Robert Capa, a szomorú, de dicsőséges véget ért hazánkfia, minden idők leghíresebb fotóriportere és harctéri tudósítója szerint: Ha nem elég jó a kép, menj közelebb. Ezt prózaíróként is ésszerű tanácsnak érzem, s kiterjesztem a sajtó munkásaira. Ugyanakkor néha szükség lehet az ellenkezőjére: ha az ember túl szoros kapcsolatba kerül a tárgyával, témájával, figuráival, elméleti értelemben korrumpálódik. Festőket, szobrászokat gyakran látni, amit néhány lépésnyire hátrálnak készülő művüktől, s onnan veszik szemügyre, a térbeli távlat éppúgy segíthet, mint az időbeli (ha félretesszük pihenni darab ideig). Tehát: Ha nem elég jó a kép, menj távolabb.
Mostani járvány sújtotta napjainkban nemcsak a munkánkkal záródtunk túlzott testközelségbe, hanem a velünk együtt lakókkal is. Etológiai állatkísérletek bizonyítják, hogy az élettér szűkössége milyen káros hatásokkal jár. Ha például egereket vagy patkányokat helyezünk el olyan dobozrendszerben, ahol fokozatosan csökkenthetjük a területüket, egyre idegesebbek lesznek. Bizonyos négyzetcentiméternyi személyes tér alatt kísérleti állataink harcolni kezdenek, végül megeszik egymást élve, noha korábban békés volt a viszonyuk. Tartok tőle, hogy ugyanez történik a szűkösebb lakásokban, vagy akár a forgalmas autópályákon.
Röviden és magyarán: kezdünk begőzölni.
Született bámészkodó vagyok, alaptevékenységem a többiek szemlélése és hallgatása. A covid-19 eléggé korlátoz ebben. Nagyobb baj, hogy én sem vagyok képes kizárni a lelkemből a közhangulatot. A magyar lakosság, csakúgy, mint a világ bezárkózó részein a többség, arra vágyik, hogy végre föloldják a tiltásokat, folytatódhassék a szociális érintkezés, hadd éljünk végre olyképpen, ahogyan a vírusveszély előtt. Mehessünk közel egymáshoz újra. Szkeptikus vagyok, lehetséges, hogy arra már soha nem lesz mód, illetve semmiképp sem úgy, mint régebben tehettük.
Akkora a káosz a Földön, hogy elmém épen tartása és tárgyilagosságom megőrzése érdekében célszerű, ha távlatot teremtek. Jobb ötletem nem lévén,
ideiglenesen átteszem a székhelyem a Holdra. Nyitok ott egy kikötőt (a Port jelentése éppen ez). Onnan szemlélem magunkat egy ideig.
Azzal a néhány pici problémával, amivel szembesülök – oxigényhiány, súlytalanság, hideg (a Hold sötét oldalán a kínai űrszonda adatai szerint mínusz 190 Celsius-fok van éjjel) – majd megküzdök valahogyan.
Eszembe jut Neil Armstrong és Buzz Aldrin, akik jártak fönn, úttörőként. Amikor tizenkilenc voltam. Mostanában már nem titok, hogy Aldrin, mielőtt kilépett a Holdra, a Presbiteriánus Egyház engedélyével úrvacsorát vett magához. Nem lehetett egyszerű, tekintettel a csekély gravitációra. Közben rádióüzenetet küldött haza. Egy kis csöndet kérnék. Szeretném, ha mindenki, akihez eljutnak szavaim, bárki legyen is és bárhol van, álljon meg egy pillanatra, gondoljon az elmúlt néhány óra eseményeire, s adjon hálát értük, ki-ki a maga módján.
Milyen szép. Ki hinné, hogy ezek a szerény, de magasztos szavak akkor nem jutottak el senkihez. Az idő tájt még zajlott a per, amelyet az Amerikai Ateista Szövetség nevű szervezet (nem vicc) elnöke indított a NASA (National Aeronautics and Space Administration) ellen. Hisszük-e vagy sem, a nagyhatalmú NASA, mérhetetlenül erős kormányzati kapcsolatok ide, tengernyi pénz oda, meghátrált. Cenzúrázták az első két Holdlátogató szövegeit. Mellesleg az ateisták elnöke – a nevét nem írom le – büszkén hirdette, hogy ő Amerika leggyűlöltebb nőnemű polgára. A sors hosszabb távon talán nem díjazza a stupiditást, a hölgynek a fiával és az unokájával együtt nyoma veszett. Idővel megtalálták a hullájukat, darabokra szabdalva.
1972 óta földi ember nem járt a Holdon. Ideje, hogy valaki csöndesen kikössön a Föld felőli, világos oldalon, tábort üssön, s fölállítsa távcsöveit, nagy felbontású kameráit, végtelen teljesítményű mikrofonjait.
Embertársak, én szólok: vigyázó szemem rajtatok tartom, érzékeny fülem hall benneteket. Abban bízom, hogy üzeneteimet senki nem fogja cenzúrázni. Ha mégis, hát nyomban továbbhurcolkodom a Marsra. Sok szép képet láttam róla az imént.
P. S. Na tessék. Lapzártakor az amerikaiak is célba vették a Holdat. A hajtóműtesztelés után az Orion valószínűleg novemberben kerüli majd meg új életteremet, a tervek szerint utas nélkül. 2023-ban már személyzettel jönnek. További hír, hogy kicsivel később nőt is fölküldenek. Van időm, de azért okosabb, ha készülök a látogatókra.
