Uniós források

Kisgyereked született? - Még félmilliót ad adómentesen az állam!

Egy hét múlva nyílik meg az a havi 40 ezer forintos bölcsődei díjtámogatást nyújtó EU-s pályázat, amelyet tavaly ősszel már beharangoztunk és amelynek előzetes tájékoztatója különösebb hírverés nélkül bukkant fel a minap a Magyar Államkincstár oldalán. A kiírást az őszihez képest több ponton jócskán pályázóbaráttá tették, így például már az ország egész területén és 13 fővárosi kerületben is indulhatnak rajta a szülők, hogy a 3 év alatti gyermekeik családi, vagy munkahelyi bölcsődei elhelyezéséhez számla ellenében havonta adómentes díjtámogatást kapjanak. A fő kormányzati cél az, hogy amíg 2022-ig megépül sokezer új önkormányzati bölcsődei férőhely az országban, addig is kapjanak pénzt a szülők, hogy a kisgyermekük napközbeni elhelyezésével emelkedjen a munkaerőpiaci részvételük és ezáltal is enyhüljön a munkaerőhiány az országban.

Nagyot változott a pályázat

Október végén már beharangoztuk, hogy idén tavasz körül egy új uniós pályázat várható, amely havi legfeljebb 40 ezer forint adómentes támogatást kínál azon szülőknek, akik a 20 hetesnél idősebb, de az óvodai kort még el nem érő gyermeküket családi, vagy munkahelyi bölcsődébe íratják azért, hogy napközben dolgozni tudjanak.

Akkor még arról volt szó, hogy Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programbeli (GINOP) kiírásként ez a pályázat kizárólag a kevésbé fejlett régiók (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) területén élők számára elérhető. Ráadásul kiemelten azokon a településeken lesz elérhető, ahol az önkormányzati bölcsődei vagy mini bölcsődei ellátás nem elérhető, vagy ahol ezen ellátás iránti igény meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyek számát.

Ezekhez képest a Magyar Államkincstár oldalán elérhető leírás és előzetes tájékoztató már arról szól, hogy az ország szinte teljes területén, 2780 településen, illetve 13 fővárosi kerületben is jogosultak támogatást benyújtani a szülők. Sőt, ha a településlistán felüli településen szeretnének támogatást kapni, akkor onnan "csak" be kell szerezni az önkormányzati óvoda férőhely-hiány miatti elutasító határozatát és ezzel is jogosulttá lehet válni. Tehát lényegében minden szülő jogosult, aki önkormányzati fenntartásún, azaz ingyenes bölcsődén, kívüli helyre járatja a gyermekét.

Az országos lefedettség egy GINOP pályázat esetén úgy lehetséges, hogy az uniós pályázathoz "hozzácsaptak" egy tisztán magyar költségvetésből támogatott részt is azért, hogy a szülőknek országszerte csak egyetlen kiírás szabályrendszere szerint kelljen pályázniuk az Államkincstárnál és így könnyítsék meg az életüket. A háttérben pedig majd a Kincstár elszámol az EU felé, hogy melyik gyermek után kértek Budapesten és Pest megyében, illetve melyik gyermek után az ország többi részén támogatást a szülők.

További pályázóbarát megoldás szülői szemszögből, hogy amint jeleztük: a támogatás elnyeréséhez nem feltétlenül kell beszerezni az önkormányzati bölcsődétől a férőhely-hiány miatti elutasító határozatot és a sajátos nevelési igényű, illetve korai fejlesztésben, gondozásban részesülő gyermekekre is "automatikusan" megkapható a támogatás.

Melyek a főbb feltételek?

A kincstár előzetes tájékoztatója szerint július 31-től nyílik meg a pályázat, igaz a szöveges összefoglaló szerint

A végleges feltételeket a Magyar Államkincstár a továbbadott támogatásokra irányadó jogi szabályozás és a fenti pályázati felhívás alapján közleménnyel kiadott pályázati kiírásban teszi közzé 2019. július végén, augusztus elején.

Egyelőre tehát még nem vehető biztosra, hogy az alábbiak lesznek a végső feltételek, de nagy eséllyel igen.

Így tehát "a Kincstár azon, gyermekük után családtámogatásban már részesült szülők (vér szerinti, nevelő és örökbefogadó szülők; továbbiakban: szülő) számára biztosít támogatást, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek, és munkaerőpiaci visszatérésük érdekében gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. Támogatás a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben meghatározottak figyelembe vételével, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig nyújtható 2019. szeptember 1-től a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 30-ig."

A részletes szabályrendszer szerint igényelni kifizetést legkésőbb 2022. április 30-ig lehet, és ennek jóváhagyása után lehet majd beleférni a június végéig megtörténő folyósításba.

A támogatás keretében

a Kincstár maximum havi 40 ezer forint összeghatárig támogatást nyújt a munkahelyi, illetve családi bölcsődékben elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díjára vonatkozóan. Amennyiben a gyermek elhelyezéséért fizetett díj kevesebb, mint 40 ezer forint, akkor a támogatás összege a bölcsődei havidíj összegével megegyező lesz, amennyiben pedig meghaladja a 40 ezer forintot, akkor a különbözetet a szülőknek szükséges fedezniük.

Az őszi pályázati anyag szerint a családi bölcsődékben átlagosan 40-120 ezer forint között fizetnek térítési díjat a családok, így tehát a legfeljebb 40 ezer forintos havi támogatás sem véletlen.

A Kincstár a tájékoztatóban külön felhívja a figyelmet, hogy,

mivel a támogatás célja a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének ösztönzése, a támogatásban nem részesülhetnek azon szülők, akik a támogatási kérelem beadásakor már aktív munkaerőpiaci státusszal rendelkeznek (aktívan dolgoznak).

A támogatási kérelmet várhatóan 2019. július 31-től a benyújtás felfüggesztéséig, de legkésőbb 2021. december 31-ig lehet benyújtani. A támogatási kérelem benyújtásának előfeltétele, hogy a támogatást igénylő szülő:
  • Rendelkezzen ügyfélkapu regisztrációval (a támogatási kérelem benyújtásának és az ügyintézés céljából);
  • Rendelkezzen bankszámlával (a támogatás folyósítása céljából)
  • Kizárólag elektronikus úton, a Kincstár által biztosított elektronikus űrlapon, ügyfélkapus (KAÜ) azonosítással nyújtható majd be.

A jogosultság részletei

Az alábbi táblázat áttekinthetően összefoglalja, hogy a Pest megyei, budapesti és az azon kívüli régiókban élő és gyermeküket bölcsődébe járató szülőkmilyen feltételrendszer mentén jogosultak a támogatásra. Amint láthatjuk: vagy eleve a kevésbé fejlett régióban fekvő településen él (az 1. számú településlista az irányadó), vagy ezen kívüli településen beszerzi az ottani önkormányzati bölcsőde férőhely-hiány miatti elutasító határozatát, vagy sajátos nevelési igényű illetve korai fejlesztésben, gondozásban részesülő gyermekről van szó.

A Pest megyében és Budapestben élő szülők esetén a 2. számú településlista az irányadó. Amint látható: Budapest 2., 4., 9., 10., 11., 12., 14., 16., 17., 18., 20., 22., 23.-ik kerületeiben is jogosultak a szülők a támogatásra amellett, hogy a gazdagabb budai agglomerációs települések is rajta vannak a listán. Lényeges, hogy

amennyiben a támogatást igénylő állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye olyan településen van, amely a közlemény 1. vagy 2. számú mellékletében nem szerepel, úgy az önkormányzat által fenntartott bölcsődében a férőhely-hiány miatti elutasító határozatot, azon gyermekre vonatkozóan, akire tekintettel támogatási kérelmet benyújtja.



Kisgyereked született? - Még félmilliót ad adómentesen az állam!
A fenti táblázat második, harmadik és negyedik pontja is lényeges a jogosultság kapcsán, illetve az Államkincstár az összefoglalóban az alábbiakat is hangsúlyozza:
  • A támogatásra való jogosultság nem szűnik meg abban az esetben, ha a szülő a támogatás időtartama alatt csecsemőgondozási díjra válik jogosulttá.
  • A szülő több gyermekre tekintettel is igényelhet támogatást, amennyiben a támogatási követelmények több gyermek esetében is teljesülnek. Ebben az esetben minden gyermek vonatkozásában külön támogatási kérelmet kell benyújtani. Ugyanazon gyermek után egyidejűleg azonban csak egy szülő részesülhet támogatásban.
  • Csak azon támogatást igénylő szülők kaphatnak a konstrukcióban támogatást, akik a konstrukció hatására térnek vissza, lépnek be a munkaerőpiacra. Tehát a szülőnek a támogatási igény benyújtásakor inaktív munkaerőpiaci státuszúnak kell lennie, és az első kifizetési igényhez kell majd csatolni a munkaerőpiaci visszatérést igazoló munkáltatói igazolást, vagy egyéni vállalkozói tevékenység nyilvántartásba vételét, a támogatási kérelemhez nem kell igazolnia a munkaerőpiaci visszatérés tényét.
  • A támogatási kérelem jogosultságának megállapítását követően a Kincstár támogatói okiratot bocsát ki, a kifizetés igénylést ez alapján kell a Kincstárhoz benyújtani.
  • A kifizetési igénylést mindig egy hónapra vonatkozóan kell benyújtani, az adott hónapban igénybevett bölcsődei szolgáltatás kedvezményezett által kifizetett díjának támogatása érdekében. Kifizetési igénylés a támogatási kérelem benyújtását megelőző hónapokra vonatkozóan nem nyújtható be. Kifizetési igénylés legkorábban arra a hónapra vonatkozóan nyújtható be, amely hónapban teljesül a munkaerőpiaci visszatérés.
  • A kifizetési igénylést kizárólag elektronikus úton, a Kincstár által biztosított elektronikus űrlapon, és ügyfélkapus (KAÜ) azonosítással kell benyújtani.
  • Kifizetési igényléshez csatolandó, a támogatás aktuális részletének folyósításához szükséges dokumentumok: 1.) Munkáltató által kitöltött visszatérési igazolás (csak az első kifizetési igénylés benyújtásakor). Egyéni vállalkozás indítása vagy szüneteltetés utáni újra aktiválása esetén az egyéni vállalkozói nyilvántartásból érkező adatok alapján az önfoglalkoztatást a Kincstár automatikusan ellenőrzi, ezért erre vonatkozó dokumentum benyújtása nem szükséges, csak nyilatkozattétel az első kifizetés igénylésekor az egyéni vállalkozás formájában való munkaerőpiaci visszatérésről. 2.) Kiegyenlített bölcsődei számla (Fontos! A bölcsődei számla vagy a kérelmező, vagy a gyermek nevére kell, hogy kiállításra kerüljön, azonban azon mindkettőjük nevének egyidejűleg szerepelnie kell.)
  • Abban az esetben, ha a támogatást igénybevevő szülő a munkaerőpiaci visszatérést követően elveszíti az állását, a támogatás további 3 hónapig folyósítható.

Mi a fő célja a pályázatnak?

Amint már említettük, a kisgyermekes szülők növekvő munkaerőpiaci aktivitása a fő célja a pályázatnak és azért csak átmeneti időszakra tervezik a díjtámogatást, mert a bölcsődei férőhely kapacitások növekedését szolgáló fejlesztések folyamatban vannak és várhatóan 2022-től már rendelkezésre állnak, így onnantól már képesek lesznek jóval nagyobb számban fogadni önkormányzati óvodák is a kicsiket.

Az őszi felhívási szöveg emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években létrehozott 14 ezer új bölcsődei férőhellyel 48 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, és ez a KSH 2017. évi adatai alapján azt jelenti, hogy a 3 évesnél fiatalabb gyermekeknek már mintegy 17%-a tudott igénybe venni valamilyen napközbeni ellátást biztosító, bölcsődei ellátást. Ez azonban még mindig alacsonyabb, mint a 2002-ben elfogadott barcelonai célkitűzés, amely egyharmados arányt írt elő, ezért a kormány célkitűzése az, hogy a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma 2020-ig elérje a 60 ezret.

Az őszi pályázati felvezető azt is elismeri, hogy

a 3 éven aluli gyermeket nevelő nők esetében a foglalkoztatási szint még mindig különösen alacsony uniós összehasonlításban, azonban a gyermekek életkorának növekedésével a nők foglalkoztatási rátája is emelkedik. 2017-ben a 3 év alatti gyermeket nevelő 15-49 éves anyák foglalkoztatási rátája 13,5% volt, a 3-5 éves gyermeket nevelők esetében ez már elérte a 68%-ot.

A most részleteiben közzétett konstrukció célja tehát az, hogy javítsa a gyermekek napközbeni elhelyezését biztosító szolgáltatásokhoz való hozzáférést, csökkentse az elhelyezés költségeit, és ezáltal segítse a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését. A támogatás a kisgyermekes szülő munkába állásának többletköltségét kompenzálja, így egy speciális foglalkoztatási célú támogatásnak tekinthető, ami az egyén oldalán felmerülő többletköltséghez, a gyermek napközbeni elhelyezését segítő szolgáltatás költségéhez járul hozzá.

A fent már jelzett GINOP-os pályázatnak egyébként eredetileg 9,8 milliárd forintos volt a keretösszege, de abban még nem volt benne a Pest megyének és Budapestnek szóló támogatási rész, így bizonyára legalább 15-20 milliárdos összeg támogatásról beszélhetünk. Ez a kormány családbarát támogatási elgondolása alapján feltehetően felülről nyitott lesz (az EU-s pénz fix, de a magyar költségvetési "lábat" gond nélkül feljebb tudják emelni a pályázat keretében). Így tehát valószínűleg nem kell attól félni, hogy a következő hónapokban máris kimerül a pályázati keret.

Az elmúlt évek bölcsődefejlesztései EU-s és magyar költségvetési pénzből

A 2007-2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban a regionális operatív programok (ROP-ok) keretében megvalósított bölcsődefejlesztéseket (mintegy 28 Mrd forintból több mint 6.000 új bölcsődei férőhely és több mint 5.000 meglévő férőhely is felújításra került és közel 1.000 új munkahely is létrejött) egészítették ki a TÁMOP 2.4.5- 12/1,2 és 2.4.5-12/3,4 pályázatok, melyek a családi napközik létrehozását támogatták összesen 5,1 Mrd Ft forrással. A konstrukciók eredményeként összesen 1702 férőhely került létrehozásra 3 éven aluli gyermekek számára és 516 szolgáltatást nyújtó személy foglalkoztatására került sor.

A kormányzati célkitűzés az, hogy a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma 2020-ig elérje a 60 ezret, amelyből 2018 telén mintegy 48 ezer volt csak meg és ezért a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban markáns támogatási döntéseket hozott. Új intézmények, szolgáltatások létrehozására, férőhelyek bővítésére összességében mintegy 110 milliárd Ft fejlesztési forrás áll rendelkezésre. Ennek kisebb része a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programhoz (VEKOP), döntő része pedig két Terület- és Településfejlesztési Operatív Programbeli, azaz TOP-os pályázathoz kapcsolódik. Utóbbiak keretösszegét egyébként éppen a minap emelte sokszorosára, 96 milliárd forintra a kormány, amelynek hatására 7700 férőhely jöhet létre országszerte. A legtöbb férőhely várhatóan a nyugati megyékben jön majd létre: Győr-Moson-Sopron megyében több mint 780, Fejér megyében pedig majdnem 750 férőhely.

Az említett 110 milliárd forintos keretből 2018. július 5-éig 99,178 Mrd Ft támogatás megítélésével 803 db támogatott projekt összesen 4 830 db újonnan létrehozott bölcsődei férőhelyet hoz létre, 11 075 db bölcsődei férőhelyet fejleszt, valamint 3 187 db új óvodai férőhelyet létesít és 58 040 db óvodai férőhelyet fejleszt. Az azóta eltelt egy évben az elnyert támogatások és a cserébe vállalt bölcsődei férőhelyek száma tovább nőtt.

Az uniós források kiegészítéseként első alkalommal 2017-ben a központi költségvetés mini bölcsődei férőhelyek kialakításának támogatására biztosított forrást a 10 000 lakos alatti, 20 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzatok részére és legfeljebb 10 millió forintot nyerhettek el az önkormányzatok (69 önkormányzat részesült támogatásban 656,1 millió forint összegben, melynek köszönhetően 483 db új bölcsődei férőhely is létrejön). 2018-ban mintegy 10 Mrd Ft állt rendelkezésre a központi költségvetésben bölcsődefejlesztésre, melyből várhatóan további 1500 új bölcsődei férőhely valósul meg.

Szintén az uniós források kiegészítéseként a Pest megyének szóló fejlesztési alapból is kiírtak 2018-ban egy bölcsődefejlesztési pályázatot. Ennek a kiírásnak éppen most van az eredményhirdetése, miszerint 53 támogatási igényt hagytak jóvá az eredetileg tervezett 4,5 milliárd forintos keret helyett 9,2 milliárd forintnyi forrással. Ezzel 1260 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül és így mintegy 27 százalékkal megemelve az eddig Pest megyében rendelkezésre álló férőhelyszámot. Emellett több mint 400, már meglévő bölcsődei férőhelyet korszerűsítenek az épület felújításával, a szükséges eszközök beszerzésével. Ezen felül augusztus végén nyílik az újabb 2,5 milliárd forintos keretösszegű bölcsődefejlesztési pályázat Pest megyében.

Címlapkép forrása: MTI/Illyés Tibor
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
eu-zaszlo-magyar-zaszlo-europai-unio-europai-parlament-valasztas-europai-parlamenti-valasztas-2024-es-europai-parlamenti-valasztas