Előfizetői tartalom

"Ha kanyarban akarunk előzni, jobban kell nyomni a gázt" - Interjú Varga Mihállyal

Segítő, ösztönző, támogató fiskális hozzáállásra van szükség 2023-ig - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak adott interjújában. A tárcavezető azt is hozzátette: 2022 még az újraindítás éve, ezért lassabb a hiány csökkentése, mint amit a Költségvetési Tanács látna. A Pénzügyminisztérium nem lát olyan problémát, ami miatt 2022-ben már a túlfűtöttség ellen kellene hűteni a magyar gazdaságot, a következő év második negyedévében fogjuk elérni a 2019-es szintet. A miniszterrel emellett beszélgettünk a törlesztési moratórium jövőjéről, a fiskális szabályok időállóságáról, a helyreállítási alap hitellábával kapcsolatos kormányzati döntésről, valamint a magyar euró esélyeiről is.

A 2021-es költségvetést gyorsan felülírta a koronavírus-válság, kiderült ez már tavaly is, de még az idén is módosítani kellett. Ilyen változó és bizonytalan környezetben a most elfogadott 2022-es költségvetésnek mik az esélyei a túlélésre? Varga Mihály: Nem ismerek olyan országot, amelyiknek a költségvetését ne írta fölül a járvány és az ennek következtében...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés