Előfizetői tartalom

A teljes összeomlás felé halad Törökország, válságtanácskozást tartanak csütörtök este

Portfolio
Sok előfeltétel adott ahhoz, hogy egy nagyon súlyos válságot éljen át Törökország – nyilatkozta Nikolay Markov a Pictet Asset Management vezető közgazdásza csütörtökön a Reutersnek azután, hogy a török líra ma 3%-os zuhanással új történelmi mélypontra bukott mind a dollárral, mind az euróval szemben és év eleje óta már több mint 20%-ot, 2018 eleje óta pedig már közel 100%-ot veszített értékéből. Közben a devizatartalékai rohamosan csökkennek a jegybanknak, de a szakértők szerint mégis csak az utolsó pillanatban várható az, hogy az igazán hathatós lépéshez, a kamatemeléshez nyúlna. Közben csütörtök este válságtanácskozást hívott össze a török bankfelügyelet a banki vezetőknek és ezen ott vannak a jegybank illetékesei is.

Miközben a legfrissebb adat szerint a török fogyasztói infláció 11,8%-os, a hivatalos jegybanki alapkamat csak 8,25%-os, azaz masszív negatív reálkamatot tart fenn az a török jegybank, amelynek előző vezetőjét azért menesztette Recep Tayip Erdogan államfő, mert túl magas kamatokkal igyekezett kezelni a 2018-as líraösszeomlás időszakát. Az elmúlt kevesebb, mint egy év során...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés