Majdnem elsodorta a folyó, az utolsó pillanatban menekült meg

DSC2312
Kollár-Klemencz László volt az ArútluK vendége, amelyben a Kollár-Klemencz Kamarazenekar nemrégiben megjelent, A folyó című új lemezéről beszélt.

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar A folyó című új lemeze 2023. január 15-én jelent meg az oltalom.hu oldalán, írta meg korábban az Index. Az album az ember önmagával való természetét boncolgatja. „Erről azért kell beszélni, mert az irány, amely a civilizáció sodródik, viszi magát, megállíthatatlannak tűnik” — mondta Kollár-Klemencz László zenész az arútluK podcastműsorában.

„A túlburjánzott növekedés és a komfortizmus olyan irányba visz mindent, amelyben az ember nemcsak a természettől, hanem a saját természetétől is eltávolodik. Egyre távolabb kerül azoktól a képességekről, ahol még kommunikálni tud a saját természetével, figyelni tud a saját működésére, bármilyen síkon” – fogalmazott Kollár-Klemencz.

Önmagát keresi

Elmondta, az önmagától eltávolodó, csalódott, majd önmagához visszatérő ember útkereséséről több dalt írt az albumra.

Ilyen a címadó dal, A folyó, amelyben egy fiatal ember lejár a folyópartra, hogy kipróbálja annak minden zegzugát, veszélyét, és hiába élvezi, közben egyre magányosabbá válik. Olyannyira magányos lesz, hogy azt akarja, sodorja el őt a folyó, de végül megvilágosodik, megfordul, és elkezdi önmagát keresni

– mondta.

Jóban lenni önmagunkkal

Ez a folyamat az ember életét, sodródó folyamatát ábrázolja, amelyben nélkülözhetetlen, hogy jóban legyen saját magával. Hogy igazán megismerjük önmagunk természetét, és a világ más irányú mozgásai ne homályosítsák el a tudatunkat. 

Hiába találok koncepciókat meg elképzeléseket, a szerelem állandóan felbukkan, amit hagyni kell. Akármilyen könyvet írnék, a szerelmet mindenbe bele tudnám írni. A folyóba is beleírtam

– tette hozzá.



A beszélgetésen szó esik még 

  • a lemez zenei hangzásáról,
  • hogyan vált Mákó Katából női harcos,
  • hogyan éli meg, hogy tavaly a Kistehén Tánczenekar és a Rájátszás is feloszlott,
  • és milyen szerepe van abban, hogy az ELTE bölcsészkarán idén ősszel valószínűleg elindulhat egy dalszerző szak.

(Borítókép: Kollár-Klemencz László 2023. január 25-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)