Péter Dávid megmondja

Jelentés: Patikus lealázta Batmant

Kis elvtárs megnyugodhat. Az akció sikerrel zárult.

Forrás: HBO


A besúgó premierjekor mindenki olyanokat írt a sorozatról, hogy ez az új nagy magyar sorozat. Ez az a léc, amit mostantól meg kellene ugrani. Keletkezésének története is népmesébe illő sztori, tehát egyszerűen nem volt ember, aki azt írta volna meg, hogy ez azért nem annyira adja ki. Aztán lement pár rész, majd kiderült, hogy hoppá, a sorozat mégsem annyira hiteles, mint amilyennek hiszik a nézők.

Itt jegyezzük meg, hogy sehol nincs az kiírva, hogy megtörtént események alapján készült. Dokumentumfilmnek meg aztán pláne nem mondható.

Na, de most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a nagy hype miatt joggal várta el a néző és a magyarországi HBO-székházban mindenki, hogy ez majd nagyot fog szólni, hogy úgy fogják nézni az emberek, mint Kádár elvtárs beszédét a régi szép időkben. 

Jött is egy közlemény, amit a Média1 a következőként írt meg.

Az HBO / WarnerMedia közleményt küldött a Media1-nek, melyben azt írták, hogy a Szentgyörgyi Bálint, Miklauzic Bence és Mátyássy Áron rendezte sorozat felülmúlta az elvárásaikat, mivel áprilisban messze a legnézettebb tartalom lett az HBO Maxon – a sorozatok mellett a filmek terén is, előzve a Batman-filmet is.”

Még megemlítik azt is, hogy a sorozatot párhuzamosan több országban is bemutatták. Ez csak azért fontos, mert a leírtak alapján arra lehet következtetni, hogy globálisan teljesít az elvárásokon felül. Annyira, hogy még a Batman-filmet is megelőzi. Ha visszaolvassuk, akkor sehol nincs utalás arra, hogy A besúgó nézettsége magyarországi adatokra vonatkozna. De még csak azt sem cizellálja agyon a cikk (lehet, hogy a közlemény sem utalt rá), hogy itt egyedi felhasználókról van szó vagy megtekintésekről, valamint arról sincs egy lábjegyzetnyi jelentés sem,

hogy a sorozat addig lement 7 részének nézettségi adatait vetették-e össze a Batmanével, vagy mondjuk a magyar sorozat egy epizódja is elkente a Denevérember száját. 

Akármelyiket is nézi az ember, mindenképp szép győzelem lenne, mivel a Batman 4,1 millió megtekintést ért el az HBO MAX-on az első héten. Mármint nem itthon, hanem alles zusammen. Ha ezt tudja hozni akárhogy, összesítettben és egyéniben is egy magyar sorozat, akkor aztán tényleg talicskaszámra ömölhet a hazai sorozatgyártásba minden fillér.

A valóság viszont az, hogy sikeres A besúgó, szép számokat hozott, de azért nem ennyire.

Pinczés-Pressing Ádám, az HBO magyarországi sajtófőnöke a következő választ adta a felmerült kérdésemre.

„Itthon (A besúgót - a szerk.) többen nézték, mint a Batmant. Áprilisban mind a kumulált (tehát A besúgó-epizódok együttesen), mind egyéni (egy epizódot többen néztek) szinten jobban teljesített.

A Batman egyébként – ha csak a filmekkel hasonlítjuk össze – messze lekörözte a MAX-on található filmeket, többek között a Dűne, az Új múlt és a Kimi is mögötte végzett. A besúgó – ha sorozatokkal vetjük össze – akkor maga mögé utasította a lengyel Enyhülést, az Eufória 2. évadát, a Tokyo Vice-t és A légikísérőt is. A besúgónál egyébként szinte bármilyen nézőpontot is veszünk, felülmúlta az elvárásainkat.”

Tehát A besúgó Magyarországon lenyomta Pattinson bosszúmániás éjszakai igazságosztóját. Nemzetközi adatok meg még nincsenek a Patikusról, Kis elvtársról meg a többiekről. Azt még nem küldte meg az NSA.

(media1)