Előfizetői tartalom

Egyértelmű, kik lesznek a 2021-es költségvetés nagy nyertesei

Kétezer milliárd forint feletti állami beruházás - így próbálja élénkíteni a koronavírus-járvány negatív hatásaival szemben a gazdaságot jövőre a kormány, de 2020-ban is hasonló összegben tervezett végrehajtani egyedi nagyberuházásokatí, így itt többlet élénkítésről nem beszélhetünk. Közben a családok támogatása folytatódik, de többletsegítséget az eddig ismerteken túl szintén nem kapnak. A nagy járvány elleni védekezés valójában leginkább a költségvetési tételek átcsoportosítását, átcsomagolását jelenti. Kivételt képeznek ez alól nyugdíjasok: indul ugyanis a 13. havi nyugdíj visszaépítése 1 heti plusz juttatás keretében, a nyugdíjprémiumon felül.

A legfontosabb szám

A jövő évi költségvetés legfontosabb adata a 2,9%-os GDP-arányos deficit. Ez ugyanis mindent elárul a kormány 2021-ben várható fiskális- és gazdaságpolitikájáról. A hiány arra utal, hogy meghatározó volt a tervezés során, hogy a hiánycél mindenáron az Európai Unió által normál időszakban elvárt 3%-os küszöbérték alatt legyen. Azért írjuk, hogy normál időszakban, mert a mostani rendkívüli időkben az EU eltekint ennek a feltételnek a teljesítésétől.

Jól látható azonban, hogy a kormány mindent a kordában tartott deficitnek rendelt alá (a konvergencia programban szereplő 2,7%-os hiánycélt is csak annyira emelte meg néhány hét alatt, hogy beférjen még a 3% alá a deficit). 

Az pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy plusz mozgásteret a kormány csak részlegesen teremtett magának jövőre (a magasabb hiány feltehetőleg a rosszabb bevételi számokkal magyarázható), így a járvány elleni nagy védekezés megítélésünk szerint emiatt részben látszólagos.

Miről szól ez a cikk?

  • Bemutatjuk, hogy miért szemfényvesztés az az állítás, hogy a költségvetés mentené a gazdaságot a járvány hatásai ellen.
  • Bemutatjuk, relatíve kik járnak jól a jövő évi tervekkel.
  • És elmondjuk, mi a legnagyobb hiányossága a törvényjavaslatnak.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés