Ashton Kutcher vörösszőnyeges szerencsétlenkedésétől hangos az internet

Reese Witherspoonnal pózolt, de nem igazán tudott mit kezdeni magával.

Február 2-án tartották a Nálad vagy nálam? című romantikus komédia premierjét Los Angelesben. A Netflix filmjében Reese Witherspoon és Ashton Kutcher két jó barátot alakít, akik egy hétre otthont cserélnek, így bepillantást nyernek egymás nagyon is különböző életébe, és ahogy a műfaj megkívánja, talán még szerelembe is esnek, ahogy jobban megismerik egymást. 

A premieren azonban nem úgy tűnt, hogy egy romantikus komédiát fogunk látni, ugyanis

Ashton Kutcher össze-vissza bénázott a vörös szőnyegen, és úgy viselkedett, mint aki teljesen elidegenedett Reese Witherspoontól.

 

Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

 

Viselkedését később azzal magyarázta, hogy nem akarta, hogy arról pletykáljanak, hogy viszonyuk van:

“Ha átkarolnám, és barátságos lennék vele, akkor azt pletykálnák, hogy viszonyunk van. Ha zsebre teszem a kezem, mikor mellette állok, akkor meg arról pusmognak, hogy nem szeretjük egymást”. 
Forrás: GettyImages

 

Állítólag a felesége, Mila Kunis is üzent nekik egy csetcsoportban, hogy viselkedjenek úgy, “mintha kedvelnék egymást”. Később pedig azt súgta Witherspoonnak, hogy

“hát, srácok, ti nagyon kínosak vagytok együtt a vörös szőnyegen”

Kutcher arról is beszélt, hogy nem lehet 20 percen át folyamatosan jófejkedni: “Mikor azt kiabálják, »Reese! Ashton! Ide!«, akkor kizárt, hogy ne legyen egy olyan pillanat, amikor valami kínosat csinálsz”.

A Nálad vagy nálam? február 10-étől nézhető a Netflixen. Természetesen kritika is várható róla PORT.hu-n.

(via Uproxx, The Hollywood Reporter)