Előfizetői tartalom

Néhány óra múlva jön a döntés, ami az egész világot felforgathatja - A forint is megérezheti

Este 8-kor jön a Fed idei utolsó kamatdöntése, ami az év legizgalmasabb döntésének ígérkezik. Bár szinte borítékolható, hogy az amerikai jegybank idén negyedszerre is kamatot emel, az utóbbi hetek tőzsdei zuhanása, illetve az amerikai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek felerősödése miatt kérdéses, hogy innen milyen irányba halad majd tovább a Fed. Sokan a részvénypiaci zuhanás miatt óvatosabb kommunikációra számítanak a jegybank részéről, ami a dollár gyengítésén keresztül erőt adhatna a feltörekvő piaci devizáknak, köztük a forintnak is. Fennáll azonban a kockázat, hogy a befektetők túlzottan előre szaladtak várakozásaikkal, a Fed pedig egyelőre tartja magát korábbi kamatemelési pályájához: ebben az esetben a dollár további erősödésére lehet felkészülni, ami a forintot új mélypontja felé mozdíthatja el a zöldhasúval szemben. Bármi is legyen a mai döntés eredménye, valószínűleg nagy mozgásokra kell felkészülni a piacokon este, illetve az év vége is izgalmasabb lehet az ilyenkor megszokottnál.

Időközben megérkezett a várt döntés:Kapcsolódó cikkünk2018.12.19Itt a nap legfontosabb döntése: kamatot emelt a Fed!Magyar idő szerint este 8 órakor érkezik a Fed idei utolsó kamatdöntése, ami az év legizgalmasabb döntésének ígérkezik. A piaci árazások alapján valamivel kevesebb mint 70%-os a valószínűsége annak, hogy a döntéshozók (idén negyedszerre) 25 bázispontos...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés