Helyre toljuk a kizökkent időt – 10 érdekesség a Tenetről

Christopher Nolan víziójában az idő minden irányba bejárható.

1. Húsz évig érlelődött

Katona József Bánk bánjában a barátságról mondják, hogy “mentől óbb, / Annál erősebb”, de ez az ötletekre is igaz. Aki látta a Tenetet, annak világos, hogy ez nem egy olyan forgatókönyv, amit egyhamar össze lehet dobni. A forgatókönyvet és a rendezést is jegyző Christopher Nolan hat év alatt írta meg a sztorit, de elmondása szerint már húsz éve gondolkodott rajta. Nem csoda, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen idővel és térrel egyaránt zsonglőrködő filmben minden passzentos legyen, és még sikeres közönségfilm is kerekedjen belőle, meg kell, hogy érjen az ötlet.


2. A segítőkész cím

Mivel a filmben központi szerepe játszik a inverzió, vagyis a megfordíthatóság, ezért olyan címet adtak neki, ami rávezeti a nézőt, hogy ebből az irányból kell közelíteni az alkotáshoz, hogy megértse azt. A cselekmény, de még az akciójelenetek is csak akkor működnek,  akkor érik el a kívánt hatást, ha a néző tisztában van azzal, hogy egy olyan filmet néz, amiben az inverzió természetes uralkodó elem. Ezért választották a Tenet szót, ami egy palindrom: a szójátékok egyik formája, ami visszafelé olvasva is ugyanaz. Sokáig viszont Merry Go Round munkacímen futott a projekt, ami körhintát, ringlispílt jelent, és lényegesen leíróbb, mint az végleges cím. A “nézet, vélemény” jelentésű Tenet a maga egyszerűségével hívja fel a figyelmet, miközben mégis ott van benne a palindrom rafináltsága.

Forrás: InterCom

 

3. Tényleg visszafelé játszottak a színészek

Mivel a film nem csak foglalkozik az inverzió fogalmával, de ténylegesen vannak benne olyan események, amik visszafelé játszódnak le, ezért nem egyszer láthatunk olyan jelenteket, amikben a színészek visszafelé végzik a cselekvéssort, és visszafelé is beszélnek. Sőt, olyan is van, hogy egyes szereplők rendesen mozognak és beszélnek, míg mások visszafelé, egyetlen jeleneten belül. Ezeket bizonyos esetekben nem trükkel oldották meg: a színészeknek visszafelé kellett megtanulni a koreográfiát és fordítva elmondani a szövegüket. A legnehezebb helyzetben az Andrei Satort alakító Kenneth Branagh volt, akinek orosz akcentussal kellett visszafelé beszélni.


4. Tudományos tényekre alapoz a sztori

Bár úgy tűnhet, hogy a Tenet minden racionalitást nélkülöz, valójában Nolan igyekezett minél inkább a realitás talaján maradni. Ehhez nem más, mint egy elméleti fizikus segítségét kérte: Kip Thorne Nobel-díjas fizikus, aki Stephen Hawkingnak is barátja és munkatársa volt, elolvasta a forgatókönyvet, és gyakorlati tanácsokkal látta el Nolant. Ráadásul nem ez az első eset, hogy Thorne és Nolan összedolgozik: a rendező 2014-es filmjéhez, a Csillagok közötthöz is végzett kutatást a fizikus. Hogy mire jutott, azt magyarul is elolvashatod ​Az Interstellar és a tudomány – Valódi tudomány a Csillagok között című könyvében.

Eredet (2010)
Forrás: Intercom

 

5. Ez a film valójában egy folytatás?

Létezik egy olyan, kissé elrugaszkodott rajongói elmélet, mely szerint a Tenet, és Nolan 2010-es filmje, az Eredet ugyanabban az univerzumban játszódik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez még akkor röppent fel, amikor a film nem, csak az előzetese jött ki, ami elég kevés információt tartalmazott arra nézve, hogy miről is fog szólni a Tenet (a forgatás teljes titokban zajlott). Szóval, egyes feltételezések szerint a Robert Pattinson által alakított Neil valójában Cobb fia, akit Leonardo DiCaprio játszott az Eredetben. Azt a technológiát, amit a 2010-es filmben látunk, a Tenetben már Neil használja, és valamiféle köze van a harmadik világháborúhoz (például meg akarják akadályozni azt). Ekkor persze még nem lehetett tudni, hogy a film középpontjában az inverzió áll. Viszont voltak rajongók, akik kifejezetten reménykedtek ebben a megoldásban, ám végül egészen másfajta filmet kaptak.


6. Hallottad, hogy más szerezte a filmzenét?

Nolan a 2006-os A tökéletes trükk című filmje óta folyamatosan Hans Zimmerrel dolgozott együtt, ám a híres zeneszerző most mégis meggondolta magát. Mi lehetett az projekt, ami miatt Zimmer nemet mondott Nolannak? Természetesen a 2021-ben bemutatott Dűne, amit Denis Villeneuve rendezett. Igazából megértjük Zimmer döntését, hiszen a Dűne jóval nagyobbat ment a pandémia után, mint a Tenet. Azért Nolant sem kell félteni, a Tenet zenéjét végül Ludwig Göransson szerezte, aki 2019-ben Oscar-díjat kapott a Fekete Párducért, legjobb eredeti filmzene kategóriában.

7. A “Kijevi Operaház” felújítása

A nyitójelenetet, ami a történet szerint a Kijevi Operaházban játszódik, valójában nem a Kijevi Operaházban forgatták. Az épületet Észtországban találták, és eredetileg az 1980-as moszkvai olimpiára építettek, amikor Észtország még a Szovjetunió része volt. Ám, mivel több mint tíz éve a kutya sem foglalkozott vele, alapos karbantartáson kellett átesnie a forgatás előtt: átépítették a színpadot és a külső falak egy részét, lecsiszolták a betont, megszerelték az ajtókat, kicserélték az üvegeket, és a nézőtérrel is jócskán volt dolguk.


8. Az IMAX bűvöletében

Köztudott, hogy Nolan imád IMAX kamerákkal forgatni (ezek 18K-ban rögzítenek – gondolj bele, az otthoni tévéd jó esetben is csak 4K-s, nagy ritkán 8K-s), a Tenethez pedig újfajta, egyedi berendezéseket és objektíveket készítettek. Az egyik egy olyan kamerafej, ami elfér egy autóban, és lehetőség van arra, hogy 360 fokkal elforgassák az IMAX kamerát. De olyan objektíveket is készítettek, melyek lehetővé tették a filmesek számára, hogy gyengébb fényviszonyok között is tudjanak forgatni, ugyanis az IMAX kamerákkal egészen addig csak homályos felvételeket lehetett készíteni ilyen körülmények mellett.

InterCom

 

9. Forgatások közt dalolva

Kenneth Branagh és Elizabeth Debicki mikor épp két jelenet közt voltak, azzal szórakoztatták egymást (és a stábot), hogy felváltva énekeltek ismert slágereket úgy, hogy nem tudták rendesen a szövegüket. Így, a hiányzó szavakat maguk egészítették ki, ami kifejezetten komikus dalokat szült – tényleg működik, próbáljátok ki ti is! Branagh az autós üldözés felvétele közben is elsütötte ezt a geget, ott A nyomorultak című musicalből énekelt úgy, hogy nem ismerte teljesen a szöveget, és sajátot költött hozzá.


10. A szakítás

A Tenet volt az utolsó film, amit Nolan a Warner Bros. stúdiónál készített. Tizenkilenc évnyi együttműködés szakadt meg amiatt, hogy a stúdió egyszerre mutatta be moziban és az HBO Max streamszolgáltatón is a filmet. Ráadásul mindezt úgy, hogy előtte nem konzultáltak a rendezővel. Christopher Nolan következő filmje, az Oppenheimer már a Universal égisze alatt készült.

(via Screen Rant, IMDb)