Napelemet tervez a háztetőre? Erre mindenképpen figyeljen!
Gazdaság

Napelemet tervez a háztetőre? Erre mindenképpen figyeljen!

Sokan nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget annak a kérdésnek, hogy milyen garanciával bíró napelemet szereltetnek fel, pedig a rendszerelemek és a stabil háttérrel rendelkező, leinformálható szakcég kiválasztásával biztosítható befektetésünk megtérülése. Szakértő segítségével körüljártuk, mely szempontokra érdemes figyelnünk, és milyen buktatókba szaladhatunk bele, ha napelemes rendszert telepítenénk a háztetőre.

A legfontosabb energetikai témákról, az olaj- és a földgáz jövőbeni szerepéről, az energiaátmenet kihívásairól, a megújulók térnyeréséről szó lesz az Energy Investment Forum 2020 konferenciánkon is, ahol az előadók között szerepel többek között Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza is.

Nem csak környezettudatos lépés

A háztartási napelemes rendszer telepítése sokak számára nem csupán és elsősorban környezetvédelmi ügy. Fontos tisztázni, hogy pénzügyi szempontból a napelemes rendszer tulajdonképpen egy befektetés és nem csak környezettudatos lépés – fogalmaz Székely András, a napelemes rendszerek tervezésével, kivitelezésével és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Optimum Solar Home System ügyvezető tulajdonosa.

A beruházás pénzügyi tervezésébe belefogva első körben azt kell meghatároznunk, hogy önerőből vagy valamilyen finanszírozási támogatással tudjuk-e megvásárolni a napelemes rendszert. Az első esetben kvázi 10 évre előre egy összegben kifizetjük a villanyszámlánk értékét, hogy cserébe 20-30 évig biztosítsa nekünk a szükséges áramot a napelemes rendszer. A második esetben valamilyen pénzügyi támogatást vagy pályázatot veszünk igénybe a rendszer finanszírozásához. Jelenleg az MFB 0 százalékos hitelkonstrukciója biztosít a hazai lakosságnak kamatmentes részletfizetési lehetőséget a napelemes rendszerek megvásárlásához. Ehhez a rendszer árának csak 10 százalékát szükséges önerőként biztosítani a telepítéséhez, majd a „maradék” 90 százalékot 20 év alatt kamatmentes részletben fizethetjük ki.

A fűtési rendszerek korszerűsítésére, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint megújuló energiaforrások, így napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk és korszerű faelgázosító berendezések telepítésére igénybe vehető konstrukció két pályázati kiírás keretében (volt) elérhető a lakosság számára: a Budapest és Pest megye számára kiírt VEKOP-5.2.1-17 már körülbelül egy éve kimerült, míg az ország többi részének szóló GINOP-8.4.1/A-1 még nyitva áll (a terv szerint 2022 végéig).

A szakember szerint a jelenlegi napelemes rendszer árak és várható megtérülési idő alapján valahol 10 000 forintos havi villanyszámla-érték körül már mindenképpen érdemes napelemes rendszert telepíttetni, hiszen ez esetben már akár 10 év alatti megtérülésről is beszélhetünk.

Mekkora rendszert érdemes telepíteni?

A háztartási naperőmű méretének megtervezése során a jelenlegi és a jövőbeni várható fogyasztási igényünk mellett a rendelkezésre álló tető és egyéb - a napelemes rendszer rögzítésére alkalmas – felületeket is figyelembe kell vennünk, ezek alapján, ezekhez mérten optimális méretű rendszert érdemes telepítenünk.

A célszerűen telepítendő rendszer nagyságát, illetve a napelemek mennyiségét a kiváltani kívánt villamos energia mennyisége, a használható felületek mérete, tájolása, valamint dőlésszöge határozza meg. Elsősorban a déli felületeket érdemes használni, de hazánk jó besugárzási értékei miatt a keleti és nyugati tetőfelületekre is érdemes napelemeket telepíteni.

A szerződéskötés előtt minden esetben javasolt a helyszíni felmérés, hiszen itt derülhet ki, hogy a tetőfelület és a villamos hálózatunk alkalmas-e a napelemes rendszer telepítésére, vagy felújítást igényel.

Magyarországon a HMKE méretkategóriába eső napelemes rendszerek esetében a 2024-ig megvalósuló beruházásoknál alkalmazható a kedvező éves szaldós elszámolás, így addig mindenképpen érdemes akkora rendszert telepíteni, amekkorának az éves termelése pontosan lefedi éves villamosenergia-fogyasztásunkat.

A rendszer tervezésénél ugyanakkor érdemes eleve egy minimum 20-30 százalékos bővíthetőséggel is számolni, azaz célszerű nagyobb invertert választani annál, mint amit a telepítendő napelemes rendszer teljesítménye megkívánna – mondja Székely András. Erre azért lehet szükség, mert ha néhány év múlva nő a háztartás villamosenergia-igénye (például elektromos autó vásárlása vagy elektromos fűtés kialakítása miatt), akkor a többlet áramigény fedezésére felszerelendő további napelemek mellett így nem lesz szükség másik inverter telepítésére és engedélyeztetésére. Azaz a későbbi bővítés jóval könnyebben és olcsóbban megvalósítható lesz, amennyiben előre gondolkodunk.

Válasszunk körültekintően!

Több egyéb, olyan fontos tényező is akad, amelyre feltétlenül érdemes figyelmet fordítanunk, amennyiben napelemes rendszert szeretnénk telepíttetni – emeli ki az Optimum Solar Home System ügyvezető tulajdonosa.

Először is, a kivitelező partner kiválasztásánál javasolt kellően körültekintőnek lennünk. Érdemes olyan partnert választani, aki megfelelő szakmai tudással és megbízható gazdasági háttérrel rendelkezik. Egy napelemes rendszer optimális esetben 30-40 évig is működhet - ez elsősorban a rendszerelemek megfelelő kiválasztásának az eredménye, ami gyakorlatilag kivitelezőtől függetlenül is tudja garantálni a rendszer megtérülését. Sajnos számtalan kivitelező cég sózza rá alacsony, 10-12 éves termékgaranciával rendelkező napelemeit a vásárlóira, vagy mossa össze szándékosan a 25 éves teljesítménygaranciát a termékgaranciával – figyelmeztet Székely András.

A gyártók a világon gyártott minden napelemre kéttípusú garanciát adnak. A teljesítménygarancia meghatározza, hogy az adott napelem  "x" év múlva "y" teljesítményen fog még üzemelni. Az esetek többségében a teljesítménygarancia 25 év elteltével 80 százalékos teljesítményt ígér. Ezzel szemben a termékgarancia a meghibásodástól mentes üzemidőre vonatkozik. Az alacsony termékgaranciás napelemekre 10-12 év csupán a termékgarancia, de vannak magasabb, 20-30 éves termékgaranciát vállaló gyártók is.

OSHS_cikk_kreativ_2020-11-05
Forrás: Optimum Solar Home System

Nagyon sokan csak legyintenek arra a szempontra, hogy milyen garanciával bíró napelemet szereltetnek fel, pedig a napelemek teszik ki a rendszer árának 70-75 százalékát. Gondoljunk csak bele, a napelemes rendszerek 8-10 éves megtérülési idővel rendelkeznek, azaz nagyon nem mindegy, hogy a megtérülési idő után már nem, vagy csak nagyon rövid ideig, avagy esetleg még 10-20 évig garanciális-e a napelemünk – fogalmazott a szakember hangsúlyozva, hogy

a rendszerelemek és a stabil háttérrel rendelkező, leinformálható szakcég kiválasztásával biztosítani tudjuk befektetésünk megtérülését.

200 ezer háztetőre telepítenének napelemet

A magyarországi háztartások számára továbbra is jó befektetés a napelemes rendszer telepítése, az aktuális energia- és klímapolitikai célok alapján pedig nagyon valószínű, hogy a jól működő piac a szabályozásban – a támogatások és elszámolás területén - várható változások után sem veszíti majd el vonzerejét, ha valamivel kevésbé is lesz nagyvonalú, mint korábban.

A lakossági napelemes piac dinamikájának fenntartása a kormánynak stratégiai célja, klíma- és energiapolitikai tervei szerint 2030-ig legalább 6000 MW napenergia termelő kapacitás üzembe állításával számol, ennek elérésében pedig a nagyerőművek mellett az egyéni fogyasztókra is számít. Ezért a kormány tíz év alatt legalább 200 ezerre növelné a magyarországi háztartási, tetőre szerelt, átlagosan 4 kilowatt teljesítményű napelemes rendszerek számát, az évtized végéig elérendő cél tehát legkevesebb 800 MW lakossági napelem-kapacitás. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legutóbbi elérhető adatai szerint a döntően napelemes rendszereket jelentő háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hazai kapacitása 2019 végén valamivel több, mint 460 MW volt, ennek azonban jelentős részét nem természetes személyek, hanem vállalkozások telepítették.

Címlapkép: Getty Images

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
big-mac-hamburger-mcdonalds