A legdurvábban túlértékelt színészek nyomában

Vannak azok a hollywoodi sztárok, akiket talán a kelleténél is többször látunk a vásznon, pedig semmi nem indokolja, hogy nagyszabású filmekben szerepeljenek.

Korábban készítettünk már két olyan listát is, amiken a legtúlértékeltebb színészek szerepeltek. De egyrészt ez már több éve volt, egész pontosan 2021-ben, és azóta történt egy-két dolog; másrészt pedig ez a mostani felsorolás nagyon kevés átfedést tartalmaz a korábbiakkal. 

A 10 leginkább túlértékelt színész napjainkban

Vannak sztárok, akik ugyan egyáltalán nem tehetségtelenek, de ha jobban megnézzük az alakításaikat, közel sem annyira jók, mint amennyire a kritikusok odáig vannak értük. Még Oscar-díjasok is akadnak ilyenek!

Tovább

Sarah Jessica Parker és Gwyneth Paltrow megnevezésével csak erősíteni tudjuk a színésznők túlértékeltségi faktorát, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül olyan színészóriások mellett sem, mint mondjuk Tom Cruise vagy George Clooney.

Ha ennek a két névnek az olvasásától most felháborodott, akkor talán érdemes meghallgatnia a teljes okfejtést, ugyanis nem ok nélkül lehet őket indokolatlanul túlértékelt színészeknek titulálni. Illetve kiderül az is, hogy Johny Depp vagy Nicolas Cage mennyire fér meg egy ilyen listán. Egy ilyen listán, amin még Bruce Willis, sőt, Steven Seagal is szerepel!

Az erről szóló podcastadásunkat itt lehet meghallgatni.

Ha pedig a túlértékelt rendezőkről szóló beszélgetést szeretné meghallgatni, ide kattintson:

Iszonyatosan túlértékelt rendezők nyomában

Úgymint Martin Scorsese, Quentin Tarantino és Christopher Nolan.

Tovább