Ez a 11 kedvenc vakációs filmünk

Van itt minden a családi vígjátéktól a romantikus musicalen át a klasszikus szörnyhorrorig.

Berobbant a nyár, a legjobb ilyenkor a vízpart mellett. Ha viszont nyaralni még nem tudunk elmenni (vagy már vissza is jöttünk), akkor B-tervként a kanapét és a tévét ajánljuk, a streamingszolgáltatók műsorán ugyanis jó pár olyan könnyed nyári filmet találhatunk, amelyek vissza tudnak adni valamit a vakációzás élményéből.

Családi vakáció

Harold Ramis filmje ma már klasszikusnak számít, az 1983-ban bemutatott vígjáték több folytatást is megért, és a sikere nyomán lett Chevy Chase a 80-as évek egyik legmenőbb komikusa. A sztori szerint a Griswold család feje fogja a pereputtyot, és Chicagóból Kaliforniába viszi őket a legszuperebb vidámparkba, és vesz egy tágas furgont is a tervhez, de arra nem számít, hogy egy gonosz nagynéni is velük tart, meg egy harapós kutya is, és arra sem, hogy különös kísértésnek lesz kitéve.

Elérhető: Apple TV

Vakáció

A 2015-ös film a Családi vakáció részben folytatása, részben újragondolása, ahol az akkori család közben megnőtt fia, Rusty hurcolja magával saját famíliáját a régi nyaralás helyszínére, a kaliforniai Walley World vidámparkba.  Út közben elképesztő kalandokon mennek keresztül, melyek során az életveszély a legkisebb baj. Sivatag, baleset, furcsa idegenek és még furcsább ismerősök között próbálja a meggyötört családfő a cél felé navigálni az egyre elgyötörtebb kompániát. 

A vígjáték, amelyben olyan színészek tűnnek fel a főszerepet alakító Ed Helms mellett, mint Leslie Mann, Chris Hemsworth és az eredeti gárdából Chevy Chase, Beverly D'Angelo és Christina Applegate, méltó felújítása a szériának.

Elérhető: Apple TV

Római vakáció

William Wyler klasszikusában Audrey Hepburn alakítja a gyönyörű Anne-t, egy távoli ország trónjának várományosát, aki európai körutazást tesz. Mire Rómába ér, már olyannyira unja a hivatalos látogatási rendet és közszereplést, hogy enyhe hisztériás rohamot kap. Az orvosok nyugtatót adnak a hercegnőnek, és azt tanácsolják neki, hogy pihenjen.

Anne azonban mást forgat a fejében, úgy dönt, hogy a pihenés helyett inkább elmegy mulatni. A szállodájából kiszökve egyedül vág neki Róma utcáinak. Így találkozik össze Joe Bradley-vel, az amerikai újságíróval (Gregory Peck), aki élete sztorijának reményében saját lakására viszi a nyugtató hatása miatt szédelgő hercegnőt.

Elérhető: Apple TV

Szeleburdi vakáció

A háromgyermekes értelmiségi Faragó családban nagy problémát jelent a közös nyaralás, ezért a gyerekek is munkát vállalnak. Így ismerkednek meg Dédikével, egy hajóskapitány tolókocsiban élő özvegyével. Dédike felajánlja Faragóéknak a nyaraláshoz férje egykori hajóját ingyen, karbantartás fejében. Faragóék barátaikkal megkeresik a Ramonát, amely másként néz ki, mint Dédike fényképein. A nyaralást a hajóépítés és a környékbeli suhancokkal folytatott háború jelenti, Ramona azonban végül vízre kerül.

Palásthy György ifjúsági vígjátéka a nagy sikerű Szeleburdi család folytatása, amely Bálint Ágnes Hajónaplója nyomán készült.

Elérhető: Filmio

Lepattintva

A Jude Apatow istállójából kikerült romantikus vígjáték főszereplője a zeneszerző Peter (Jason Segel) és a szexi sorozatsztár, Sarah (Kristen Bell), akik hosszú évek óta barátok, amíg a lány ki nem teszi a férfi szűrét. Az összetört szívű Peter képtelen túltenni magát a dolgon, az állásából is majdnem kirúgják.

Végül a barátja tanácsára Hawaii szigetére utazik kikapcsolódni. Balszerencséjére a volt barátnője is ugyanabban a szállodában piheni ki a fáradalmakat legújabb szerzeményével, a menő angol rockerrel (Russell Brand). Petert kezdetben bosszantja a dolog, ám megismerkedik a szálloda alkalmazottjával, a vagány Rachellel (Mila Kunis).

Elérhető: Netflix

Dirty Dancing - Piszkos tánc

1963 nyarán egy luxus nyaralóhelyen tölti vakációját Baby (Jennifer Grey), egy tizenhét éves lány, akinek életében a táncé a döntő szerep. Megismerkedik Johnnyval, a jóképű tánctanárral (Patrick Swayze), akibe hamarosan fülig szerelmes lesz.

Amikor Johnnyt faképnél hagyja táncpartnere egy nagy verseny előtt, Baby veszi át a helyét, s kiderül, hogy remek kettőst alkotnak. Ám Baby szülei nem nézik jó szemmel a turbékoló párost, és a lány apja mindent megtesz, hogy a fiatalokat szétválassza.

Elérhető: Netflix

Kalandpark

A vakáció nem mindig jelent egyet az utazással, amire Jamesnek (Jesse Eisenberg) is rá kell jönnie. Friss diplomával a zsebében arra készül, hogy valóra váltsa álmát, és átruccanjon Európába. Ám a szülei bejelentik, hogy nem tudják az utazás költségeit magukra vállalni. A csalódott ifjú így kénytelen munkát vállalni a helyi vidámparkban.

Nemcsak keveset fizetnek, de a munka megalázó és unalmas: a hideg német sör és a csábos francia lányok helyett be kell érnie az állandóan zsibongó kölyökhaddal és a lefárasztott szülőkkel. A rémálomba illő nyár azonban élete nagy kalandját tartogatja James számára, amikor találkozik a csinos Emmel (Kristen Stewart).

Elérhető: Horizon Go

Grease

Nyaralás közben találkozik a tengerparton Danny Zuko (John Travolta) és Sandy Olsson (Olivia Newton-John), és egymásba szeretnek. Ám a nyár gyorsan véget ér, és mindketten azt hiszik, többé sosem látják egymást. A gimiben azonban újra összefutnak.

A sok civódás után mindig édes a békülés. Minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje, amely az ugyancsak emlékezetes Broadway-produkción alapul, nem csupán nosztalgikus visszatekintés az ötvenes évekre, hanem energikus és izgalmas zenei tiszteletadás a rock and roll aranykorának.

Elérhető: Prime Video

Az első igazi nyár 

Keserédes és szívbemarkoló történet a tizennégy éves Duncan nagykorúvá válásáról. A fiú otthonülő, magába forduló tizenéves. Életében először nyaralni megy az anyjával, Pammel (Toni Collette ), valamint az asszony erőszakos barátjával, Trenttel (Steve Carell) és annak lányával, Steph-fel.

A vakáció alatt váratlan dolog történik, a magányos fiú megnyílik, összebarátkozik a közeli vízi vidámpark vezetőjével, Owennel (Sam Rockwell), illetve az ott dolgozó személyzettel. Duncan végre megtalálja helyét a világban, és ezt a nyarat sohasem fogja elfelejteni.

Elérhető: Apple Tv

A cápa

Idilli turistaparadicsom, vakító napsütés, gyönyörű kék tenger. Mi baj történhetne?

Na jó, az ideális vakációs élményt nem A cápa mutatja be, elvégre kevesen képzelik úgy el a nyaralást, hogy menekülnek egy vérszomjas fehér cápa elől, de minden ürügy jó arra, hogy újranézzük Spielberg klasszikusát, amely nem mellesleg megteremtette a nyári blockbusterek „műfaját.”

Elérhető: Netflix

A veréb is madár

Sok magyar film játszódik a magyar tengernél, de talán egyiknek sem sikerült olyan jól megragadnia a balatoni életérzést, mint Hintsch György szatírájának. A veréb is madárnak csak egy része szól a nyaralásról, de azok a legemlékezetesebb pillanatai.

A történet szerint az 1953-ban disszidált Holló Sándor tizenöt évvel később hazatér, immár befutott kaliforniai üzletemberként, Mr. Alexander Hello néven. Itthon maradt, sikertelen feltaláló ikertestvére kihasználja a lehetőséget, és felveszi rég nem látott testvére identitását. A fergeteges vígjátékban Kabos László alakítja a kettős szerepet a trükktechnika segítségével.

Elérhető: a Filmión (június 20-ig ingyenesen)