Előfizetői tartalom

Hatalmas tőzsdei sztorinak indult, ma már a töredékét éri a Waberer's

A Waberer's magyar tőzsdére történő bevezetését hatalmas várakozások előzték meg egy olyan időszakban, amikor kifejezetten kedvező volt a hangulat a részvénypiacokon és a befektetők ki voltak éhezve a jó befektetési sztorikra. Az IPO lezárását követően viszont nem lehetett minden érintett maradéktalanul elégedett, a kockázati tőkés nagytulajdonosnak nem sikerült jól a kiszállója, amelyben az is szerepet játszott, hogy az intézményi befektetők a lehetséges kockázatok miatt nem voltak igazán aktívak a jegyzés során. Az idő megmutatta, nem voltak alaptalanok a félelmeik, gyakorlatilag valóra vált mindaz, amitől sokan annyira tartottak. A fuvarozócég szerény marzsai teljesen elolvadtak, sőt, még üzemi szinten is veszteségessé vált a működése. A menedzsment, élén az új vezérigazgatóval az utóbbi hónapokban ugyan hatalmas erőfeszítéseket tett a kialakult helyzet kezelésére, de ez egyelőre nem volt elég ahhoz, hogy megállítsa az árfolyam zuhanását. A Waberer's részvényei jelenleg a töredéküket érik az egykori 5100 forintos kibocsátási árhoz képest.

A Waberer's tőzsdei bevezetésére 2017 nyarán került sor, a kockázati tőkés nagytulajdonos, a Mid Europa Partners ekkor látta elérkezettnek az időt arra, hogy értékesítse a cégcsoportban meglévő 97,2 százalékos részesedésének jelentős részét. Ez nem volt véletlen, az akkori várakozások ugyanis arról szóltak, hogy az európai szállítmányozási piac, amelynek meghatározó...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés