Csaknem 50 év után bocsánatot kért az Amerikai Filmakadémia gyalázatos viselkedéséért

1973-ban gusztustalanul kigúnyolták az indián nőt, aki Marlon Brando nevében visszautasította a Keresztapáért elnyert Oscar-díjat.

Marlon Brando 1973-ban A keresztapában nyújtott feledhetetlen alakításáért megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart, ám a díjátadó ceremónia történelmének egyik leghíresebb eseményeként nem ment el a rendezvényre, hanem a 26 éves apacs és yaqui felmenőkkel rendelkező, indián polgárjogi aktivista, Sacheen Littlefeather lépett helyette a színpadra, hogy a színész nevében visszautasítsa a díjat, és tiltakozzon az ellen, ahogy a hollywoodi filmekben vérszomjas vadállatoknak ábrázolják az amerikai őslakosokat. A közönség kifütyülte, többen erőszakkal fenyegették, és olyan mozdulatokat utánoztak, mintha tomahawkot dobnának, és az akkor épp

a színfalak mögött tartózkodó John Wayne állítólag annyira feldühödött a nő megjelenése miatt, hogy hat biztonsági őrnek kellett lefognia.

Egyébként Littlefeather volt az első indián nő, egyébként színész, aki valaha is részt vett Oscar-gálán, és váratlan megjelenése miatt utána is sokan kigúnyolták, diszkriminálták és személyesen támadták.

Az Academy Museum of Motion Pictures csak most jutott el odáig, hogy bocsánatot kérjen az akkori bánásmódért, és hétfőn bejelentette, hogy szeptemberben vendégül látja a most 75 éves Littlefeathert egy "beszélgetésről, gyógyulásról és ünneplésről" szóló estre.

A bejelentés során az Akadémia megosztotta azt a levelet, amelyet David Rubin, az Oscart osztó Filmakadémia elnöke júniusban küldött Littlefeathernek. Rubin Littlefeather beszédét "erőteljes nyilatkozatnak nevezte, amely továbbra is emlékeztet minket a tisztelet szükségességére és az emberi méltóság fontosságára".

"Az Önt e kijelentése miatt ért bántalmazás méltatlan és indokolatlan volt" – írta Rubin.

Forrás: raya Diaz/Getty Images for Red Nation Film Festival

 

Az érzelmi teher, amit átélt, és az, hogy utána a filmipar tönkretette a karrierjét, helyrehozhatatlan. Túl sokáig nem ismerték el az Ön bátorságát. Ezért a legmélyebb bocsánatkérésünket és őszinte csodálatunkat is kifejezzük.
Forrás: Araya Diaz/Getty Images for Red Nation Film Festival

 

Littlefeather nyilatkozatában így reagált: "Mélységesen bátorító azt látni, hogy mennyi minden változott azóta, hogy 50 évvel ezelőtt nem vettem át az Oscar-díjat."

Ami az Akadémia bocsánatkérését illeti, mi, indiánok, nagyon türelmes emberek vagyunk – csak 50 év telt el! Mindig meg kell őriznünk a humorérzékünket. Ez a túlélésünk módszere.

(Forrás: The Guardian)

Címlapfotó: Bettmann / Getty Image