13 °C Budapest

Így húznak le több ezer forinttal többet a kártyádról: pin kód sem kell hozzá

2019. július 16. 11:06

Ma már egyáltalán nem újdonság, ha valaki külföldi útja során bankkártyával fizet, sőt ez a megoldás sokkal biztonságosabb, hiszen nem kell rengeteg mennyiségű készpénzzel flangálnia az embernek egy idegen országban. Igen ám, de azért ennek a fizetési módszernek is lehetnek buktatói, ha nem figyelünk például egyes termináloknál, és rossz valutaváltási megoldást választunk egy-egy fizetésnél, akkor 100 eurónként akár 1 500 forintot is bukhatunk. Arról nem is beszélve, hogy szinte Európa minden egyes országában, illetve távolabbra is, egészen más fizetési limitek vonatkoznak az érintéses kártyahasználatra, amik szintén szülhetnek nem várt galibákat.

A magyar utazók 31 százaléka minden évben megfordul szabadidős céllal egy másik országban. Sokan vannak azok is, akik néhány évente jutnak el általában párnapos külföldi utazásra - derült ki nemrégiben a Groupama Biztosító reprezentatív kutatásából. A válaszokból ezen felül kiderült az is, hogy a megkérdezettek 27 százaléka évente egy-két alkalommal, vagy akár többször is elutazik turistaként egy másik országba.

Az utazások közül ráadásul rengeteget, arányaiban 42 százalékot a nyári hónapokra terveznek a nyaralni indulók. A desztinációk pedig adottak, szinte évek óta változatlan a legnépszerűbb célországok listája:

  • Horvátország
  • Olaszország
  • Görögország
  • Ausztria

De sokan vannak olyanok is, akik még legalább a nyár közepéig nem is döntötték el, hová utazzanak. Az az egy azonban biztos, hogy a tengerparttal rendelkező országok a legnépszerűbbek, sokan, ha tehetik, ilyen országot keresnek fel.

Bárhová is vezessen a nyaralni vágyó magyarok útja, annyi bizonyos, hogy a legtöbben spórolósan vágnak bele a vakációba. Már amennyire ez lehetséges persze, a kutatásból ugyanis kiderült, hogy a válaszadók 61 százaléka a külföldi utazásukra szánt éves keretösszeget igyekszik személyenként 100 ezer forint alatt tartani. Miközben a válaszadók csupán 20 százaléka számolt be arról, hogy 100 és 300 ezer forint közötti összeget szán évente külföldi kikapcsolódásra, e fölötti összeget már jóval kevesebben (8%) adnak ki az év során.

Mennyire legyen dugig a tárca?

A nyaralásra szánt keretösszeget tehát a legtöbben már jó előre fixálják, és próbálják a tárcájukhoz mérten alakítani a költségeiket. Igen ám, de külföldre való utazáskor mindig felmerül a kérdés: váltsunk-e temérdek mennyiségűt a célország valutájából vagy inkább fizessünk, ahol csak tudunk bankkártyával? Mi most az utóbbi lehetőség előnyeit, illetve buktatóit jártuk körül. 

Nem érdemes bajlódni

A fent bemutatott, a magyarok által legkedveltebb nyári célországokban, bár változó mértékben, de meglehetősen elterjedt a kártyás fizetés, amelynek számos kényelmi és biztonsági előnye van a készpénzes vásárlással szemben. A kényelmi szempont egyértelmű, hisz általában gyorsabb kártyával fizetni, ráadásul nem kell a visszajáróval sem bíbelődni, a biztonsági előny pedig abban merül ki, hogy viszonylag nehéz elveszíteni a pénzünket. 

Amennyiben ugyanis elhagyjuk a kártyánkat vagy esetleg ellopják azt, akkor gyorsan le lehet tiltani, így pedig a plasztik használhatatlanná válik. Ezzel szemben, ha készpénzt vesztünk el, akkor legfeljebb abban az esetben látunk belőle viszont valamennyit, ha megfelelő utasbiztosításunk volt.

Így is bukhatunk?

Igen ám, de attól hogy valami kényelmes, jelen esetben a bankkártya használat a készpénz helyett, nem biztos, hogy feltétlenül olcsóbb is. De mielőtt ebbe belemennénk, adunk egy széles körben használható spórolási tippet:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha külföldi kártyás vásárláskor az elfogadó terminálon választanunk kell, hogy helyi valutában vagy forintban fizetünk a vásárlásért, akkor az ösztönös választás helyett, ne a forintot válasszuk.

Arra ugyanis az összes, a Pénzcentrumnak korábban reagáló bank felhívta a figyelmet, hogy ilyen esetekben az árfolyamot a helyi kereskedő bankja határozza meg. Erről ugye legtöbbször fogalmunk sincs, de nagy valószínűséggel nem járunk jól.

Mindezt egy példával is tudjuk érzékeltetni, 325 forintos euróárfolyamnál ugyanis akár 347 forintos váltási árfolyamot is alkalmazhatnak a kártyaelfogadást nyújtó cégek. Ez 22 forintos árfolyamrést jelent, melyet a magyar bankok még ilyen nagy árfolyamkilengés idején is 7 forint körül tudnak tartani. 

100 euró elköltésénél ez azt jelenti, hogy akár 1 500 forintot is megspórolhatunk, ha euróban kérjük a tranzakció terhelését és saját bankunkra bízzuk a deviza átváltását forintra.

Csak oda érintem és ennyi

Azt tehát mostanra tudjuk, hogy aranyszabályként mire kell figyelnünk, ha kártyával vásárolunk, és nem akarunk fölöslegesen pénzt bukni. Emellett azonban azt is érdemes tudni, hogy a manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő érintéses kártyafizetésre a különböző országokban egészen más limitek vonatkoznak, mint Magyarországon. 

Ezzel azért fontos tisztában lennünk, mert például míg idehaza 5 000 forintig mehetünk maximum csak el fizetéskor anélkül, hogy a terminál kérné a pin kódunkat, addig például Ausztriában vagy Olaszországban ez az összeg forintosítva már több mint 8 ezer forint. De vannak olyan helyek is a világon, ahol ennél sokkal több pénzt költhetünk pin kód nélkül, egyetlen érintéssel.

Az érintéses fizetés korlátaira tehát érdemes figyelni, hiszen bármikor előfordulhat, hogy a boltos vagy pultos rossz összeget üt be, esetlen ne adj isten, direkt le is akarná húzni a turistákat, és egy nagyobb limites országban bizony egyetlen érintéssel adott esetben több pénz kerülhet le a számlánkról, mint amennyire itthon lenne lehetőség pin kód megadása nélkül. 

Fontos azt is tisztázni, hogy a kártyás vásárlásnak általában a magyar határokon túl sincs költségvonzata, de ennek, valamint a készpénzfelvétel feltételeinek azért mindig érdemes utána kérdezni bankunknál az utazás megkezdése előtt. A kártyás fizetés előnyei azonban nem szorulnak különösebb magyarázatra, használata így simán megéri, ráadásul sokkal biztonságosabb is, mint rengeteg készpénzzel utazunk, de azért egy-két dologra így is oda kell figyelni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm