A filmtörténet legemlékezetesebb kaszkadőrjelenetei

Még a CGI forradalom előtt minden izgalmas filmes mutatványt vérprofi kaszkadőrök végeztek el - néha pedig náluk is elszántabb színészek -, néha nem feltétlenül úgy, ahogy azt eltervezték. Rájuk emlékezünk!

B13 - A bűnös negyed (2004)

Ez a futurisztikus beütésű francia film ma már nem különösebben ismert, de megjelenésekor meglehetősen nagy számnak számított a fantasztikusan nagy kaszkadőrmunka és a parkour ábrázolása miatt, amely lényege végtelenül leegyszerűsítve az, hogy mindössze az emberi test képességeit használva a lehető leggyorsabban – és leglátványosabban jussunk az egyik pontról a másikba. És a gettó uraival fasírtba kerülő jófiú, Damien pont ezt teszi, de van valami ellopott rakéta is, de ez már mindegy is. Az itt lenyűgöző Cyril Raffaelliből valamiért nem lett nagy sztár, pedig lehetett volna – a gond valószínűleg az volt, hogy a filmet producerként összehozó Luc Bessont nem érdekelte eléggé a téma, és a folytatást már teljesen elbarmolták.

Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969 )

Annak ellenére, hogy Paul Newman és Robert Redford kaszkadőrei valóban végrehajtották a filmtörténet legemlékezetesebb szikláról a folyóba ugrását, amit aztán kismillió filmben utánoztak le, a két férfi egy ipari építkezési daru tetejéről vetette le magát a stúdió Century Ranch nevű birtokán a Century Lake mellett Kaliforniában, ami még mindig emlékezetes mutatvány. A darut olyan matt színűre festették, mint a sziklák, hogy ne lehessen észrevenni. Persze a két színész is ugrott a kamera kedvéért, vagy másfél métert a kolorádói forgatáson, és egy matracra érkeztek.

Az ifjabb Gőzös (1928)

Nagyjából mindegy, hogy ezt hányszor tesztelték és mérték ki, még így is rengeteg bátorság kellett ahhoz, hogy Buster Keaton ott álljon azon az egy ponton, és kivárja, ahogy egy ház összeomlik körülötte. Aminek persze meg kellett ágyazni az egész tornádó jelenettel, meg a híres fapofával, de ez így is annyira rizikós volt – egy igazi falat használtak, nem valami papírmasé figurát -, hogy a stáb fele lelépett aznap, mert nem merték végignézni. Keaton maga nem volt jó passzban, előző nap tudta meg, hogy saját stúdiója csődbe ment, és közölte mindenkivel, hogy őt nem érdekli, agyonzúzza-e a fal vagy sem – nyilván ez sem dobta fel a hangulatot.  

A nagy szökés (1963)

Hogyan felejtheti el bárki a híres szabadságugrást egy szögesdrót kerítésen át, miközben Steve McQueent minden oldalról igyekeznek bekeríteni a nácik? Lehet, hogy maga a megtett távolság ma már nem tűnik soknak – a Halálos iramban filmek és társaik azóta a fizikát is felülírták -, de ne feledjük, hogy ezt a kunsztot egy 180 kilós ’62 -es Triumphon hajtották végre, ami akkoriban elképesztő merészségnek számított. A mutatványt először maga McQueen próbálta meg, de a földbe csapódott, így végül egy profi kaszkadőrre és a színész régi barátjára, Bud Ekinsre bízták, akinek ekkoriban saját motorboltja volt Los Angelesben.

Rendőrsztori (1985)

Ha kaszkadőrmutatványokról rak össze valaki egy listát, akkor egyszerűen képtelenség kihagyni Jackie Chant, aki, mint tudjuk, nem csak maga csinálja a saját mutatványait, de a teljes akciókoreográfiát ő rakja össze, és személyesen felügyeli, képzi és mozgatja saját kaszkadőr csapatát. Elég sok filmjét hozhattuk volna fel, de ha Jackie saját bevallása szerint ezt szereti a legjobban, akkor miért vitatkozzunk vele. Pedig itt szedte össze a legtöbb sérülését, az oszlopos jelenetnél egy masszív áramütést is kihordott, mivel az égősorokat nem a kérés szerinti autóakkumulátorról üzemeltették, hanem hálózatról, de volt itt minden, főleg összetörő üveg, amiből annyi akadt, hogy a stáb csak Üvegsztorinak nevezte a filmet.

Hatosfogat (1939)

John Wayne egyik első klasszikusa a valaha forgatott talán legveszélyesebb mutatványsorozatot mutatja be, olyat, amit ma már senki sem próbálna meg. A hőseinkre támadó apacs harcos átugrik a saját lováról a befogott első pár lóra, majd a teljes sebességgel robogó lovaskocsi elülső lovai alatt lóg, aztán elengedi őket, úgy, hogy egyik állat sem tapossa halálra, majd sikerül közvetlenül a kocsi kerekei közé jutni, ahogy az áthalad felette – majd feláll. Ugyanő volt Wayne dublőre is, amikor az lóról lóra ugrik, de más veszélyes kunsztokat is végrehajtott: Yakima Canuttról van szó, akit a mai napig minden idők egyik legjobb és legelismertebb kaszkadőrének tartanak, és aki 1967-ben életmű Oscart kapott a munkásságáért.

James Bond: A kém, aki szeretett engem (1977)


Megannyi James Bond-film és megannyi elképesztő kaszkadőrmutatvány, amik közül rettenetesen nehéz választani. Ez a mutatvány ötvözi a hegyi síelést, a síbotokból kirepülő golyókat és egy, az angol zászlóval díszített ejtőernyőt. Mi lehetne ennél is James Bond-osabb és emlékezetesebb? Természetesen nem Sir Roger Moore szlalomozik lefelé, hanem egy bizonyos Rick Sylvester nevű kaszkadőr, aki egy, csak helikopterrel megközelíthető kanadai hegycsúcsról suhan lefelé, és annyira gyors volt, hogy a hegyoldalra telepített kamerák közül csak egy tudta lekövetni – az a felvétel került vágatlanul a filmbe. Slyvester a bravúrért 30 ezer dollárt kapott.

Felhőkarcoló szerelem (1923)

A kisvárosi hős New Yorkba jön, és menyasszonyának írt leveleiben írja le felfelé vezető útját. Valójában nem sok sikert ér el áruházi munkájával, és elhatározza, hogy valamilyen hatásosabb módon fog nagy pénzhez jutni. Ezért rábeszéli egyik barátját, hogy másszon fel az áruház falán, amelyben dolgozik, de az cserbenhagyja, és így kénytelen ő maga felkapaszkodni. És Harold Lloyd tényleg felmászik, innen van egyrészt leghíresebb mutatványa, amiben egy óra nagymutatójába kapaszkodva lóg a levegőben, de van egy olyan rész is, ahol a párkányba csupán három ujjal kapaszkodva tartja meg az egész testét. Ez még Tom Cruise-nak is sok lenne.

Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)

Van, amikor egy híres kaszkadőrmutavány inspirál egy másikat. A híres teherautós alatti kaszkadőr jelenetet Terry Leonard csinálta meg, és a mutatványt Yakima Canutt szólója ihlette meg a Hatosfogatból. Az egész annyira veszélyes volt, hogy ezt a részt nem Steven Spielberg rendezte, hanem a profi second unit részleg, bár Spielberg csinált pár közelit később Harrison Fordról a nagyon lassan mozgó teherautó alatt. A trükk az volt, hogy a jármű tengelyét magasabbra helyezték, az út közepét pedig kimélyítették. Még így is NAGYON veszélyes volt, akárcsak a hajsza többi része, amit még meg sem említettünk.

Ben Hur (1959)

A híres-hírhedt szekérverseny előkészítése 1 évig tartott. Hollywood legjobb kaszkadőreit szerződtették, és 78 lovat készítettek fel a forgatásra. A fehér lovakat a híres lipicai ménesből szerezték be. Mind Charlton Heston, mind Stephen Boyd megtanulta a szekér vezetését, ami lehetővé tette, hogy a kamera közeli felvételeket is készítsen róluk. Ennek ellenére a veszélyesebb pillanatokban mindkettőjüket kaszkadőrök helyettesítették. Heston dublőrje Joe Canutt volt, a jelenetért felelős kaszkadőrcsapat vezetője, Yakima Canutt fia. Abban a jelenetben, amelyben Ben Hur szekere egy másik szekér roncsán ugrat át, túl nagy volt a lendület, és a kaszkadőr teljesen átfordult a korláton, éppen csak meg tudta magát tartani, majd úgy mászott vissza. Ezt nem tervezték el előre, ami még elképesztőbbé és emlékezetesebbé teszi ezt a jelenetet, és az ára csak egy zúzódás volt Canutt állán.

Forrás: listverse.com/