Kis híján kirúgták Amber Heardöt az Aquaman 2-ből

Legalábbis ezt állítja a színésznő ügynöke, aki szerint az alkotók arra hivatkoztak, hogy „nem volt meg a kémia” közte és Jason Momoa között.

 

A bántalmazási/rágalmazási per kirobbanása óta Johnny Depp és Amber Heard kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy a másik fél lejáratókampánya miatt megannyi munkától estek el. Depp példaként hozta fel, hogy a Disney kirúgta a Karib-tenger kalózai-franchise-ból, miután Heard a Washington Postnak kitálalt állítólagos bántalmazásának részleteiről. Heard ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy „Depp hazugságai” után „nagyon keményen meg kellett küzdenie” azért, hogy a szórakoztatóiparban maradhasson.

 

„Kemény csatákat folytattam azért, hogy az Aquaman és az Elveszett királyságban dolgozhassam, ugyanis a Warner nem akart bevenni az említett filmbe”

- mondta Heard, aki szerint végül egy kilúgozott forgatókönyv készült, melyben karakterét igencsak háttérbe szorították az eredetihez képest. A színésznő ügynöke, Jessica Kovacevic azt vallotta, hogy a stúdió mindezt azzal indokolta, hogy

Heard a forgatáson nem kommunikált a főszereplővel, Jason Momoával,

ezért azt alkotók komolyan fontolóra vették lecserélését. Kovacevic állítása szerint mindez valójában azért történt, hogy „elkerüljék az asszociációkat Heard rossz sajtójával”, és végül a forgatókönyv átírása mellett döntöttek, melynek köszönhetően a színésznő az Aquaman 2-ben mindössze 10 percnyi szerepet kapott.

Amit tényként kezelhetünk az üggyel kapcsolatban, az az, hogy 2020 végén Johnny Depp rajongói valóban petíciót indítottak azért, hogy Heardet írják ki az Aquaman folytatásából. Felhívásukban azzal érvelnek, hogy a nyári tárgyalás során Amber Heardről is bebizonyosodott, hogy bántalmazó, ezért ugyanúgy meneszteni kellene a filmjéből, ahogy azt Depp-pel is tették más produkciókban.

Az Aquaman és az Elveszett királyság 2023. március 17-én debütál a mozikban.

Via: Uproxx

Kép forrása: InterCom