Előfizetői tartalom

Amit igazán nem gondoltunk volna: 35-40 százalékos visszaesés az ingatlanpiacon

Portfolio
Ugyan az elmúlt 4-5 év ingatlanpiaci szárnyalása a világjárvány miatt idén megtört, az éves eredmények elmaradnak a tavalyitól és a várakozásoktól, de a kilátások határozottan jók: nem kizárt, hogy egyéves szünet után a fejlődés a korábbinál is magasabb ütemben folytatódhat. Takács Ernő, a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő, Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a november 20-ai, VIII. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából összegezte az eddigi folyamatokat és tért ki a kilátásokra. Elmondta, hogy felemás évet zárt az ingatlanfejlesztési piac, a koronavírus-járvány megrázta ezt az ágazatot is, így a számok a legtöbb területen jelentősen elmaradnak a várttól, vannak azonban kifejezetten jól teljesítő szegmensek - például a logisztika - és a kilátások is biztatóak: az ágazat szereplői V-alakú felpattanásra számítanak.

Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke beszámolt róla, hogy az ingatlanbefektetési volumen 35 - 40 százalékkal esett vissza a tavalyihoz képest a harmadik negyedév végére, a tervezett, előkészítés alatt lévő fejlesztések azonban jövőre kedvező mutatókat vetítenek előre. A befektetési aktivitás a harmadik negyedévben is visszafogott volt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés