13 °C Budapest
Megszólalt az ALDI, Tesco, Spar: a bevásárlás már soha nem lesz olyan, mint régen

Megszólalt az ALDI, Tesco, Spar: a bevásárlás már soha nem lesz olyan, mint régen

2021. június 20. 07:07

Tavaly az e-kereskedelem hazánkban bruttó 380 milliárd forintos forgalmú piaccá nőtte ki magát, és az FMCG, azon is belül az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor szereplői is sorra léptek be és kaszáltak nagyot a szegmensben. De vajon mekkora hatással lesz ez az ágazatra hosszú távon? Már látható ugyan a vásárlók visszaszokása az online térből az üzletekbe, de kérdés, hogy a visszarendeződés teljes lesz-e, vagy a napi fogyasztási cikkek és az élelmiszerek kiskereskedelmét végleg átformálta a pandémia. A Pénzcentrumnak most több jelentős piaci szereplő is megszólalt a várakozásaikkal kapcsolatban.

2020-ban a tizenöt legnagyobb hazai e-kereskedő együttes forgalma meghaladta a bruttó 380 milliárd forintot, ami a teljes online kiskereskedelmi piac 41%-át jelenti, míg a tavalyi évben sikeresen kézbesített rendelések száma megközelíti a 11,5 milliót -derül ki a most publikált ransorból.

2020 március közepén a koronavírus egyik napról a másikra átrajzolta a világ és Magyarország hétköznapjait. Miközben a gazdaság és a kereskedelem több ágazata is szinte teljesen leállt, a koronavírus miatt kialakult helyzet digitális szintlépésre késztette az országot. Ebben a rendkívül változó és előre nem tervezhető piaci, valamint társadalmi környezetben rekordmértékű, 45%-os forgalomnövekedést ért el az online kiskereskedelem. A szektor alig tizenkét hónap alatt legalább három évet ugrott előre a fejlődésben.

A bezárások kezdetén a vásárlók először a megszokott, jól ismert kereskedőket keresték az online térben is, így azok a kereskedők tudtak sikeresen forgalmat terelni, akik 2020 tavaszára már jól működő, bejáratott webáruházzal rendelkeztek.

A tavalyi év során az online kiskereskedelmen belül az FMCG, azaz a gyorsan forgó fogyasztási cikkek értékesítése jelentette az egyik leginkább bővülő területet. A szektor – közel kétszeres sebességgel növekedve – bruttó 76,6 milliárd forint forgalmat bonyolított tavaly.A kialakult helyzet ugyanakkor nagy lökést adott az online FMCG szereplők bővülési terveinek és az új belépők okozta versenyhelyzet jót tett a szolgáltatási minőségnek is. A forgalom szerinti lista első 5 helyén két-két hipermarket (Tesco, Auchan) és drogéria lánc (Rossmann, dm) mellett egy új, tisztán online, cseh hátterű kihívó (kifli.hu) is osztozik.

A napi fogyasztási cikkek iránti megnövekedett online keresletet operációs oldalról se volt könnyű lekövetnie a kereskedőknek: a vírus első hónapjaiban az online kínálatot komoly készlethiány jellemezte, és a „maradj otthon” kampányok alatt a megnövekedett kiszállítási igényekre sem voltak felkészülve a kereskedők – a kapacitást nem lehetett egyik napról a másikra a sokszorosára bővíteni.

Az online vásárlások még népszerűbbek, mint a járvány előtt

Egy friss kutatás szerint 2021-re 2019 óta megduplázódott, 6%-ról 12%-ra nőtt a legalább hetente online vásárlók aránya a 18-79 éves magyarok körében. A kutatás szerint az online vásárlók egyharmada rendelt már élelmiszert valaha az interneten keresztül, egyötödük pedig az elmúlt egy évben is így tett.

Az élelmiszert vásárlók több mint fele vette igénybe az elmúlt egy évben a Tesco szolgáltatását, harmaduk az Auchanét, negyedük pedig a Sparét (itt tapasztalhatók átfedések, hiszen egy adott fogyasztó több helyről is rendelhetett ebben az időszakban).

Szinte minden online élelmiszert vásárló úgy tudja, hogy lakóhelyén több áruház szolgáltatása is elérhető, választáskor a kutatás szerint legfontosabb szempont a kiszállítás időpontja, az emberek fontosnak tartják, hogy ebben rugalmas legyen a bolt.

Idén viszont már látszott a visszarendeződés és a fogyasztók az érintésmentes és az online rendelésről látszólag kezdenek visszaszokni a bolti beváslásra, vélhetőleg különösen az FMCG és azon belül is az élelmiszervásárlálások esetén. Május végére ugyanis lényegében megszűnt az üzletekre vonatkozó korlátozások többsége. Bár a maszkhordás továbbra is kötelező, de a nyitvatartás miatt már nem kell rohanniuk hazafelé, hogy időben  végezzünk a bevásárlással.

A Pénzcentrum megkereste a kiskereskedelmi szektor néhány vezetőjét, hogy megtudja, hogy áll most a visszarendezés és mekkora volt  a pandémia hosszú távú hatása a szegmens működésére. A Tesco, a Spar és az Aldi pedig  igen érdekes piaci folyamatokról rántotta a leplet.

Nem csak a vásárlások módja, hanem jellegük és összegük is megváltozott

A járványt megelőző időszakhoz képest mindhárom lánc tapasztalatai szerint jelentősen megváltoztak a vásárlói szokások, mind a vásárlások számát, mind a kosárátlagot tekintve. Az üzleteikben alacsonyabb vevőszámot és magasabb kosárértékeket mértek, a vásárlók igyekeznek kevesebb alkalommal, de nagyobb értékben bevásárolni, a lezárások alatt sokan vásároltak be mások, elsősorban az idősebb korosztály helyett.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A járvány első hullámánál tapasztalt pánikvásárlások ellenben a Tesco szerint hamar alábbhagytak, a háztartások inkább visszafogták a kiadásaikat. A második hullámtól volt inkább megfigyelhető az egyenletesebb, tudatos vásárlás. A kijárási tilalom november 11-i elrendelése után aztán azt tapasztaltákk, hogy a korlátozáshoz a vásárlók egészen január közepéig nem igazán tudtak hozzászokni, felborult a hagyományos vásárlások tervezése, időzítése. A leghangsúlyosabb változás persze az, hogy a vállalatok mindegyike drasztikus eltolódást figyelt meg a pandémia alatt a házhozszállítási szegmens felé.

A Tesconál, ahol évek óta elérhető az online vásárlás lehetősége, hasonlóan extrém sikerekről számoltak be a szegmenst nézve. Az arra vonatkozó, tavaly év elején megfogalmazott hároméves cél a járvány hatására egy év alatt megvalósult, gyakran duplázódott, de volt rá példa, hogy triplázódott a forgalom. Azzal számolnak kipróbálta, és elégedett volt, az online vásárlással, az várhatóan ezután is visszatér szolgáltatásaikhoz. Jelenleg a teljes árbevételük mintegy 3 százalékát adja az online csatorna, de ez szerintük felmehet 6-7 százalékra is.

Az ALDI esetében az online rendelés kialakítását gyorsította fel a pandémia. A pandémiás lezárások előtt ugyanis az ALDI termékeit még nem lehetett házhozszállítással online megrendelni, időközben 2020 novemberében vált csak ez a szolgáltatás náluk is elérhetővé. Mivel viszont a járvány előtt az ALDI termékek nem voltak elérhetők házhozszállítással, ezért összemérni sem lehet forgalmukat a pandémia előttivel.

A pandémia a fejlesztéseknek is löketet adott

A kialakult helyzet több vállalatnak segített házhozszállítási szolgáltatásuk fejlesztésében, illetve azok vásárlói körének kiterjesztésében is. Ez az ALDI-nál a legkézenfekvőbb, akinek a járvány alatt sikerült elindítania a ROKSH nevű magyar startuppal karöltve saját online bevásárlási szolgáltatását. Mostanra pedig az ALDI-s házhozszállítás Budapesten mellett az agglomeráció 34 településén is elérhető.

A házhozszállítási szegmensbe évekkel ezelőtt beszálló brit multinak is komoly fejlesztéseket sikerült véghezvinnie a pandémia alatt. Tesco Otthonról szolgáltatásuk lefedettségi területét és kapacitását tavaly két alkalommal bővítették, 9 új városban és környékükön vált elérhetővé a szolgáltatás, amit közel 100 fős létszámbővítés. A szolgáltatás így jelenleg az elmondásuk szerint már több mint 1,9 millió háztartás számára érhető el országszerte.

A bevásárlás talán már sose lesz olyan, mint régen

A megszólaló multik mindegyike úgy látja, hogy a korlátozások fokozatos feloldása közben a vásárlók is elkezdtek visszaszokni a bolti vásárlásra. A Tesco tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy szépen lassan egy visszarendeződés mutatkozik a vásárlói szokások tekintetében.

Ezt támasztja alá szerintük az is, hogy sokan, akik a vírushelyzet miatt választották a vásárlás e kényelmesebb és biztonságosabb  módját, vagyis online rendelték az élelmiszereket és egyéb háztartási termékeket, a járványhelyzet enyhülésével is maradnak ennél a formánál és továbbra is kihasználják az online vásárlás nyújtotta előnyöket. Már tapasztalható náluk egy visszesés, de van olyan hétköznap, amikor közel teljes kapacitással működik házhozrendelős szolgáltatásunk.

Az ALDI is azt tapasztalta, hogy a vásárlók egy része visszaszokott a fizikai térbe, ugyanakkor nagyon sok vásárló megszokta az online bevásárlás bizonyos előnyeit, például az időmegtakarítást és a kényelemet. Ezeknek az előnyöknek köszönhetően pedig az online vásárlásra áttért vásárlók egy része az ALDI szerint teljesen, vagy részben megtartja ezt a vásárlási formát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem