Előfizetői tartalom

Pfizer, BioNTech, Moderna, Johnson& Johnson, AstraZeneca – Megmutatjuk, hogy ki nyert igazán a koronavírus vakcina-versenyen

Mostanra mind az öt élen járó nyugati koronavírus-vakcinafejlesztő közzétette első negyedéves eredményeit, amelyekből kiderül, hogy mekkora bevételre tettek szert a vakcinából és mennyit jelentett, hogy az elsők között tudtak a világnak oltóanyagot adni a veszélyes vírus ellen. Elmondható, hogy amelyik vakcinafejlesztőnél nagy volt a súlya a bevételben a koronavírus-vakcinának, az a részvények tőzsdei teljesítményén is látszott a járvány időszaka alatt. Összeszedtük, hogy milyen hatása volt a negyedéves számokra a vakcinának a Pfizernél, a német BioNTechnél, a Modernánál, az AstraZenecánál és a Johnson & Johnsonnál.

Kevesen fogadtak volna rá 2020 elején, hogy egy éven belül már lesz a koronavírus ellen biztonságos és hatékony vakcinája a világnak, valósággal csodaszámba megy, hogy nemcsak hogy létezik vakcina, még válogathatunk is közülük. Az élen járó nyugati vakcinagyártók, amelyek már rendelkeznek engedélyezett vakcinákkal, mind tőzsdén vannak és már közzétették első negyedéves számaikat, amelyekben transzparensen közlik, hogy milyen bevételük származott az időszakban a koronavírus-vakcinából. Most összeszedtük, hogy mennyit hozott a konyhára a Pfizernél, a BioNTechnél, a Modernánál, az AstraZenecánál és a Johnson & Johnsonnál a koronavírus-vakcina, hogy mit csinált a részvények árfolyama a pandémia alatt, hogy mit gondolnak az elemzők és megpróbálunk választ adni arra is, hogy olcsók vagy drágák-e most a papírok.

Pfizer

A Pfizer és a német biotechnológiai cég, a BioNTech által közösen fejlesztett Comirnaty volt az első koronavírus-vakcina, amely engedélyt kapott az Egyesült Államokban és az Európai Unióban. December végén megkezdődtek az oltások a vakcinával, amelyet mára világszerte 85 országban rendelkezik a helyi gyógyszerhatóság engedélyével és magas hatékonysága miatt nagy népszerűségnek is örvend. Az első negyedévben viszonylag problémamentesen zajlottak a szállítások, és a Pfizer dolgozott a gyártási kapacitások növelésén is.

A Pfizer bevételeire látványos hatása volt a koronavírus-vakcinának, az első negyedévben az egyes termékkategóriák közül a vakcinák bevételei háromszorozódtak az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Comirnaty vakcinából 3,5 milliárd dolláros bevétel jelentkezett a január-márciusi időszakban az amerikai gyógyszergyártónál, ami a cég teljes bevételének 29 százalékát tette ki.

A cikkünk tartalmából

  • Hogy teljesítettek az első negyedévben az élen járó vakcinafejlesztők?
  • A Pfizer, a BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Johnson & Johnson számait vizsgáltuk.
  • Mennyit adott hozzá a vakcina a bevételekhez, milyenek a kilátások?
  • Árfolyamváltozások, elemzői célárak és árazás.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés