sPORT

Szerdán olasz-magyar rangadó a Margitszigeten

Minden esetben különleges élmény, amikor a magyar férfi vízilabda-válogatott és persze a női is hazai medencében, jelesül a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Uszodában játszik világverseny keretében.

A tizenháromszoros Európa-bajnok férfi vízilabda-válogatott először 1926-ban éppen Budapesten nyert, majd 1958-ban ismét a magyar fővárosban már hetedszer szerzett aranyérmet a magyar csapat.

A következő hazai rendezésű Európa-bajnokságra 2001-ig kellett várni, akkor ismét a Margitszigeten Olaszország az elődöntőben 8-7-re győzött Magyarország ellen. A mieink végül a bronzmérkőzésen 12-9-re nyertek Horvátország ellen.

Tizenhárom évvel később tért vissza az Európa-bajnokság Budapestre, a mieink a csoportmérkőzések során 8-6-ra nyertek Szerbia ellen, majd az elődöntőben 8-7-re győztünk Olaszország ellen. Sajnos 2014. július 27-én a margitszigeti fináléban Szerbia 12-7-re nyert a mieink ellen.

Az utolsó hazai Eb-t már a Duna Arénában rendezték meg, ahol a döntőben Magyarország 9-9-es döntetlent játszott Spanyolországgal, végül büntetőkkel nyertek a mieink.

Hétfőn kiderült, hogy a házigazda magyar férfi vízilabda-válogatott a címvédő olaszokkal játszik a világbajnokság negyeddöntőjében, mivel utóbbiak 17-6-ra legyőzték Ausztráliát a legjobb nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen. Az olasz kapusok közül Marco Del Lungo 69, Gianmarco Nicosia pedig 71 százalékos hatékonysággal védett.

2015, Oroszország

Legutóbb hét évvel ezelőtt a kazanyi világbajnokságon játszottak olasz-magyar negyeddöntőt. Akkor még Benedek Tibor volt a vébé címvédő magyar válogatott szövetségi kapitánya. 

Az utolsó negyed elején Gór-Nagy pontozódott ki, Francesco Di Fulvio pedig a mérkőzésen először az olaszokat juttatta vezetéshez (6-5). Az ellentámadás végén a magyarok kerültek előnybe, Hárai Balázs pedig feliratkozott a gólszerzők közé. Nem változott a játékvezetői felfogás a folytatásban sem: Varga Dánielnek kellett kiülnie, az olaszok pedig egy gyönyörű akció végén kerültek újra előnybe.

A magyarok ezután nem tudták gólra váltani menetrendszerűen érkező előnyüket, Hárai újabb kiállítását viszont Luongo kihasználta, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe került Benedek Tibor csapata (8-6).

A reményeket Hosnyánszky Nobert gólja visszahozta, ráadásul ezek után jól védekezett a csapat, Nagy Viktor is nagyokat védett. A végjátékban a magyarok 1:18 perccel a lefújás előtt labdát szereztek, a szövetségi kapitány pedig időt kért. Ezután emberelőnybe került az együttes, de Szivós bal oldalról leadott félmagas lövését fogta az olasz kapus, az utolsó fél percben pedig már nem tudott mit kezdeni a labdával a magyar együttes, így vereséget szenvedett.

Varga Dénes - vízilabda; olimpia 2020; Fotó: Marcel ter Bals/BSR Agency/Getty Images

 

2017, Margitsziget

Öt évvel ezelőtt az olasz és a magyar csapat egy csoportban kezdte meg a világbajnokságot, a két gárda egymás ellen 9-9-es döntetlent játszott

7-8-as állás után a záró negyedben negyedszer is elvitték a labdát a ráúszásnál az olaszok, majd a negyed felénél kettős fórt kihasználva növelték kétgólosra az előnyüket. Vámos Márton révén a magyarok is értékesítettek egy hat a négy elleni szituációt, ám Zalánki Gergő keze tiszta helyzetben megremegett, így ekkor még elmaradt az egyenlítés.

A közönség az utolsó percekben fokozott hangerővel buzdította kedvenceit, majd újra Vámos “robbantotta fel” egyenlítő góljával az uszodát. Nagy Viktor hasonló hatást ért el pazar hárításával, és bár az utolsó percekben mindkét csapat támadhatott a csoportgyőzelemért, egyik sem élt a lehetőséggel.

Vízilabda - Nagy Viktor; 2017, Budapest; Fotó: Foto Olimpik/NurPhoto via Getty Images

 

Bár a csoportban az olaszoknak eggyel jobb volt a gólaránya, ám az első hely sorsáról a harmadik helyen végző Ausztrália elleni eredmény döntött.

Mivel a mieink 13-3-ra, míg az olaszok “csak” 13-5-re nyertek az ausztrálok ellen, így a taljánok kényszerültek nyolcaddöntőre. A negyeddöntőbe jutásért rendezett találkozón Olaszország 12-7-re nyert Kazahsztán ellen, ám a következő körben elvéreztek Horvátországgal szemben (9-12).

Az 5-8. helyért ismét összejött az ausztrál-olasz párharc, amit a taljánok 8-4-re nyertek meg, ám az 5. helyért rendezett találkozón Olaszország 5-4-re kikapott Montenegrótól.

2019, Dél-Korea

Kvangdzsuban Olaszország a negyeddöntőben 7-6-ra nyert Kazahsztán ellen, majd az elődöntőben összejött az újabb magyar-olasz összecsapás. 

9-7-es olasz vezetésnél a zárónegyedet emberelőnyben kezdhették a magyarok, Sedlmayer el is hozta labdát és amikor az olaszok már éppen kiegészültek, Vámos lőtt óriási kapufás gólt. Emberhátrányban Varga szerzett elegánsan labdát, a fór viszont kimaradt. Vogel védése után újra létszámfölénybe kerültek a magyarok, a szövetségi kapitány időt kért, de Vámos mindkét lövését védte az olasz kapus. A túloldalon a rivális is fórt kapott, Alessandro Campagna ugyancsak kikérte az idejét, Figari pedig második gólját szerezte az akció végén. Zalánki távoli akciógóljával három és fél perccel a vége előtt újra egy gólra olvadt az olasz előny, de Echenique egy figyelmetlenséget kihasználva ismét betalált (11-9). 

A magyarok videózás után Angyal-révén kerültek újra közelebb, de Stefano Luongo lövése becsúszott a rövidnél Vogel kezei alatt. Egy perccel a vége előtt újra előnyben támadhatott a magyar csapat, de Zalánki lövése a felső lécen csattant, ezzel eldőlt a mérkőzés.

Magyarország világbajnokságon legutóbb 2003-ban tudta legyőzni Olaszországot, akkor a barcelonai fináléban Benedekék hosszabbítás után nyertek 11-9-re

Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai képesek arra, hogy a sima csoportkörös meccsek után mentálisan és fizikailag is maximálisan készen álljanak a szerdai, olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőre.

Az együttes gyakorlatilag a torna első mérkőzésén biztosította helyét a nyolc között azzal, hogy a csoport második legerősebb ellenfelét, Montenegrót legyőzte, hiszen előzetesen a brazil és a georgiai együttes sem jelenthetett akadályt.

“Három teljesen különböző meccset játszottunk, alapvetően a Montenegró elleni találkozóra készültünk fel, hiszen tudtuk, azon múlik a csoportgyőzelem, viszont az intenzitást megpróbáltuk Brazília és Georgia ellen is fenntartani, attól függetlenül, hogy tudtuk, mindkét találkozón elvárható a siker” – mondta az MTI-nek hétfőn a csapat szálláshelyén a szakember.

Megjegyezte, hogy Georgia az elmúlt öt-tíz évben sokat javult, ennek ellenére elfogadhatatlan a tőle kapott 14 gól. A tréner megjegyezte, azért ezen a találkozón is voltak pozitívumok, mint a támadásvezetés és a befejezések.

“Ez a társaság képes arra, hogy mentálisan hangsúlyossá tegye egy pontját a tornának, biztosan mindenki így gondolkodik és a negyeddöntő lesz ez” – mondta Märcz Tamás.

A játékvezetéssel kapcsolatban a tréner megjegyezte, el kell fogadniuk, hogy a bírók sokkal könnyebben, szinte már az első fizikai kontaktusra kiállítást ítélnek, ugyanakkor erre lehet a csapatnak ellenszere, ezekből már be is vetett párat.

A magyarok szerdán 21 órakor szállnak vízbe a címvédő olaszok ellen, Märcz Tamás szerint ilyenkor a két edző már csak minimális dolgokkal tudja meglepni a másikat, vagy esetleg a korábban kevesebbet, de hatékonyabban használt támadó és védekezési figurákat veti be.

A tréner a Georgia ellen megsérült Vogel Somával kapcsolatban elmondta, a Ferencváros kapusa szerencsére jól van, csak egy “szép kis monoklit” visel a szeme alatt.

Horvátország 13-7-re legyőzte Georgiát

A mezőny legeredményesebb játékosa a horvát Konstantin Kharkov volt, aki tíz lövésből négy gólt lőtt. A horvátok 2005 óta minden alkalommal elődöntősök, 2007 óta pedig mindig érmesek voltak a vb-n. Ezúttal a szerbekkel találkoznak a szerdai negyeddöntőben.

Az Egyesült Államok 24-2-re legyőzte a Dél-Afrikai Köztársaság csapatát a legjobb nyolc közé jutásért rendezett hétfői mérkőzésen. Az amerikaiak ellenfele Görögország lesz.

A negyeddöntőbe jutásért:

Egyesült Államok – Dél-afrikai Köztársaság 24-2 (6-0, 6-0, 5-0, 7-2)
Olaszország-Ausztrália 17-6 (4-0, 3-3, 4-1, 6-2)
Horvátország-Georgia 13-7 (3-2, 4-2, 3-0, 3-3)
Montenegró-Japán 10-9 (3-1, 2-5, 3-2, 2-1)

Negyeddöntő

Június 29., szerda

13:00, Egyesült Államok-Görögország
16:00, Szerbia-Horvátország
19:00, Spanyolország-Montenegró
21:00, Magyarország-Olaszország

Forrás: MTI