bevitt alkoholmennyiséggel fordított arányban csökkent a motivációm arra, hogy bármiféle fizikai vagy szellemi aktivitást végezzek. Nem nagyon bíztam tehát abban, hogy képes leszek bármilyen produktív munkára, de közben eszembe jutott az is, hogy a Filmvilág Podcast felvétele alatt is el szokott fogyni némi alkohol, mégsem aludtam még el egyszer sem felvétel közben. (A PORTcast adásaiban természetesen színjózanon veszek részt minden alkalommal!)

Alapszabály ilyenkor, hogy tilos keverni a különféle alkoholtípusokat, amit én annyira komolyan vettem, hogy a kísérlethez kizárólag sörből vásároltam be, egészen pontosan 9 db kézműves meggyes sör volt a menü. A tervem az volt, hogy a nap végére bónuszként még egy definitív meggyessör-toplistát is összeállítok.

A „műszakot” végül technikai okokból sajnos csak délben kezdtük, így nem derült ki, milyen érzés lehet reggel kávé helyett piával indítani a napot. A Még egy kört mindenkinek viszont másodszorra is jól csúszott, pedig tartottam tőle, hogy szalonspiccesen még depresszívebbnek fog hatni az amúgy sem túl vidám sztori. A kollégákkal közös chat miatt persze nem is tudtam 100 százalékosan a filmre koncentrálni, de a kísérlet lényege nem is az volt, hogy lehet-e benyomva mozizni, hanem hogy utána rá tudjuk-e venni magunkat a munkára. Rám még egy kritika megírása várt, és a többiekhez hasonlóan én se éreztem túl sok motivációt arra, hogy 5 (kisüveges) sör elfogyasztása után leüljek a géphez. Nekem viszont nem volt opció az alvás, mert szerettem volna még elmenni a Jeges pokol 8 órakor kezdődő sajtóvetítésére, ezért félóra vergődés után megittam egy kávét. Nem tudtam, hogy ez szabályszegésnek számít-e (a Még egy körből elvileg nem derül ki, hogy Mads Mikkelsenék ellensúlyozzák-e valamilyen serkentővel az alkoholt), de működött a koffeininfúzió, mert elég hamar elkészült a kritika, vagyis újra bebizonyosodott, hogy

a határidő a legjobb múzsa, még spiccesen is.

Ami a végeredményt illeti, nem ez az írás lett az életművem csúcsa, de nem is lóg ki a többi közül. Ráadásul mire végeztem, újra megszomjaztam, pedig a film utáni közös videóchatben már csak muszájból kortyoltam a maradék sört. El is döntöttem, hogy a következő pár napban kizárólag vizet fogyasztok, ehhez képest a Jeges pokol vetítésére becsempésztem a 6. üveget (illetve dobozt), és jól is esett. Hazaérve frissebbnek éreztem magam, mint reggel, úgyhogy egészen hajnali egyig időzítgettem a posztokat a Port Facebook-oldalára.

A tanulság tehát, hogy az alkoholizálós munkavégzéshez valószínűleg hozzá lehet szokni rövid távon, ami persze nem nagy felfedezés, erről szól a Még egy kört mindenkinek első fele is. A második részt pedig inkább nem próbálnám ki. (A nap végére kiderült az is, melyik a legjobb kézműves meggyes sör, csak nem mondom meg, mert reklámnak minősülne. Azt viszont ingyen is elárulom, hogy a Jeges pokol egy sörtől még nem lesz élvezhető, töménnyel érdemes próbálkozni.) 

Szűcs Gyula:

„Akkor most alszom egyet, hátha a kritikám meg ez a cikk elkészül magától!”

Azok közé tartozom, akik 30 felett már nem bírják úgy a piát, mint amikor még ifjonti hévvel a nyári szünetben cigifüstös vízparti talponállókban ittunk versenyt a helyi (pancsolt) borkülönlegességekből, és többet ültünk az egyetem melletti kocsmákban, mint a tanórákon. Egy ideje már két sörtől is fejre állok (akkor is ha az csak pár százalékos „gyümölcsös itóka”), ha pedig lecsúszik mellé némi tömény is, akkor már borítékolható, hogy néhány pusztító szóvicc eldurrantása és ezerszer előadott történeteim újramesélését követően még sötétedés előtt elalszom, mint a gyerekek. Ebbe az emberkísérletbe is csak nagy nehezen mentem bele, mert igencsak tartottam tőle, hogy magamat ismerve a munkaidő végére két sörtől és két töménytől menthetetlenül bepunnyadok, és nem lesz már erőm megírni az aznapi penzumomat, a Félelem utcája 3-kritikát... Na így legyen ötösöm a lottón!

Afféle coming outként már a Mikkelsen-kísérlet megkezdése előtt figyelmeztettem drága kollégáimat, hogy ebben a melegben egy pikoló sörtől is elkezdek rossz vicceket mesélni. Egyébként még ennyi sem kellett: elég volt beleszagolnom egy bizonyos Habsburg uralkodó által is fennhangon dicsért égetett szesz jellegzetes üvegébe, máris ilyenek tolultak fel az agyam rejtett zugaiból:

Tudtátok, hogy a Gut, Besser, Gösser-reklámot anno le akarták fordítani JÓ SER, JOBB SER, GÖSSER-re?

Még a film kezdete előtt felciccent az első gyümölcsös söröm, belőlem meg ez ficcent elő:

Kár hogy nem György vagyok, én lehetnék most Sörös Gyuri. Aki nem a gyíkemberekkel, hanem a CSÍKemberekkel tör világuralomra.

Lakatos István kollégám ekkor megjegyezte a közös chatben:

Gyula, úgy csinálsz, mintha óvodás lennél. »Aztapaszta, ihatok sört! Ránéztem az üvegre, máris berúgtam, hihihi!«

Mire én:

Nyugi Pisti, nem kell annyira elSZAMORODNI! :P
Lesz ez rosszabb is!

Jegyzeteim tanúsága szerint ezután valóban igen kétes értékű szóviccekkel szórakoztattam a többieket:

Nézek gyorsan egy villányi kékoPORTót, hátha van a bárszekrényben!

Illetve:

A következő közösen megnézett film lehetne az Ale könyve.

Ezt pedig már a Még egy kört mindenkinek megtekintése után, de még az alkohol hatása alatt „mondtam jegyzőkönyvbe”, azaz írtam be a közös chatablakunkba:

A projekt tanulsága: rohadtul nem lettem produktívabb a Mikkelsen-módszertől. Kóválygok, vigyorgok, tök szomi vagyok a film vége miatt, hülyeségekkel traktálom Juditékat.

Az egyik ilyen hülyeség amúgy az volt, hogy elkezdtem azon rugózni, mennyi idő telt el a történetben (ha minden igaz, egy őszi szünettől évzáróig terjedő, szinte teljes tanév), és miért nem utaltak erre egyértelműbben a készítők. Ezután hasogató fejfájásra hivatkozva elköszöntem a többiektől, és azt terveztem, hogy ledőlök fél órára a kanapéra, hogy aztán újult erővel vethessem bele magam a kora esti órákban (a maradék sörök társaságában) a kritikaírásba.

Naná, hogy úgy kiütött a film alatt elkortyolgatott pia, hogy csak másnap hajnali 4-kor ébredtem fel, így A félelem utcája 3-kritikából semmi sem lett, és csak az aznapi hírügyelet után, késő este tudtam tisztességesen megírni... Kösz, Mikkelsen!

Amúgy a film nem volt rossz.