Előfizetői tartalom

A szemünk láttára alakul át a magyar egészségügy, miközben a járvány következményeit még évekig nyöghetjük

Több tényező együttes állása is abba az irányba mutat, hogy a magánegészségügyi piac legnagyobb szereplői tovább erősödhetnek. Természetesen ez függ attól is, hogy az állami ellátásból – Covid-járvány után még - jobban kiszoruló betegtömeg mennyiben és miből lesz képes finanszírozni a többletterheket, és mennyiben lesz ebben támogató erő a makrogazdasági környezet, és így a háztartások jövedelmi helyzete. A legnagyobb szolgáltatók azonban jól láthatóan már megtették a tétet: bővülést terveznek. Ezen a ponton pedig visszaérkezünk az állam szerepéhez, feladatához is és hogy ebben a helyzetben elgondolkodik-e a kormány újfajta finanszírozási megoldásokon, ami akár a rendszeren belülről (teljesítményvolumen-korlát emelés), vagy a rendszeren kívülről (kiegészítő biztosítás) érkezne.

Változások viharában Az egészségügyet és azon belül a magánegészségügy, valamint a betegek viszonyát meghatározó tényezőket járták körül meghívott előadóink és kerekasztal-résztvevőink a Budai Egészségközponttal közösen megvalósított, szerdai online konferenciánkon. Ezek pedig a következők: Járványhelyzet és annak következményei az egészségügyi dolgozókra...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés