13 °C Budapest

Leleplezték: ilyen lesz A Konyhafőnök Michelin-csillagos séfjének új étterme

2019. november 20. 16:03

Maga Rácz Jenő, Michelin-csillagos magyar séf jelentette be, hogy a jövő év elején megnyílik legújabb étterme a Rumour. A hely konyhájába pedig most be is leshetünk.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy egy új, rendkívül exkluzív étterem nyitását tervezi a Michelin-csillagos magyar séf, Rácz Jenő. Az étterem Budapesten fog megnyílni, a Mariott hotel közelében. A hely nem lesz túl nagy, hiszen egy időben mindössze 21 embert tudnak majd vendégül látni.

Az ételeket maga a séf fogja készíteni, és a hely méretiből adódóan a vendégek úgymond magával a séffel tölthetnek el egy estét, akárcsak egy lakásétteremben. Az étterem a Rumour (pletyka) nevet viseli, és most végre kiderült az is, hogy mikor fogja megnyitni kapuit. Sőt, egy friss Instagram-posztban még a konyhájába is beleshettünk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
által megosztott bejegyzés,

Az Instagramra néhány napja felkerül friss fotó tanúsága szerint a séf, és a stábja már gőzerővel dolgozik az étlapra kerülő recepteken. A képaláírás szerint Rácz Jenő mindig is kicsi étteremről álmodott, nyitott konyhával ahol az emberek kényelmesen eltölthetnek egy estét, és élvezhetik a kiváló alapanyagokból készült ételeket.

Mint a poszt alatt írja, a Rumour egy vérbeli fine dining étterem lesz, és már azt is tudjuk, mikor nyitja meg kapuit a vendégek előtt. A képhez ugyanis maga Rácz Jenő is hozzászólt: a séf arról tájékoztatta követőit, hogy az új étterem a jövő év elején fogja megnyitni kapuit.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm