18 °C Budapest

Újabb csúcsborokat árul fillérekért az Aldi, Tesco, Auchan

2019. március 25. 16:32

Alapigazság, hogy a jó bornak nem kell cégér, na meg manapság az is, hogy egy jó borért vagy pezsgőért sem kell csillagászati árakat kiperkálni. Sőt, igen prémium darabokat lehet találni szinte bármelyik hipermarket vagy diszkont sorai között bóklászva is. Persze azt nem árt tudni, hogy mit keressen az ember. Mutatjuk a Tesco, Aldi, Auchan kihagyhatatlannak tűni tavaszi ajánlatait. Lesz itt vörös is és fehér is, na meg egy pezsgő is.

Az ma már szinte alapigazságnak számít, hogy az igazán kiváló borokért egyáltalán nem kell vagyonokat kiperkálni, sőt sokszor elég, ha az ember csak nyitott szemmel indul vásárolni. Mindehhez ráadásul nem is kell szakkereskedésbe látogatni, elég ha csak a legnagyobb üzletláncok borpolcai között kutakodik alaposan az ember. 

A választék persze itt is óriási, ezért a vállalkozásunk sikere azon áll vagy bukik, hogy tudjuk-e, pontosan mit kell keresnünk. A Pénzcentrum pedig pontosan ebben nyújt segítséget, ugyanis úgy látszik ez a tavasz is bővelkedik "best buy", azaz ár-érték alapján kihagyhatatlan ajánlatokban, igen, még a legnagyobb hipermarketekben és diszkontokban is. 

Semmiképp se hagyd a polcon

Kifejezetten zamatos, az utóíz (aroma)intenzitását pedig csúcsfehérek is megirigyelhetnék

- írta tavaszi borajánlójában a Tesco Finest Torrontes 2017-es boráról a Művelt Alkoholista, amit a portál Facebook oldalán szúrtunk ki. A bor 1 700 forintba kerül, ráadásul a tesztelője szerint "egy héttel a nyitás után sem sokat veszít minőségéből". Összességében ez 86 pontot ért a 100-as skálán. Best buy.

A legjobb olcsó magyar vörös, és kész

- indult erősen a következő bor bemutatás a legfrissebb tavaszi összeállításban. Aminek dicsérete a későbbiekben sem hagyott alább, "évről-évre hozza a színvonalat, még sosem okozott csalódást, ezt nagyon kevés hazai tudja" - írta a szakértő a Csányi shiraz 2018 borról. Erről a vörösről egyébként korábban már mi is beszámoltunk, érdekesség ugyanis, hogy az Aldiban és a Tescóban is rá lehet bukkanni, igaz ezekben az üzletekben "Teleki" címke alatt érdemes keresni a terméket. Amit

az Aldiban 990 forintért, míg a Tescóban 1 199 forintért lehet beszerezni.

A "Best buy" plecsni itt is adott volt, a villányi bor pedig a szakértői értékelésen 100-ból 85 pontot szerzett. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vibráló, virágos, ibolyás-áfonyás, syrah-san feketeborsos illat, játékos, könnyed, ám felettébb intenzív íz

- írta a Művelt Alkoholista következő, hiperekben is kapható, tavaszi listáján szereplő boráról, ami a Bodri Kékfrankos 2018, Szekszárdról. A nedű 85-86 pontot kapott a 100-ból, és rövid kutatás után a Tescó és az Auchan webshopjában is rábukkantunk egyaránt 1 699 forintos áron.

Mindig is jó volt, a most futó széria pedig intergalaktikus best buy

- kezdte tavaszi listája végén legerősebb felütésével a Művelt Alkoholista a Tesco Cava Brutról, amit így folytatott:

A tudomány és a közgazdaságtan tanácstalanul áll a tény előtt, hogy egy palackos érlelésű, minőségi pezsgő hogyan juthat el Spanyolországból Magyarországra úgy, hogy közben az ára egy alsópolcos irsai olivérrel van pariban.

Hát így, igaz ez esetben nem borról hanem pezsgőről van szó, de úgy tűnik kihagyhatatlan ajánlata ez 2019. tavaszának. "Garantált a felfrissülés és a gasztronómiai jolly joker" mindössze 1 329 forintiért, a webshopos ár alapján.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem