Adam Sandler megemlékezett Timothée Chalamet „finom kis fenekéről”

A színész-komikus a 2022-es Gotham Independent Film Awardson mondott vicceseket.

Sandlert egyetlen filmjéért sem jelölték, de így is hazavihetett egy trófeát. A színész „előadóművészi elismerést” (Performer Tribute) vehetett át a karrierjéért, amelyet két elv vezérelt, az hogy - idézet a beszédéből - "a börtönben lévő embereknek is szükségük van filmekre, és a TBS csatornának is szüksége van tartalomra a kosármeccsek között".

Sandler azt állította, hogy a lányai, Sadie és Sunny írták a beszédét, és utasították arra is, hogy azzal a „bolondos déli akcentussal” mondja el, amivel a többi „hülye beszédeit” szokta.

"Kedves jól öltözött méltóságok, magasan képzett hipszterek és a Gotham Awards különböző plusz 1 fői, köszönjük, hogy apukánknak, Adam Sandler úrnak adják ezt a rangos, életre szóló, főműsoridős, G.O.A.T. előadóművészi elismerést. Sokat jelent neki, látva, hogy a trófeapolcán lévő díjak többsége popcornos vödör, léghajó vagy ál-Oscar-díj alakú, rajta 'Az év apja'-felirattal, amit sajnos ő maga vásárolt, miközben az önsajnálattól elborulva bolyongott a Times Square dohányboltjai közt."

Sandler ezután megmagyarázta, miért nem voltak jelen a lányai:

"Bárcsak ott lehetnénk a ma esti díjátadón veletek, kifinomult emberekkel, de apu azt mondta, idézzük: 'Nem akarom az egész estét, ami elvileg rólam és a nagyszerűségemről szól, azzal tölteni, hogy azt hallgatom, ahogy ti, két frissen pubertássá vált pojáca azt üvöltitek:

'Hol van Timothée Chalamet? És hogyan szorongathatjuk meg legálisan azt a finom kis zsidó seggét?'"

Via: Uproxx