19 °C Budapest

Minden nap találkozol vele a boltokban: nem is gondolnád, hogy rákkeltő

2019. január 16. 14:28

Egy friss kutatás eredményére alapozva spanyol tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a boltban kapott blokkok 90 százaléka hormonromboló vegyületet tartalmaz, ezért azok vélhetően rákkeltőek. A hőpapírból készült blokkok a veszélyesek, majdnem az összesben található ugyanis a BPA nevű vegyület. Emiatt a szakértők azt javasolják, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzünk ezekkel a blokkokkal. De ez még nem minden, a nevezett vegyületet korábban már összefüggésbe hozták a meddőség, autizmus, elhízottság és a kettes típusú diabétesz kialakulásával.

Azok a blokkok, amelyek idővel elhalványuló tintát tartalmaznak, a legtöbbször hőpapírból készülnek, amelyek tartalmazzák a BPA (bisphenolA) nevű vegyületet. Egy friss kutatás igazolja, hogy a vegyület hormonromboló rákos elváltozást okozhat - az eredményeket a Dailymail is ismertette. Ráadásul a BPA-t korábban már összefüggésbe hozták olyan egészségügyi problémákkal, mint a meddőség, autizmus, figyelemzavar, elhízás, koraszülés és túl korai serdülés.

A vizsgált blokkok 90 százalékában megtalálható volt a BPA.

További aggodalomra ad okot, hogy a BPA gyakran kimutatható nem csak a bolti blokkokban, de különféle műanyagokban is. A kutatást végző Granadai Egyetem professzora, Nicolas Olea szerint kerülni kell az érintkezést a blokkokkal, nem szabad őket például a pénztárcában vagy az autóban huzamosabb ideig tartani.

A BPA-t arra használják, hogy azzal kezelt hőpapíron szereplő írás sötétebbnek hasson anélkül, hogy erősebb tintát használnának. De nem csak a blokkok veszélyesek, a BPA ugyanúgy megtalálható a műanyag palackokban és az ételhordó dobozokban is. A vizsgálat során a kutatók 112 darab hőpapírból készült blokkot vizsgáltak Brazíliából, Spanyolországból és Franciaországból.

Három véletlenszerűen kiválasztott blokkot hőtesztnek vetettünk alá. Mind a három esetben elszíneződött a papír.

Akár mi is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a kapott blokk veszélyes-e az egészségünkre, vagy nem. Egyszerűen felismerhetjük az ilyen papírt, hiszen feketévé, sötétté válik, ha hőforrás, például egy égő gyufa közelébe tesszük - mondja Olea professzor. A kísérletet mi is elvégeztük, ennek az eredménye látható a fenti képen.

Egy, a mostnaitől független kutatás, amelyet a michigani The Ecology Center nonprofit szervezet végzett, szintén azt támasztotta alá, hogy a blokkok 90 százaléka tartalmaz a veszélyes vegyületet. Akkor a kutatók 207 blokkot vizsgáltak 2017 januárja és áprilisa között a legkülönfélébb boltokból, benzinkutaktól, színházakból, könyvtárakból, szupermarketekből. Az eredmény szinte teljesen megegyezett a spanyol kutatók vizsgálatának következtetésével.

Honnan tudjuk, hogy az adott blokk veszélyes?

Ha a fenti módon alávetjük a blokkot a hőtesztnek, megbizonyosodunk arról, hogy veszélyes vegyülettel van-e dolgunk. Arról is könnyen felismerhető viszont a blokk, hogy egy idő után halványul rajta a festék. Gyakori eset, hogy a vásárló visszaviszi például a nadrágot, az eladó pedig közli vele, hogy a blokkon nem lát semmit. Az tipikusan a BPA nevá vegyület miatt van.

Gyakran tapasztalhatjuk azt is, hogy a blokkról apró, fehér porszerű anyag válik le, amikor hosszú idő után elővesszük a tárcából - ez nem más, mint a BPA. Ez a vegyület aztán megragad az ujjunkon, és innen már könnyen megtörténhet a baj.

Hogyan lehet csökkenteni a veszélyt?

A kutatók egy sor javaslattal is szolgálnak, hogy miképp tudjuk csökkenteni a kitettségünket, illetve elkerülni azt, hogy a rákkeltő vegyület problémát okozzon:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Kérjünk elektronikus blokkot, ha ez lehetséges (itthon ez még nem jellemző)
  • Hajtsuk össze a blokkot úgy, hogy a nyomtatott fele legyen belül. A hátsó lapja jellemzően nem tartalmazza a vegyületet
  • Tartsunk egy borítékot a tárcánkban, és abban őrizzük a blokkokat, így elkerüljük, hogy azok a pénzzel érintkezésbe kerüljenek
  • Ne engedjük, hogy a gyerekek a kezükbe vegyék
  • Mossunk kezet, miután megfogtuk a blokkot
  • Dobjuk a blokkot a kukába, ne a szelektívbe, így elkerülve, hogy a blokk "megfertőzzön" más, újrahasznosuló papírterméket
  • A kasszásnak csak akkor kéne kinyomtatnia a blokkot, ha ezt kifejezetten kérik, valamint kesztyűt kéne viselnie, rendszeresen kezet mosnia és semmiképp nem szabad megérintenie a száját.

Megjegyzendő, hogy bár a Brazíliában és Spanyolországban kiadott blokkok 90 százaléka tartalmazott BPA-t, a francia blokkoknak csak mindössze 50 százaléka. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a francia kormány 2014 óta próbálja redukálni a vegyületet a hőpapírokban. A kutatás hatására akár változhat is a szabályozás sok esetben, de ez nem egyik napról a másikra fog történni.

Leginkább akkor veszélyes a vegyület, ha valamilyen módon bekerül a szervezetünkbe. Olea prefesszor azt javasolja, hogy a blokkoknak semmiképp nem szabad érintkeznie az étellel, így nagyon rossz gyakorlat, amikor azt a szatyorba beledobjuk a vásárolt élelmiszer mellé. Ezen kívül nem szabad a blokkot összegyűrni, amikor kidobjuk, jegyzetpapírként használni, vagy egyáltalán tárolni a pénztárcában.

Mi a megoldás?

Tudósok régóta kutatják, hogy milyen módon tudnák helyettesíteni a BPA-t - erre alkották meg a BPS nevű vegyületet. A francia blokkok felében például ezt használják a BPA helyett. A kutatást vezető professzor szerint viszont ez sem jó megoldás.

A probléma csupán az, hogy a BPS ugyanúgy hormonromboló, ráadásul a környezetromboló hatása nagyobb, mint a BPA-nak

 - mondta Oleo.

Mindez persze a döntéshozóknak is feltűnt, a spanyol kormány 2020-ra ígérte, hogy eltűnteti a BPA vegyületet a blokkokból, a tudósok addig azt javasolják, hogy a vásárlók a lehető legkevesebbszer érintkezzenek a blokkokkal. A bolti eladóknak sokkal nehezebb elkerülni ezt az érintkezést, sokszor akár 30 blokkot is kiadnak óránként, azaz náluk minden bizonnyal magasabb a BPA és BPS szintje a vérben, mint egy áltagos személynek.

A több ezer fiatal munkavállaló, aki kasszásként dolgozik a boltokban, nem élveznek olyan szigorú védelmet, mint amekkorát kellene

 - tette hozzá a professzor.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem