Előfizetői tartalom

Így terítheti le Olaszországot a koronavírus: egész Európa beleremeghet

Észak-Olaszországban elszabadult a koronavírus, emiatt pedig több települést is teljes karantén alá vontak. Rosszabb helyen fel sem üthette volna a fejét a járvány: az olasz gazdasági növekedés évek óta nem indul be, miközben a GDP-arányos államadósság 134%-os szinten áll. A minimális növekedésük egyedüli motorja az északi országrész, azon belül is az ország ipari és pénzügyi központja, Milánó, amely az olaszországi járvány epicentrumának tekinthető. Ha a koronavírus megveti a lábát az országrészben, akkor nem látszik, hogy miként nem lesz ebből recesszió, hiszen az ipari termelés már eddig is csökkent. De ha ki is lábalnak a vírus okozta krízishelyzetből, egyelőre semmi jele nincs annak, hogy az olasz gazdaság a belátható időn belül talpra áll. A probléma felett nem hunyhatunk szemet: Olaszország ugyanis elég nagy ahhoz, hogy összeomlása akár az eurózónát is megrázza.

Az európai országok közül Olaszország vált a koronavírus első áldozatává. Pár nap alatt 200 feletti megbetegedésszámot regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig elérte már a hetet. A hatóságok viszonylag gyorsan léptek: Milánó környékén több települést is lezártak, a karantént katonákkal őrzik. A lezárás a gyakorlatban annyit jelent, hogy a ki- és beutazási...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés